Vegyes sztorik

Divat

Percy Jackson világában játszódik. Nem vettem át sok dolgot, jellegében sem hasonlít, nem azon alapszik, de azért az az univerzum.

  Penny

Tegnap kaptam egy levelet az Olimposzról. Aphrodité küldte, a kedvenc istennõm. Igaz, az ajándékot, amit születésemkor kaptam, és ami félistenné (vagy valami olyasmivé) tett, azt Artemisz adta, de Aphrodité közelebb áll hozzám. Szóval, azt írta a levélben, hogy jutalmat érdemlek, amiért megmentettem az Olimposzt. Szerintem csak szimplán egy küldetés volt, bár igaz, azok a szörnyek tényleg betörtek az Olimposzra, és tényleg egyedül voltam. Mint az életben. Szüleim elváltak, én apukámnál lakom, Lauretta, az ikertesóm, pedig anyukámnál. Vagyis én csak laktam... Ugyanis Apu a küldetésem elõtt kijelentette, hogy soha nem vagyok otthon, vagy a táborban, vagy küldetésen, vagy iskolában vagyok, úgyhogy ne legyek többet a terhére, és nõjjek fel. Persze ezt sokkal kedvesebben mondta, de akkor is rosszul esett. Megint elkalandoztam. Visszatérve a levélre: akkora jutalmat ajánlottak nekem, amibe az egész Olimposznak bele kellett egyeznie: hogy én is isten legyek. Én rögtön igent mondtam rá, semmi nem köt a halandó léthez, ráadásul Aphroditétõl kapnám. Azt ígérték, ma meglátogatnak, azonban az, hogy most Anyáéknál vagyok, bekavar. Lauretta semmit sem tud az egészrõl, és nem is tudhatja meg, szóval majd máskor.
Lauretta
Penny ma reggel érkezett. Azt állította, szüksége van egy kis nyugalomra. Jól kijövünk egymással, mert ugyan az ízlésünk egész más, lelkileg nagyon hasonlóak vagyunk. Ez azt takarja, hogy õ megõrül a ruhákért, tele van "cuki" szoknyákkal, minden héten új táskája van, rengeteget fecseg, mégis sok titka van, és a romantikus regényeket szereti, én viszont inkább csak egy szimpla terepmintás térdnadrágban és egyszínū pólóban szoktam lenni, szabadidõmben sportolok, szeretek biciklizni és görkorizni, és a kalandosabb könyveket szeretem, amiben a cselekményen van a hangsúly. Ma azonban más a helyzet. Eljátszuk egymást. Penny megpróbálja megszerettetni velem a divatot, és az õ életét, én pedig vele a biciklit és az én életemet. Elõször ruhát cseréltünk: én kaptam egy borzasztóan kényelmetlen, karcsúsított, és zavaróan kivágott ruhát, ami ráadásul babakék. Penny még egy tūsarkút is rámerõltetett. Kénytelen voltam hagyni, hogy kisminkeljen, és begöndörítse a hajam. Alapból egyenes, barna hajunk van, Penny göndöríti, és kibontva hordja, én csak összefogom a tarkómon. Most viszont nekem kellett vigyáznom a frizurámra. Brr.
Penny
Nem vártam Aphroditét, így belementem Lauretta játékába. Tényleg nem értem, mit izél egy kis szempillaspirál, szájfény és korrektor miatt. Ez még csak nem is sok smink! A ruha pedig igenis jól állt neki. Ellentétben azzal a szeméttel, amit nekem kellett felvennem. Semmi alakom nem volt benne, és a pólónak olyan szūk kivágása volt, hogy úgy éreztem, folytogat. Sehogy nem állt a hajam, és az az otromba katonai bakancs! Hát, az mindennek a teteje. Tudom, most jön az a kérdés, hogy akkor miben megyek küldetésre. Igen, edzésekre is másik ruhát veszek. Van néhány sortom, azt szoktam felvenni valami divatosra átalakított Félvér Táboros pólóval, és egy magasszárú, farmer tornacipõvel.Visszatérve Laurettára, elõször az én kedvenc elfoglaltságaimat mutattam meg neki. Úgy láttam, kell neki egy új stílus, így elmentünk vásárolni. Sokféle ruhát mutattam neki, amik mind jól álltak volna neki, de Laurettának semmi nem felelt meg. A legtöbb ruhát kreatív kifogásokkal selejtezte ki, de soknak megjegyzést tett a kivágására, vagy a színére. Soha nem fogom megérteni, hogy mi baja a babakékkel, a vajszínnel, a halványsárgával, a rózsaszínnel, vagy a magentával. Ezek a színek állnak jól neki. Meg a kicsit nagyobb kivágású ruhák. Nem azt mondom, hogy érjen le a köldökéig, de nem igaz, hogy a kulcscsontja sem lóghat ki... Mutattam neki külön nadrágokat, szoknyákat, és felsõket is, de csak nem adta meg magát. Végül megegyeztünk egy vérnarancsra emlékeztetõ színū, szūk, de legalább nem gumis nyakú, egyszerū, bõ, nadrágos egyberuhában.
Lauretta
Nem hittem el, hogy Pennynek a vásárolgatás a hobbija. Muszáj volt mutatnom neki valami értelmeset. Anya bicikliét is kölcsönvettük. Az erdõbe mentünk, és úgy láttam, Penny is élvezi. Sajnos azonban hamar besötétedett, így már csak az ágyban beszélgettünk, míg el nem aludtunk. Reggel teljesen kipihenten ébredtem. Penny még aludt, úgyhogy halkan kiosontam a fürdõbe. Megmostam az arcom, de miután belenéztem a tükörbe, láttam, hogy hiába mostuk le tegnap este, még minding úgy ki vagyok sminkelve, mintha életem legnagyobb napja lenne. Megpróbáltam lemosni (igen, sminklemosóval), de csak nem jött le. Mégis hogy lehet ilyen tartós egy smink?! Ráadásul a hajam is göndör maradt. Valamire nagyon emlékeztetett ez a frizura, de nem tudtam, mire. Örültem, hogy Penny megtanított használni a hajvasalót, így kivasalhattam a hajamat. Nem jutott eszembe más megoldás. Meglepõen jól sikerült. Hamar kész lett, és még valami tartása is maradt. Nem gyönyörködtem sokat a mūvemben, gyorsan összefogtam, és indultam kelteni Pennyt, gondoltam, jön iskolába. Amikor felkelt, rögtön megdícsért:- Jó lett a sminked! Nem hittem volna, hogy ilyen jól tudsz sminkelni!- Ne is álmodozz! Szimplán nem jött le. Nem tudom, hogy csináltad, hogy ilyen tartós legyen. Túl profi vagy.Penny nem volt hajlandó lemosni a sminkem, így kénytelen voltam úgy menni suliba. Nõvérkém meggyõzött, hogy menjek el a tegnap vett ruhámban. Igazából tetszett, illett hozzám mind a színe, mind a szabása, de kényelmetlenül éreztem magam benne. A nadrág része túl rövid volt, a felsõje pedig nagyon lenge. Legalábbis nekem. Kénytelen voltam Penny egyik cipõjét felvenni, el nem engedett volna a sajátomban. Ez sportcipõ volt, ami pozitívum, szóval kiegyeztem vele. Kívūl fekete volt, belül narancs, a fūzõje pedig átmenetes, a ruhám színétõl a cipõ béléséjéig.
Penny
Ikrem végre tényleg jól nézett ki - ráadásul saját maga maradt. Szívesen elkísértem az iskolába, mert én csak bentlakásos, spéci suliba járok. A barátaimat csak onnan nem rúgták ki, így velük tartottam. Nekem szerencsèm van, mert nem vagyok valódi félvér. Mindkét szülõm egyszerū halandó, azonban születésünkkor Artemisz kiválasztott minket. A félistenek tulajdonságait kaptuk, ám nem olyan erõsen. Hiperaktívak vagyunk, de tudjuk kezelni, a diszlexia dolog meg semmi. Vagyis nem tudom. Mert mindketten nagyon, de nagyon szeretünk olvasni, de szemüveggel. Mármint szerintem valami fura szemüveggel, mert anélkül nem homályosan látunk, hanem mintha cirill betūk lennének, vagy valami ilyesmi. Legalábbis én így látom, de Lauretta is valami ilyesmit mondott. Szóval örültem egy kis normális iskolának. Akkor is, ha sokat kellett sétálni hozzá. Mármint úgy sokat, hogy folyton át kell menni autóutakon, síneken, stb. Ezért tart fél óráig az út. Egy km-rõl van szó, de a sok keresztezõdés belassít. Laurettával 7:20-kor indultunk, mert szeret hamarabb beérni, meg ki tudja, mi jön közbe. Ebben végülis igaza volt, mert közbe is jött valami. Elõször is, elszakadt a cipõje. Mármint az én cipõm, de nem haragudtam rá. Kevés ruhámhoz illett, és a küldetés alatt nagyjából el is használtam. Laurettának viszont nem volt cipõje. Szerencsére nekem mindig van pót cipõm. Igaz, hugicám nem díjazta a fekete tūsarkút, de a tönkrementnél jobb volt. Azaz úgy tūnt. Ugyanis szegénykém nem tudott járni magassarkúban. Szinte rögtön kibicsaklott a lába. Rohantam, hogy elkapjam, de elkéstem. Kicsúszott alóla a lába, és elesett. Egyenesen a száguldó autók közé. Felém nyújtotta a kezét, az arcáról pánik tükröződött. Aztán eltűnt a szemem elől. Sokkot kaptam, és sikítottam, amíg hirtelen le nem fékeztek az autók. Akkor sírva, és még mindig pánikolva odarohantam drága kis hugicámhoz. Ez mind néhány másodperc alatt történt. Eszméletlenül feküdt a földön, furcsa, kicsavart pózban, körülötte minden aranylott a vértől. Ekkor döbbentem rá, hogy valami nincs rendben. Miért ARANY Lauretta vére? Mint az isteneknek, titánoknak, és egyéb mitológiai, halhatatlan lényeknek. Arra jutottam, hogy ikertesóm kisistenné vált. Ez azonban sokkal több kérdést vetett fel. Mikor? Mivel érdemelte ki? Miért nem mondta el? Hogy nem jöttem rá? Annyira elgondolkoztam a felfedezésemen, és a kérdéseken, hogy pár pillanatig meg sem tudtam mozdulni, és a sírásom is abbamaradt. Aztán rájöttem, hogy cselekednem kell. A szájába töltöttem egy adag nektárt a készletemből. Mindig van nálam, vészesetre, most viszont majdnem az egészet beleöntöttem a szájába. Jobban aggódtam azért, mert elütötte az autó, mint hogy túladagolom. Főleg most, hogy úgy tűnt, istenné vált. Nem akartam, hogy bárki hívja a mentőt, mert egy ilyen balesetet nem lehet túlélni. Laurettának mégis sikerült, vagyis az emberek is valószínűleg rájönnének, hogy a tesóm nem egyszerű halandó. Próbáltam használni a Ködöt, reméltem, vörösnek látják a vért. Elcsórtam húgom telefonját, és felhívtam Kheirónt. Vészhelyzetre van egy tábori telefon, ez az egy szám, amit valaha hívtam. Veszélyes a telefonálás, de nem volt más választásom. Kheirón azt ígérte, fél órán belül ott van. Addig is igyekeztem uralni a Ködöt. Nem akartam, hogy bármi furcsát lássanak. Egyszer csak egy mentő fordult be a sarkon. Ez volt az, amit legkevésbé akartam. Éppen kifogásokon gondolkoztam, amikor Kheirón arcát láttam meg az ablakban. Gyorsan rájöttem, hogy ez biztos csak valami illúzió, úgyhogy kipislogtam a szememből a Ködöt, és észrevettem, hogy ez az egyik tábori eperszállító kisteherautó-szerűség. Kheirón kiszállt, és gyorsan átlátta a helyzetet. Volt vele egy szatír, persze álcázva, aki betette a húgomat az autóba. Rögtön faggatni kezdtem Kheirónt. Azt mondta, nem tud semmit, azonban a tesóm minden kétséget kizáróan isten. Úgyhogy elmentünk az Olimposzra. Közben Lauretta is magához tért, hála isten létének, a nektárnak, és persze Kheirón gyógyítási képességének. Neki mindent el kellett mondani a görög mitológiáról. Már megérkeztünk, de én még mindig nem fejeztem be a mesélést, úgyhogy addig ki sem szálltunk. Kheirón és a szatír már nagyon türelmetlenek voltak, de a sztorinak csak nem akart vége lenni.