Vegyes sztorik

Kreatív írás - A mese és a fantasy eszköztárának különbsége

On Sai patreon oldalán találtam rá erre a kreatív írás gyakorlatra. Mivel kíváncsi vagyok, hogy sikerült, előrébb rakom a második szöveget, ha valakinek van kedve, írja le, hogy szerinte milyen korosztálynak való történet lett, és miért, kíváncsi vagyok rá.

 - Most pedig rám figyeljetek, barátaim! Még amikor a fővárosnál időztem, találkoztam egy özvegyasszonnyal, akinek a nyakán maradt a ronda, kiállhatatlan lánya. Két gyereket is nevelt, de amilyen önző vénasszony volt, csak a sajátját szerette. Hogy a másikat honnan szedte össze, azt nem tudom, mert hogy olyan jó lelke nem volt, hogy befogadjon egy árvát, az olyan biztos, mint hogy én itt állok! Féltékeny volt arra a másikra, a kisebbikre, akit meg mindenki szeretett. Ugye tudjuk, hogy megy ez, persze a kis nyomorult mostohalánynak kellett mindenért rohangálnia, a másik meg elkényeztetett és lusta lett. Mikor én láttam őket, már egyik sem volt gyerek, így nem is értem, mire számított az a nő, amikor a szép lányt küldte mindenhova, a sajátját meg otthon tartotta.

Ugyanis, ki gondolta volna, valaki szemet vetett rá. Én csak azon csodálkozom, hogy nem történt meg hamarabb, ha hamarabb érkezem, talán én magam csapok le a lányra! Lényeg a lényeg, a kovács fiának megtetszett a vénasszony mostohalánya. Egyszerű ember volt, nem kertelt sokáig, megmondta a lánynak is, hogy ő bizony megszerzi magának, lesz, ami lesz. Nem tudni, hogy a lánynak bejött ez az egyenes modor, vagy tudta, hogy a mostohaanyja úgyis szélnek ereszti az alkalmatlankodó kérőt, mindenesetre hozzá irányította a fiút. Ő el is ment a vénasszonyhoz, aki azon nyomban el is zavarta – az önző némber a saját lányát akarta férjhez adni, hogy utána a másikat is elengedte volna, vagy megtartja szolgának, nem tudni, ahogy azt sem, hogy a saját lányának jót akart-e, vagy már abból is elege volt. Azonban meg kell vallanunk, volt sütnivalója a vénasszonynak. Ahelyett, hogy egyszerű, de gyenge indokokkal utasította volna vissza, lehetetlen feltételt állított a kérő elé.

Tudniillik volt a falu mellett egy hatalmas hegyorom, aminek a tetején sárkány élt. Igazából nem sok vizet zavart, ült a kincsén meg a tojásain, leköpte tűzzel a hősködőket, meg néha megevett egy-két szarvast. A legyőzése azonban sok ifjú fantáziáját megmozgatta, mind hős akart lenni. Az agyafúrt nőszemély azt ígérte a kovácsgyereknek, hogy neki adja a lányt, ha megöli a sárkányt. Tudta, hogy ez lehetetlen feladat, a kérő ezt vagy belátja és elriad, vagy ha elég hülye hozzá, megküzd vele és kinyíratja magát. Neki mindegy, többet vissza biztos nem jön.

Hát, a kis kovács volt olyan hülye. A nyomorultnak csak az mentette meg az életét, hogy előbb még el akart búcsúzni a lánytól, ha már érte döglik meg. Még egy gyűrűt is adott neki, és borzasztó nyálas szavakkal ígért valami olyasmit, hogy amíg a lány nem veszi le a gyűrűt, ő tudni fogja, hogy szereti. Semmi varázsereje nem volt sem a fiúnak, sem a gyűrűnek, de a szegény kislány biztos nagyon romantikusnak találta ezt a gesztust, olyannyira, hogy elárulta a srácnak az igazat, hogy miért is nem adja hozzá a vénasszony. Sőt, az eszes leány még megoldást is talált rá, biztos meggyőzte a kovácsgyerek elszántsága.

A kislány igazán egyszerű, praktikus ötlettel állt elő: nem szívesen engedné el őt is az anyjuk, ha a másik lányát is elvinné már valaki? Könnyűnek hangzik egy fiatal lánynak férjet találni, ugye? Hát én nem vagyok biztos benne, hogy könnyebb feladat volt azt a hisztis, elkényeztetett libát eladni, mint a sárkányt legyőzni, de legalább belehalni nem lehet.

A kovács fia azonban mégsem volt olyan együgyű, de legalábbis jól ismerte a szomszédait. Volt ugyanis neki egy szomszédja, aki éppen olyan lusta, undok, beképzelt és csúf volt, mint a vénasszony lánya. Annak se volt sikere a lányoknál, a közönséges és bunkó stílusa senkinél nem vált be. Bármiféle jó tulajdonság híján hiába próbálkozott az apáknál is. A kovácslegény ezt a semmirekellőt kereste fel, az meg örült a fejének, hogy végre lesz asszonya, rohant is a vénasszonyhoz megkérni a csúnya lány kezét. A vénasszony nem nézte, kiféle-miféle, örült neki, hogy viszik a lányát, nem marad vénlány.

A trükkös párocska meg nem titkolózott, a vénasszony elé álltak, és mivel ők intéztek férjet a ronda lánynak, végül csak belement a házasságukba. A szép lány megszabadult szörnyű mostohaanyjától, a kovács megbecsülte őt, ha már ennyit tett érte, a vénasszony viszont magára maradt, és úgy is végezte. A másik házasság éppen úgy sült el, ahogy várható volt, a két lusta, undok ember nem vitte semmire, állandóan csak egymást marták. Jól megérdemelték egymást, legalább normális ember nyakán nem élősködött egyik sem. 

Az eredeti, megcsavart népmese-jellegű történet pedig:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. Volt neki egy édesleánya, meg egy mostohaleánya. A mostohalánya volt a fiatalabb, szorgalmas, kedves, és szép volt, míg a saját lánya dölyfös volt, lusta, és csúnyácska is. Az özvegyasszony mégis az idősebbet szerette jobban.

Egyszer aztán a kisebbik lány elindult a piacra, hogy új kést vegyen az asszonynak. Amint azonban a kovácslegény meglátta, rögvest beleszeretett. A lánynak is tetszett az erős kovácslegény, így együtt tértek vissza a lány otthonába, ahol a kovácslegény az özvegyasszonytól megkérte a leány kezét. Az özvegyasszony azonban nem akarta, hogy a mostohalánya hamarabb menjen férjhez, mint az édesleánya, így lehetetlen feladatot bízott a kovácslegényre.

- Csak akkor adom hozzád a leányomat, ha bebizonyítod, hogy méltó vagy hozzá, és legyőzöd a hegyormon élő sárkányt!

A kovácslegény mit tehetett volna? Felkészült a küldetésre, hogy megküzdjön a szerelmének kezéért. Elbúcsúzott a leánytól, és egy gyűrűt adott neki.

- Amíg ezt viseled, én tudni fogom, hogy még mindig szeretsz, és megtalállak, bárhol legyél is!

A lány az ujjára húzta a gyűrűt, de nem engedte az útjára a kovácslegényt. Okos lány volt, tudta, hogyan kerülhetné el, hogy a szerelme megölesse magát érte.

- Mostohaanyám csak azért küld veszélyes küldetésre, hogy ne mehessek nővérem előtt férjhez. Nem kell legyőznöd a sárkányt, csak találj kérőt a mostohatestvéremnek!

A kovácslegény ezt hallva sietett vissza a saját falujába. Ismert ugyanis egy, az idősebb leányhoz hasonló lusta, dölyfös, önző legényt. Azt elhozta a mátkájának az otthonába. A lusta legény megkérte az idősebbik leány kezét, az özvegyasszony pedig örömmel adta neki, mert tudta, hogy más úgysem venné el a lusta lányt, és immár a kovácslegény is feleségül vehette a fiatalabbik leányt. Egyszerre ülték lakodalmukat.

Az idősebbik lány állandóan pörölt az urával, de hát megérdemelték egymást, a fiatalabb lány és a kovácslegény pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak, és a leány soha nem vette le a gyűrűt az ujjáról.

A természetfeletti elemek a második pontnál nagyrészt elvesztek, ugyanis a hős úgy döntött, nem megy el legyőzni a sárkányt. Ezért lett kevéssé fantasy-jellegű.