Wish you something special

nyolcadik

A  F I Ú  S Z E M S Z Ö G E

A lámpást nézem, a kezeim erőtlenül esnek a kanapéra. A lány végre elárul valamit önmagával kapcsolatban, a történetéből megoszt egy kis részletet, és csak úgy eltűnik minden előjel nélkül. A szobát elkezdi lassan, fokozatosan megvilágítani a napnak első sugarai.

Hirtelen elönt a magány érzése. Mintha mindenem viszketne, csak szabadulni akarok a testemből. Csak a dzsin szavai járnak a fejembe és a bűntudat marcangol engem belülről. Az elmúlt egy-két napban soha nem tűnt még ennyire őszintének, mint most. És ez feszültté tesz, mivel a szavai mögött iszonyatosan nagy fájdalmat éreztem, olyan fájdalmat amiről tudom, hogy ha én élném meg ebben a pillanatban is a hűvös padlón feküdnék megsemmisülve. Annyira segítenék neki. Elviselhetőbbé szeretném neki tenni az életet, de mint azt elég erősen éreztette, neki valójában nincsen élete.

A plafonra emelem a tekintetemet és folyamatosan kattog az agyam. Szörnyű, tékozló embernek érzem magamat.

______________

Az egész napom fájdalmasan lassan telt. Elmentem dolgozni, majd munka után elmentem futni. Semelyik sem terelte el a gondolataimat a hajnali beszélgetésünkről.

Nailah viszont írt nekem amitől kicsikét jobban éreztem magamat. De nem tudom, hogy elmeséljem-e neki ezt az egész dzsines dolgot. De lehet, hogy dzsininek is jót tenne az, ha találkozna Nailahval. Nem tudom. Tanulnom kéne de képtelen vagyok koncentrálni. Bele túrok a hajamba és az órára pillantok. Újra és újra lejátszódik a fejemben az a jelenet, ahogyan én és ő ott ültünk és a semmiből a teste hirtelen elkezdett homokszemcsékké válni. A pillanat amikor a kezéért akartam nyúlni, de késő volt, és beszippantotta őt a csoda lámpás. Soha nem fogom megérteni, igaza van.

Elkezdek gondolkozni, hogy mégis mit tehetnék aminek a segítségével talán egy kicsikét el tudom felejteni.

Gondolkozom, hogy mi mindent akartam még tegnap megcsinálni, és hirtelen, a semmiből, eszembe jut Jasmin. Szinte tényleg megkönnyebbülök.

Azonnal előveszem a telefonomat és először még hezitálok, hogy üzenetet írjak neki vagy felhívjam. Végül a telefonálás mellett döntök. Szükségem van arra, hogy halljam valakinek a hangját, plusz, a telefonálás talán személyesebb, mint az SMS írás, hisz ha úgy vesszük, ezt nem fogjuk tudni csak úgy vissza keresni digitálisan, hogy miről beszélgettünk, milyen volt a hangja, milyen hangsúlyt használt, és milyen háttérzajok voltak, hanem egyedül az emlékeimben fog élni. Akaratlanul is újra eszembe jut a dzsini.

Megnyomom a gombot és oda szorítom a fülemhez a mobilomat. Valamiért nevetségesnek érzem magamat, nem nagyon tudom megmondani, hogy miért. Talán kicsikét tartok attól amit viccből mondott Dzsini, hogy a lány egy kamu számot adott meg. Újra és újra kicseng, majd mikor már azt hinném, hogy nem fogja senki sem felvenni, vagy ha fel is veszi valaki, az nem az lesz akit én kerestem, hirtelen bele szól Jasmin.

- Halló?

- Öööm. Szia. — mondom és legszívesebben homlokon csapnám magamat. Valamiért izgulok, valamiért úgy érzem, hogy ez most jobban számít, mint bármikor máskor.

- Szia. Szabadna tudnom, hogy ki vagy?

- Avan. — csend van a vonal túlsó végén, ezért kínosan köhögök egyet és folytatom. - Tegnapi srác akinek neki mentél. Tudod szívdöglesztően nézett ki és baromi édes volt veled, hogy annak ellenére, hogy te mentél neki, még ő segített fel téged.