Vegyes sztorik

Az álmom átka

Repülj! - szólt Scarlett, és lelökte Zoét a szikláról. Azonban a kislány nem akart repülni. Hiába nem akart leesni, nem bízott a saját erejében. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy nővére magasról lökte le. Így volt ideje elgondolkodni a félelmein, és az elmúlt egy hónapon...

Egy hónappal korábban
Zoé hangosan lihegve ébredt. Rosszat álmodott. Mint mindig, mióta Scarlett elment. Scarlett... Nagyon hiányzott neki. Amint ez eszébe jutott, sírva fakadt. Meg akart ölelni egy párnát, de nem talált, így ösztönösen megidézett egyet. Már születése óta megvolt ez a képessége, de nagyon félt tőle. Nem tudta kordában tartani. Ennek legfrissebb bizonyítéka volt a párna. Mérges lett rá, a falhoz vágta. Már elég sok párna gyűlt a sarokban. Mindegyik egy-egy sírós-dühös reggel emléke. Fölkelt. A reggeli rutinja egész nap tartott. Fölöltözött, fogat mosott, megfésülködött, és lement reggelizni. Két hete müzlin élt: egyszer, amikor még Scarlett vele volt, játékból megidézett rengeteg müzlit. Azonban Scarlett nélkül nem merte használni a képességét. Scarlett azonban elutazott: azt mondta, az ő érdekében el kell intéznie valamit. Zoé azóta nem hallott róla, de várta haza nap, mint nap. Azóta is megcsinálja a tanulnivalóját- iskolába nem jár, és sokat rajzol. A rajzaiban olyan lehet, amilyen akart. Lerajzolja az álmait, a vágyait, hogy valaha normális emberként élhet. Nem akar a társadalomtól elzártan élni, csak mert veszélyes. Ezért nem akar az lenni. Ezért küzd minden nap, ez az egyetlen célja az életben. Ezen a napon még csak egy dolgot idézett meg. Azonban neki az is sok volt. Ha egész nap mást nem idéz meg, akkor már jó úton halad. Felment a szobájába, átlépett a párnahalmon, - Scarlett ezen is csak nevetni fog - majd előkereste a tancuccát. Aznapra komoly feladatot hagyott, meg kellett értenie egyedül, csak a tankönyv segítségével az írásbeli szorzást. Lehet, nem tűnik olyan nehéznek, de a 9 éves kislánynak az volt. Nagyon is. Délelőtt végére lett kész a házijával. Az egész szoba tele volt a könyveivel. Szerencséjére nem érezte úgy, hogy bármi apróságra szüksége lenne - csak olyanokat szokott ösztönösen megidézni. Ebédre evett egy kis müzlit, és rajzolni kezdett. Lerajzolta Scarlettet, a parkot, a játékaikat, amiket együtt játszottak. Épp Scarlett vörös ruháját színezte volna ki, amikor eltűnt a vörös színese. A saját kezében meglátva teljesen kiakadt. Nem bírta tovább a ránehezedő terhet, a nővére hiányát, a félelmét, és hogy nem tehet semmit. Eluralkodott rajta a düh. Villámokat és viharfelhőket idézett meg. Egy tornádó közepén lebegett, a viharja épp kitörni készült. A haja örvénylett körülötte, a szeme dühösen fénylett. Leszakadt az eső, de nem esett le, forgott az is a tornádóban. Scarlettet ez a látvány fogadta, amikor mosolyogva belépett a szobába.
- Szia Z... - fagyott le ajkáról a mosoly. - Zoéééé! Állj! Hagyd abba! - Kiabálta kétségbeesetten.
Zoé hirtelen meghallotta Scarlett hangját. Ez áthatolt kétségbeesett dühén, és felfogta, mit művel. Azonnal leállt, de az érzései, és a túl sok elfogyasztott energia miatt elájult. Scarlett csak állt, és szomorúan nézte az összetört kislányt. Az ölében vitte vissza a szobájába, majd ő is lefeküdt aludni.
Reggel Zoé rémálmok nélkül ébredt. Érezte, hogy ott van vele Scarlett. Ez megnyugvással töltötte el. Odabújt a nővéréhez, aki erre felébredt.
- Hogy aludtál, Zoé? - Kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Úgy örülök, hogy itt vagy! Mit csináltál eddig? - szorította magához válasz helyett. - Ne menj el még egyszer! Borzasztóan hiányoztál!
- Kitaláltunk neked egy tréninget, ami alatt megtanulod irányítani az erődet. Egy hónapig fog tartani. Jövőre már járhatsz iskolába. Hiszel-e nekem, kicsi Zoé? - Mosolygott rendíthetetlenül Scarlett. Zoé bizonytalanul nézett vissza.
- Nagyon örülnék neki. Köszönöm, Scarlett.
- Akkor öltözz fel gyorsan! Már ma elkezdjük. Nem ehetsz még egyszer müzlit. Brr. Komoly hogy inkább müzlin élsz, mint hogy használd az erőd, vagy csak szimplán elmenj a boltba?! - A lány rosszalló tekintete mögött húga vidámságot vélt felfedezni.
Egy sárga, garbós pulcsit vett fel, farmerrel. A konyhába érve ott találta Scarlettet, aki már megterített, de nem müzlihez.
- Hajrá Zoé! Én szalonnás-hagymás rántottát kérek, salátával és pirítóssal. Te mit eszel? - kérdezte kihívóan. Zoé megrémült, de elhatározta, hogy nem fordul vissza. Közelebb lépett, erősen koncentrált a lefelé fordított tenyerére a tányér fölött, amikor egyszer csak kiesett belőle egy rántotta. Scarlett nevetni kezdett. - Szép volt! Teljesítetted! Bár arra nem számítottam, hogy tenyér alakú lesz! - mondta, és nevetett tovább. Közben Zoé kivett a levegőből pár szelet pirítóst, egy adag salátával. Egyre jobban belejött. Magának kakaót töltött a bögrébe, tejszínhabot is nyomott rá, majd a tányérjába joghurtot öntött. Scarlett végre abbahagyta a nevetést, és megdicsérte. Zoé is mosolygott, egészen addig, amíg meg nem jelent a kezében egy kanál. Scarlett látta, hogy ezt nem akarta, ezért rászólt.
- Zoé, nézz ide! Ne koncentrálj! Ne gondolkodj! Csak nyugi. - A kislány lassan lenyugodott. Nem fog több dolgot akaratlanul megidézni. Ezzel az elhatározással kezdett enni, az immár kéznél lévő kanalával. Egész nap sikerült teljesítenie a tervet. Még néhány napig Scarlett csak hasonló apróságokra kérte meg. Néha hibázott ugyan, de Scarlett segített neki. Egyre jobban tudta kezelni.
Egy reggel Scarlett új ötlettel állt elő.
- Próbáld ki az eltüntetést! Ott vannak a párnáid. Tüntesd el őket! Képes vagy rá! Vagyis nem tudom, de próbáld meg! Higgy magadban! - Zoé megragadta a legközelebbi párnát, és arra koncentrálj, hogy visszategye oda, ahonnan előszedte. A párna egyszer csak semmivé foszlott, csak Zoé könnyei maradtak utána. Amit nem ő idézett meg, azt nem tudta eltüntetni sem. Zoé egész nap azzal szórakozott, hogy megidézte a legnagyobb hülyeségeket, majd eltüntette őket. Néha megtetszett neki egy-egy tárgy, úgyhogy nap végére lett egy rózsaszín pomponokból varrt nyuszija, neonkék rúzsa, ufós, szőrös pizsamája, kalocsai hímzéses szemüvegtörlője, és rózsaszín, fülével repülő gumielefántja. Scarlettnek művirágot és sminket idézett. Cserébe a lány még napokig hagyta játszani új képességével. Amikor elérkezettnek látta az időt, szólt Zoénak.
- Gyere! Ma kimegyünk a városba. - A kislány falfehér lett a rémülettől. Nem akarta, hogy titkára fény derüljön a titkára. Félt ettől a pillanattól, ugyanakkor várta is.
Scarlett hiába próbálta előrángatni maga mögül Zoét, a kislány félősen bújt a háta mögé. Elmentek vásárolni. Scarlett, bízva Zoéban, az iskola felé vette az irányt.
- Gyere! Jól haladsz, jövőre járhatsz ide. - a megszólított arcán halvány mosoly jelent meg, de még mindig félt. Az iskolába belépve gyerekzsivaj és tömeg fogadta őket. Zoé leblokkolt, de nem történt baj. Egyelőre. Az igazgatóhoz akartak eljutni, de Zoénak először kint kellett várakoznia. Odajött hozzá egy kb. vele egykorú fiú, és kérdezgetni kezdte.
- Te is rossz voltál? Mit csináltál? Most a büntetésedre vársz? Én az ablakot törtem be labdával. Meg akarnak büntetni. Mintha nem lenne elég büntetés, hogy az ablakból egy üvegszilánk kilyukasztotta a labdámat. Neked nincs véletlen egy labdád? - hadarta egyhuzamban. Zoé teljesen megijedt, elvesztette a kontrolt. Amikor a fiú labdát kért, megjelent a kezében egy. Majd még egy. Már 10-20 labda pattogott a folyosón, amikor a fiú, felébredve az álmélkodásból, megkérdezte:
-Ezt meg hogy? - Nézett leesett állal. Zoén ezúttal a félelem lett úrrá. Fekete ködöt idézett meg, ami eltakarta. A köd lassan szúrós gubóvá állt össze, a tüskéiről büdös, füstölgő méreg csöpögött. A közepén, a külvilágtól elzárva Zoé rettegett. Túl sok erejét elvette ez az erős varászlat, így elájult. Közben kint a fiú segítségért kiáltott. Az igazgatóiból kirohant néhány tanár, és Scarlett. Utóbbi felhívta a barátait, míg az előbbiek szegény gyereket húzták be az igazgatóiba, és próbálták elhitetni vele, hogy a rossz gyerek profi bűvész. A kisfiú naiv lelkének köszönhetően ez sikerült is. Scarlett viszont rájött, hogy húga elájulhatott. A méreg miatt közelebb nem mehetett. Őt is megrémítette, micsoda ereje van egy ilyen apró teremtésnek. A barátai fél óra múlva megérkeztek. Alexander vegyész volt: hozott méregálló ruhát. Legalábbis remélte, hogy Scarlett húga nem egy extra mérget használt, ami még ezt a profi ruhát is feloldja. Szerencséje volt. Legalábbis abból a szempontból, hogy nem halt meg Zoé mérgétől. A gubót meg sem tudta mozdítani. A tüskék között ugyan elfért a keze, de túl nehéz volt. Végül egy láncfűrészt szereztek egy barkácsboltból. A láncfűrész kétórás munka után megnyitotta annyira a gubót, hogy ki lehessen emelni az ájult Zoét. Szegény kislány olyan törékeny és védtelen volt ebben a helyzetben. Az EEE csapat (extra esetek elemzése) úgy döntött, nem hagyja magára Scarlettet a feladattal. Zoé valószínűleg így is elvesztette a maradék önbizalmát, kontrollját, bátorságát is.
Amikor a kislány felébredt, egy idegen lányt látott az ágya szélén üldögélni.
- Szia, Zoé! Kate vagyok, Scarlett barátja. - mosolygott rá kedvesen. - Scarlett alszik. Egész éjszaka rád vigyázott. Nagyon aggódott érted. El tudod mesélni, mit történt?
Zoé megriadt. Ugyan a lány kedvesnek, megértőnek tűnt, de amiről kérdezte... Felidézni sem merte.
- Zoé, kérlek. Scarlett elmesélte, amit tudott, de mi történt, amíg ő az igazgatóval beszélt. Bántott valaki? - Kate egyre aggodalmasabban beszélt. Zoé nem akarta megbántani azon kevés emberek egyikét, akik kedvesek hozzá, így lehajtott fejjel, halkan beszélni kezdett.
- Odajött hozzám egy fiú. Betört egy ablakot, de nem félt. Közvetlen volt. Túl sokat beszélt, és én nem értettem. Azt akarta, hogy menjen el. Aztán kért tőlem egy labdát, és véletlen kiszereztem egyet. - Zoé nevezte el kiszerezésnek a képességét. Scarlett és mindenki máshogy hívja, de ő kitart a név mellett. -Aztán sokat. Aztán csak bámult rám. Rájöttem, hogy mit csináltam, és akkor annyira bepánikoltam, hogy védekezni kezdett magától az agyam. Az első, ösztönös, védekező-elbújó dolgot tette, ami eszébe jutott. Ezt. - Szegény gyerek, mire a végére ért, sírva fakadt. Kate átölelte, és megsimogatta a fejecskéjét. - Ne félj, Zoé. - Jólesett a kislánynak, hogy a nevén szólították. - Mi majd mindent megoldunk. Segítünk neked. Itt van a nővéreden és rajtam kívül Alexander, Mike, James és Jane is. Mind azért, hogy segítsünk neked. - Zoé lassan megnyugodott. Abbamaradt a szipogása, és bólogatni kezdett, egyetértése jeleként. - Mindenki ért valamihez, amivel segíthet. Kivéve persze én. Úgyhogy én csak beszélgetek veled, és jobb kedvre derítelek. Szóval: mosolyogj, és légy bátor. - mondta, egyre jobban mosolyogva. Zoé arcán is halvány mosoly jelent meg. Megölelte Kate-et. Érezte, hogy szeretni fogja a lányt.
Együtt mentek le reggelizni. Már meg volt terítve: az asztalon tojás illatozott. Scarlett is fölkelt a hírre, hogy húga jobban van. Bemutatta a barátait.
Jane szerény, hallgatag lány volt. Hosszú, barna haja a combját verdeste, szürkéskék szeméből értelem sugárzott. Alacsony, törékeny alakja ellenére nem tűnt elveszettnek. Gyakorlati, testközeli, életszerű dolgokhoz értett.
James Jane bátyja volt. Nagyon hasonlítottak. James is hallgatag, kedves volt, de ő inkább álmodozó volt. A képzeletet, fantáziát tudta felhasználni Zoé segítségére.
Mike nagyszájú, központi ember volt. Szerette hallatni a saját hangját és nagyszerűségét. Hatalmas önbizalmát szándékozott megosztani Zoéval.
Alexander kedves, precíz, okos, és inkább kicsit csendesebb fiú volt. A kislánynak is ilyen precizitásra volt szüksége, Alexander ezért volt itt.
Zoénak mind nagyon szimpatikusak voltam, de azért félt tőlük. Nem nagyon járt emberek közé. Az apró konyha pedig nagyon zsúfoltnak tűnt ennyi emberrel. Zoé a kedvenc helyén, a sarokban foglalt helyet. A két oldalára Scarlett és Kate ült, melléjük Alexander és Mike, vele szembe pedig Jane és James. Folyamatosan beszélgettek, de Zoét tapintatosan békén hagyták. Szegény kislány így is borzasztóan meg volt rettenve a rengeteg idegentől. Még a teát se merte elkérni. Scarlett barátai akkor láthatták képességét először. Szüksége Lett volna a kancsóra, de mivel nem volt elérhető távolságban, megjelent egy ugyanolyan a kezében. Megijedt tőle, ezért elejtette. A tea szétfolyt az asztalon, mindenkibe beléfojtva a szót. Zoé halkan bocsánatot kért, majd elszaladt. Kate és Scarlett összenéztek, majd egyszerre indultak utána. Zoé az ágyon fekve zokogott, feje alatt egy nagyon aranyos, egyre növekvő eccarvús párna. Scarlett és Kate egyszerre ültek oda az ágy két oldalára, és ölelték meg a kislányt.
-Jajj Zoé, miért sírsz? Mert kiöntötted a teát?- kérdezte Scarlett a lehető legkedvesebben. Zoé csak zokogott, és rázta a fejét. Nem bírta tovább. Úgy érezte, ez egy átok, ami rá szállt, és nem hagyja nyugodni. Egy átkot pedig nem lehet irányítani. Kate is megszólította. - Ne félj! Figyelj Zoé! Nem ismerem a képességedet, fogalmam nincs, milyen érzés, de egyben biztos vagyok. Hozzád tartozik, szóval nem szabad félned tőle. A tied. Fogadd el! - Zoét ez megérintette. A sötét ködbe, amiben eddig bolyongott, Kate belevilágított egy ködlámpával. Hiába nem tudta, milyen szörnyű időjárásra számítson Zoé lelkében, a legmegfelelőbb ezközzel közelített, akaratlanul is. A kislány felült, megtörölte a szemét, fölállt az ágyára, és virágokat kezdett szórni, egyre boldogabban. Majd lement a konyhába, beledugta az ujját a kiömlött teába, és eltüntette azt, a kancsóval együtt. Mind látták a változást Zoéban, hogy reményt kapott. Még nem volt minden rendben, messze nem, de nagyot léptek előre.
Néhány nap múlva látták meg, mekkora is az a nagy. Zoé nagyon keményen küzdött, és egyszer semmi tört össze. Pont elégszer használta a képességét, és mindig szándékosan. Egyre kevesebb nehézséget okozott neki, egyre több önbizalma lett. Valóban elfogadta, hogy ő ilyen, nem küzdeni akarta a képessége ellen, hanem megismerni azt. Sokat tanult a hibáiból is. Lelkileg rengeteget erősödött.
Egyik reggel Kate furcsát kérdezett tőle.
-Mit lenne, ha valami különlegeset próbálnál megidézni? Mondjuk...egy unikornist! Idézz meg egy unikornist! - lelkesedett fel. Zoé nem volt ebben olyan biztos. Tudta, hogy élőlényt is képes kiszerezni, cicát már sikerült, na de egy unikornis?! Azért megpróbálta. Nem bízott ennyire magában, de Kate-ben igen. Úgyhogy lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy ott áll előtte egy unikornis. Megölelte a nyakát, és hirtelen selymes szőrt érzett az ujjai alatt, és az arcán. Kinyitatta a szemét. Először egy gyöngyházfényű lótestet pillantott meg, majd, miután fölemelte a fejét, egy teljes, valódi egyszarvút. Alig hallotta Kate lelkes kiáltásait, és azt, hogy mindenki belépett a szobába, mert az egyszarvú látványa annyira megbabonázta. Aztán egyszer csak egy lágy hang szólalt meg a fejében.
~Köszönöm, Zoé. - a kislány csak még elvarázsoltabban válaszolt:
-Ki vagy te?- a válasz gondolatok formájában érkezett:
~ A te részed vagyok. A semmiből szereztél ki. A nevem Amora. Hozzád tartozom.
-Köszönöm, Amora. - Ölelte át a kislány ismét a ló nyakát.
-Zoé, te tudsz vele beszélni? - kérdezte meglepetten Mike.
~ Ők nem hallják, amit neked mondok. Csak és kizárólag hozzád tartozom. - magyarázkodott Amora.
- Igen. Gondolatokkal beszél hozzám. Amora, mondd, úgy nem tudsz beszélni, hogy ők is hallják? - fordult Zoé az unikornisa felé.
- Amit csak szeretnél. - hajtotta meg a fejét. Zoénak azonban ez nem tetszett.
- És olyan, mintha a szolgám lennél. Pedig te a barátom vagy. - Zoé mindig szeretett volna valakit, akit ő ,,talált" meg, mint egy barátot. Fantasztikus érzés volt. Kate-nek köszönhette, hálából kiszerzett neki egy Amorát mintázó fülbevalót.
És a nap után egyre nehezebb feladatok elé állították. Bár mindenki más egyre jobban bízott benne, ő magában nem nagyon. Azonban így is eljött a hónap vége, a próba. Scarlett-tel felsétáltak egy magas hegyre. Scarlett közben mesélt a madarakról, és rengeteg híres szárnyas lényről. Pegazus, Ízisz, angyalok, Daidalosz és Ikarosz, Erósz, Pszükhé, tündérek, szélistenek, hasonlók. Felkeltette Zoé kíváncsiságát, hogy ő is akarjon repülni, és elképzelje, milyen lehet, és válasszon egy példaképet ebben. Amikor fölértek, figyelmeztette, hogy koncentráljon a képességére, és a próbára.
Repülj! - szólt Scarlett, és lelökte Zoét a szikláról. Azonban a kislány nem akart repülni. Hiába nem akart leesni, nem bízott a saját erejében. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy nővére magasról lökte le. Így volt ideje elgondolkodni a félelmein, és az elmúlt egy hónapon...
Hirtelen elkezdte érezni a rengeteg belé fektetett bizalmat. Tudta, hogy cselekednie kell, hiszen tartozik ennyivel a pártfogóinak. Maga elé képzelte Íziszt, és kiszerzett egy pár szárnyat a hátára, és felszállt.

Borzasztóan élvezte a repülést. Felszabadult. Áttörte az utolsó határt is. Teljesen birtokolta a képességét, valóban hozzá tartozott. Megbízott benne. Ahogy Scarlettékben is. Úgyhogy lejjebb szállt, hogy megnézze, mit lett volna, ha nem sikerül repülnie. Mindenki ott várt rá, komplett felszerelés volt kipakolva, hogy mi lesz, ha lezuhan. Bele akart ugrani a ponyvába, de nagyon magasról nem mert, így lejjebb repült, mire a lent állók éljenezni kezdtek. Ezután zuhanórepülésbe kezdett, majd a ponyváról visszapattanva hatalmas, felszabadult nevetésben tört ki. Mind vele nevettek, majd elmentek megünnepelni a sikerét. Zoé Amora hátán ment, ideiglenesen eltűntetve a szarvát. Újra elmentek beiratkozni az iskolába, végre Zoé is úgy érezte, hogy készen áll. Már csak a tanulásban volt kicsit lemaradva.