Vegyes sztorik

Bosszúállók: Végjáték

Mondhatnánk, hogy ez egy fanfiction, az egyetlen probléma az, hogy az én fejemből pattant ki, és magamat még véletlenül sem nevezném fannak. A sztori annyi, hogy öcsém szülinapja alkalmából megnéztük a Bosszúállók: Végjátékot. (Feltéve, hogy az az utolsó. Ha nem, akkor valami mást néztünk meg...) Nekem pedig az egyik résznél beugrott, hogy mekkora lenne már, ha... Megvan az a jelenet, amikor a tarajhajú, íjas, random japánt gyilkoló csávó, meg a titkosügynök, akinek az a képessége, hogy Hulk visszahulktalanodjon, elmennek valamelyik kőért, és a nő meghal? Na, innen indultam ki. A mi történetünk ott kezdődik, hogy a nő meghalt, a pasi meg lóg a kötélen, és tiltakodzik.

A férfi üvöltve kapott a nő után, de már esélye sem volt megmenteni. Föláldozta magát érte, és még rengeteg emberért. A férfi nem tudta elviselni a gondolatot, hogy társa nincs többé. A gyász elöntötte a szívét. Még egy darabig lógott a kötélen, lélekben búcsúzott a halottól, majd összeszedte az erejét, és felmászott a szakadékból. Igazán meglepő látvány fogadta.

A magát Kalauznak nevező köpenyes alak fejéről már lekerült a csuklya, egy sziklán ült, és a térdére támaszkodva, hangosan kacagott.

- Hahaha, látnod kellett volna magatokat, ahogy azért vitáztok, ki haljon meg! Hihihiiiii! Nagyon szórakoztatóak vagytok, hehehehehee! Átverteleek! - nevetett megállás nélkül. A férfi meg sem bírt mozdulni a sokktól, ahogy lassan rájött, mi is történt valójában. - Komolyan elhittétek, hogy valakinek meg kell halnia egy kavicsért! He-hehehehee! Ez nagyon naaagy! LOOL! - A fura lény hasát fogta a nevetéstől. A férfi ideges lett. Társa emiatt az idióta miatt halt volna meg, teljesen feleslegesen? A düh és a gyász félelmetes erőt adott neki.

- Hol van a lélekkő, te vadbarom!? - förmedt rá a köpenyesre, egészen az arcába hajolva. - Ha nem mondod el, esküszöm, a torkodon keresztül tépem ki a beleidet!

Erre már megszeppent a nevetgélő. Pár pillanatig gondolkozott, majd furcsa fény villant a szemében. 

- Ott van egy narancssárga fénnyel ragyogó csúszda, az a szakadék mélyére vezet, ott van a kövecske, meg a barátnőd teste is. Sok sikert! - A lény zavartan rágcsálta az ajkát, de a férfi ezt az idegességnek tudta be, nem az elfojtott nevetésnek. Ellökte magától a szánalmas alakot, majd elsietett megkeresni a lejáratot. Hamar megtalálta; ám a szakadékban semmi lélekkőre utaló jelet nem talált. Gyengéden átölelte a nő testét, és vele együtt mászott vissza a fennsíkra. A Kalauz éppen egy kiflit majszolt, amikor felért. a nő testét a földre helyezte, majd izomból a lény hasába rúgott. Az hátrarepült, a férfi pedig utána szaladt, és felismerhetetlenségig verte. Pólója nyakánál magához rántotta, és fenyegető, mély és halk hangon a szemébe üvöltött. 

- Hol a jó #&!% van az a @&#%kő? 

- Elvitte egy fiatal, vörös hajú férfi, de már réges-régen, higyj nekem! -kezdett rimánkodni megszeppenve a valami.

- De...mi? - dadogta idegegesen a férfi. Az első sokk után végül értelmes kérdést tett fel:

- Akkor mi a jó büdös életet keresel itt?!

- Játszom. - vonta meg a vállát a csuklyás. - Szórakoztató, ahogy az emberek hisznek nekem, de eddig ti vagytok a legviccesebbek! Hihihihihiii! - nevetett fel újra, a férfi pedig csak döbbenten bámulta.