Wish you something special

második

A   F I Ú S Z E M S Z Ö G E

Oké, kínosan érzem magamat. Még hozzá nagyon. De valljuk be, joggal gondoltam azt, hogy ez a lány nem is létezik. Jó, nem ittam olyan sokat, de szerintem a reakcióm helyénvaló volt. Örülök, hogy a haverjaim nem látták, különben a homokban fetrengenének a nevetéstől.

Pedig szerintem mindenkinek tudnia kellene, hogy nem csak a lányok jönnek könnyen zavarba.

Kinyitom az ajtót, és magam elé engedem a dzsinnemet. Ez furcsán hangzik. Valóban birtoklom én ezt a lányt? Nem valami bíztató, végülis hogyan is lehetne az enyém, nem egy tárgy.

Nem köszöni meg, de nem is várom el tőle. Ez az illem. Lehetne úgyis mondani, hogy ez a kötelességem. Tudom, hogy a legtöbb szarság manapság azt mondja, hogy egyetlen egy illendő srác sem él, pedig sokkal több van, mint azt gondolnák. Szerintem ez nem csak neveltetés kérdése, bár valljuk be, rendesen belém nevelték az alapvető etikettet, amik között ott volt nagy betűkkel a nők tisztelete. De a lényeg, hogy én úgy gondolom, hogy mind ez csak pusztán döntés kérdése. Én döntök arról, hogy egy világi seggfej leszek, vagy nem. Hogy udvarias leszek vagy sem. Ha úgy vesszük igazából minden ami az életünkben van a saját döntésünk kérdése. Oké.. ez túl sok gondolat. Megint túl sokat gondolkozom.

Felkapcsolom a lámpát. Bezárom az ajtót, és megfordulok. A lány nagyot nyújtózik, majd bele túr a hajába. A ruhája tökéletesen kiemeli az alakját. Őszintén? Baromi jó nő. Nem annyira magas, de azért alacsonynak sem mondható, másfél - két fejjel lehetek magasabb nála, mégis, olyan furcsa, de olyan mintha ő lenne magasabb, mintha lenézne rám. Ez a része szerintem igaz is. Jó a feneke, a csipője valamennyire széles, a haja pedig a háta közepéig leér. A teste körül vibrál a levegő. Kiváncsi vagyok, hogyha hozzá vágnék egy tányért vajon átrepülne a testén vagy pedig a hátán törne szét.

Mintha hallaná a gondolataimat megfordul. Még nem nagyon láttam az arcát, mivel a sötétben csak egy két pontját világítottak meg a fények. Most viszont látom, és gyönyörűen néz ki. Barna haja van, az íriszei pedig homok színűnek tűnnek. Rózsás ajkai enyhén szétnyílnak, kreól bőre van, mint a legtöbb embernek ezen a helyen. Nem tudom levenni a szemeimet róla. Egy barna bokáig érő ruha van rajta, mezítláb van. Újra az íriszeibe nézek amik mintha tele lennének ürességgel. Valószínűleg én vagyok az idióta de valamiért csak vörös szemekkel tudtam őt elképzelni, mert hát, végülis egy démonról van szó, nemde? Felhúzza a szemöldökeit.

- Mi az? — kérdezi. Zavartan elkapom a tekintetemet. Túl sok ideig bámultam.

- Semmi. — vonom meg a vállaimat és zsebre dugom a kezeimet. A bal kezem a csoda lámpához ér. Hogy a francba fért bele de most komolyan.

Érzem, hogy még mindig engem néz. Felé pillantok, de ő már a nappalimban járkál. A polcok elé áll és a képeket nézi. Nagyon sok ember ilyenkor megjegyzéseket szokott tenni, például azt mondják, hogy milyen szép képek, elragadó családod van, satöbbi. De ő csak csendben nézi őket, végig húzza az ujjait egy két könyvön, majd hátra pördül, így megint egymás szemeibe nézünk.

- Szerintem te olyan típus vagy akinek be nem áll a szája. — mondja. Valamiért úgy érzem, hogy nem kedvel engem. - Most mégsem beszélsz. Megsem szólalsz.

- Új nekem ez az egész varázs démon dolog. — elindulok felé, de a kanapé mellett megállok. A bútor felé biccentek. - Nem szeretnél leülni?