Szuperhősök vagy görög istenek? - Elméletünk a DC comics hőseiről

79 1 2
                                    

Az iskolaújságba írtam egy cikket pár hete, de gondoltam, itt is érdemes lehet megosztani, a tegnapi részben a 80 napos kihívásomból ígértem is. Mit gondoltok? (Gyors kérdés: a képen az ki? Vasember?)

Néhány hete láttuk az Igazság ligája című filmet. Én nem igazán szeretem az ilyen jellegű, szuperhősös, harcolós filmeket, nem is láttam sokat, így folyton kérdezgettem öcséimet, hogy ez most ki? ez az annak az izének az apja? az ott az a... a hogyishívják, ugye?, és hasonlók. A történet sem igazán kötött le, viszont öcsémmel, Morisz10-zel kitaláltunk egy elméletet, ami lehet, hogy csak belemagyarázunk, de lehet, hogy valóban ez ihlette a filmeket.

Néhány éve találtunk rá a Percy Jackson sorozatra (és folytatására, az Olimposz hőseire), ami rögtön mindkettőnket megragadott, azért is, mert nekem akkor volt ógörög órám. Azóta egyre jobban megismertük a görög mitológiát, beszélgetünk róla, behálózta az életünk. Ezek után nem csoda, ha a szuperhősös filmben is ezt fedeztük fel.

Szerintünk minden szuperhős egy-egy görög istenről lett mintázva. Adja magát, hogy Wonder Woman Artemisz, hiszen íja van, Diana a keresztneve (a római mitológiában Diana Artemisz megfelelője), és olyan, mint egy amazon, főleg, hogy többször elmondta, hogy ő csak egy ,,hívő" (amazonok Artemisz-kultusza). Neki nincs szerelme, de vannak hódolói (filmben Batman, mitológiában pl. Orion)

Superman Zeusz, hiszen irreálisan erős, még szuperhősnek/istennek is. Tud repülni, és lézert lő a szeméből, amit könnyen azonosíthatunk a villámokkal. Ezen kívül olyan általános dolgok, hogy erősebb, gyorsabb, stb. Nem a valódi szülei nevelték. A film azon jelenetét, amikor Supermant feltámasztják, és harcolni kezd a többiekkel, az istenek Zeusz elleni lázadásának feleltettük meg. Zeuszt/Supermant legyőzik, majd, miután visszatér, megbünteti a többi istent/szuperhőst.

Batman Hádész, mivel kicsit ki van rekesztve az istenek/szuperhősök közül, egy barlang a ,,főhadiszállása", természetében is hasonlít (mogorva, szótlan, magának való), feketében jár, és van egy elérhetetlen szerelme. Amikor megjelent az a hatalmas járműve, valami csapatszállító, akkor azt már rögtön Kerberosznak hívtuk.

Aquaman egyértelműen Poszeidón, alapból a víz miatt, de ugyanúgy többágú szigonya van, hosszú haja és szakálla (szimpla sztereotípia). Ráadásul az új Aquaman film plakátján egy hosszú, vörös hajú, zöld ruhás, fiatal nővel szerepel, aki véleményem szerint a kis hableány. Ő úgy kapcsolódik Poszeidónhoz, hogy az apja Triton, aki a görög mitológiában Poszeidón fia és örököse.

Cyborg Héphaisztosz, hiszen félig gép, Héphaisztoszhoz pedig hozzá tartoznak a gépei. Egyik szülője miatt lett olyan, amilyen. Testileg sérült. Magányos.

Flash Hermész, mert gyors. Az elektromosság kicsit közvetettebb, Hermészhez csak az apján, Zeuszon, és a villámjain keresztül kapcsolódik. Ráadásul Hermész ezer dolognak az istene, és Flash is sok dologhoz ért.

Mi ezt a párhuzamot vontuk a DC comics-os szuperhősök, és a görög mitológiai istenek között. Szerintünk túl sok a közös vonás ahhoz, hogy véletlen legyen, és ezeket a szuperhősöket valóban a görög istenekről mintázták. Hogy csak belemagyarázzuk-e, azt mindenki döntse el maga.


Vegyes sztorikWhere stories live. Discover now