Ikrek

5. fejezet

- Szerinted hogy állna a kicsit sötétebb szőke haj?- kérdezem egy reggelen az ikertesómtól.
- Őőő...- nagyon érdekesen nézett rám Szeli.- Hát nem tudom... De minek akarod te festeni a hajadat? Ez furi volt tőled, Dia! Na jó kimomdom: szerintem nagyon rosszul állna. Eleve nem érdekel a hajad, és ez meg is látszik! Ne csináld meg!
- Ez nem a te döntésed! Lehet, hogy megcsinálom... Én csak a véleményedet kértem, és mit ne mondjak "nagyon jó" tesó vagy! Megmondhattad volna finomabban is! És szeretnék erről beszélni veled, hogy hogyan bánsz velem! Nem tetszik, hogy mostanában egy kicsit bunkó vagy! És kérdezni szeretnék valamit: van valami bajod velem? Neoem nyugodtan epmondhatod, és nem fogom rosszul érezni magam, és megsértődni!- momdom Szelinek egy kicsit idegesen, de próbálok nyugodt lenni.
- Tessék?- Mama mondja nagyon idegesen Szeli. - Te teljesen dilis vagy! Nincs semmi bajom veled, és nem vagyok bunkó se! Jó múltkor az az elesős dologért bocsi, de amúgy semmit nem momdtam neked, mert én nem vagyok bunkó, de te kezdesz nagyon az lenni! Momdhatnék csúnyábbat is, de nem akarok! És most inkább ne is válaszolj erre, mert most készülődnöm kell, mert elmegyünk vacsizni Kevinnel kettesbe! Szóval húzás innen!
Én... Én... ÉN MOST MEGVEREM EZT A GYEREKET!!!!!
- Te hülye!- mondom, és egy pofont is kapott mellé.
- Hagyjál már békén te kis... Te kis hülye!- mondta Szeli, és akart egy pofont adni, de én gyorsabb voltam, és visszavágtam neki egy nagyon nagy öklössel.
Hagyjál már békén!- sírva ordibálja nekem.- Nézd meg mit tettél! Vérzik az orrom te barom! Anyuuuuu!!!! Dia megvert, és most vérzik az orrom!!!- kiabálja le anyunak, aki éppen epret bontott ki, amit nekünk hozott.
Az igaz, higy nem láttam, de hallom ahogy apának mondja, hogy ez olyan finom! Úgy két perce ezt mondta... Most viszont semmit se hallok, csak azt, hogy zokogva fut le a lépcsőn Szeli... Egy kicsit megbántam, hogy nagyon erősen megvertem! Most biztos azon gondolkodtok, hogy én honnan tudok verekedni?! Hát mert három évig jártam boxra, és nagyon szerettem! Jártam versenyekre is, de végül anyáék azt mondták, hogy ne folytassam! Az asztalom felett lóg az egy arany, és kettő ezüst érmem. Ha szomorú vagyok, akkor csak ránézek, és rögtön mosolyra fakadok! Na most is arra nézek! De most nem lett jobb a kedvem! Folyamatosan csak arra gondolok, hogy kezelhettem volna jobban, de nem tettem! A tesóm tuti nagyon sokáig nem akar velem beszélni, max. veszekedne velem, és azt hajtogatná, hogy „Most nézd mit tettéo velem... Olyan csúny az a seb! De mindegy! Én mindig gyönyörű vagyok! Még most is!"
Ilyen az én testvérem!!!