McLagen-Sztori: 1. Tévedés

Csónakázás a "mugli" ikrekkel

Amikor megállt a vonat elbúcsúztam Cedrictől és elindultam a peronon. Aztán meghallottam egy mély hangot.

- ELSŐÉVESEK IDE HOZZÁM! - a hang egy óriási emberhez tartozott. Vakondbőr kabátot viselt, gubancos hajat és szakállat. Lapát kezeivel integetett.

Akkor éreztem azt, hogy puff, valami felugrott a karomba. Karla volt.

- Karla, a vonaton kellett volna maradnod! - néztem rá szemrehányóan.

Erre olyan fejet vágott, mintha azt mondaná: Vigyázz a polippal.

Fogalmam sincs, hogy vághat-e a macska ilyen képet. (Ja várjunk, ez a macska a tekintetével beszél!) Aztán fogta magát, és besétált a mozdonyba.

Oda mentem az óriás pasihoz (aki persze nem óriás igazából, mert azok egy jó hét méteresek). Ő kedvesen rám nézett, majd kinyújtotta kezét.

- Gyere csak. Rubeus Hagrid vagyok a Roxfort vadőre. Amúgy láttalak a cicáddal. Szép teremtés - mosolygott. - Ja és tegeződjünk, ha kérhetem.

Ezen elkellett vigyorodnom. Anyuék is meséltek Hagridról. De nem túl jókat. Elképzeléseimben ő (ahogy anyuék fogalmaztak) egy féleszű melák. De most kellemeset csalódtam.

- Szia Hagrid, Kestrel vagyok. A cicám Karla. Ha akarod, majd egyszer megmutatom - fogadtam el kinyújtott kezét.

- Egyszer mindenképp gyere le. A vadőrkunyhóm a Tiltott Rengeteg innenső  szélén van - mondta, majd folytatta a kiabálást. - ELSŐ ÉVESEK!!!

A zuhogó esőben (mert elfelejtettem említeni hogy zuhogott az eső) indultunk a csónakokhoz. Én Hagriddal ültem egy csónakba, de láttam Tomot is. Intett nekem, olyan "szia örülök hogy látlak, de azért ne gyere ide" hangulatban.

Mivel a csónakok négy személyesek voltak ezért, még kellett két személy nekünk. Én Hagriddal szemben ültem le, hogy tudjunk beszélgetni.

Aztán behuppant mellénk két vörös fej, és hozzájuk társuló egyforma arc. Az ikrek akiket mugliknak hittem.

- Sziasztok  mi vagyunk - kezdék egyszerre - Fred - mondta a mellettem ülő - és - egyszerre - George - Hagrid melletti iker -Weasley - fejezték be egyszerre. Én meg félre nyeltem a nyálam. Na mindegy.

- És ti? - vonták fel ugyan úgy a szemöldöküket.

- Én Hagrid vagyok. Hoppá! - kapott a fejéhez - INDULÁS!! - bődült el az óriás, és a csónakok megindultak a viharos szélben.

Némelyik hullám elárasztotta a csónakunkat.

Én Hagriddal beszélgettem az állatokról. Nagyon megkedveltem az óriást. A Weasley ikrek pedig arról magyaráztak, hogy miket akarnak elérni a csínytevések terén. Én a fejem fogtam az ötleteiken.

- Komolyan, James Potterékkel is felvehetnétek a versenyt - nevetett Hagrid azon, hogy bájitaltanon a zsugorító-főzetbe trágyagránátot akarnak tenni.

- Ők kik? - kaptam a témán. - Csak nem Harry Potter apjáról van szó?

- De - mondta Hagrid, de többet nem tudtam kihúzni belőle.

- Kestrel, te melyik házba akarsz kerülni?  - kérdezte a mellettem ülő iker, azt hiszem Fred. Ajaj... ők Griffendél pártiak mind, nem akarom ezzel a Mardekárral megutáltatni magam velük.

A természet a segíségemre sietett.
Egyszerre akkora hullám ment neki a csónaknak, hogy felborultunk.

Éreztem a jéghideg vizet. Azt is elkezdtem érezni, mintha valaki megfogta volna a kezem és húzna felfelé. Nézzük csak. Hagridnak ennél jóval nagyobb keze van, tehát valamelyik iker lehet. George túl messze van, tehát akkor Fred.

Viszont a McLagen-es karkötőm lecsúszott a kezemről. Elengedve Fred biztonságot nyújtó tenyerét, a karkötő után úsztam. Ekkor vettem észre a polipot. Rögtön eszembe jutott Karla tekintete. De ezen nem volt időm gondolkozni. Rögtön a karkötő után úsztam, és éppen hogy elkaptam, a következő pillanatban a polip tolt fölfele.

Éppen csak visszahúztam a karkötőt, úgy hogy nem vették észre, láttam a zavaros vízben Fred arcát. Kinyújtotta felém kezét, én elfogadtan, majd felhúzott magához. De a polip az polip, így megpróbált minket feljebb tolni, csak hogy  ezzel a frászt hozta ránk. Fred és én ösztönösen közelebb húzódtunk egymáshoz, majd a polip feljebb lökött minket. Köszi polip, szeretünk!

Amint a fejem kikandikált a vízből, mély levegőt veszek, majd a következő hullám beterít minket.

- Kestrel, mi a fenéért mentél le?! - üvöltött Fred. Amúgy csak azért mert különben nem hallottam volna. Ekkor vettük észre, hogy még mindig félre érthetően közel voltunk egymáshoz. Hupszi...

Gyorsan szétválunk. Azt azért látom hogy George feje vöröslik a vissza tartott röhögéstől. Hagrid meg kuncog. Köszike. Azért Hagrid felemelt minket, és betett a csónakba. De több gyerek is a vízbe esett. Amúgy a fele nem tudott úszni.

- Gyerekek, tudtok úszni? - kérdezte Hagrid, mi meg bólintottunk egyet. - Segítsetek nekik! - kérte, mi meg újfent a vízbe ugrottunk.

Odaúsztam egy fiúhoz.

- Karolj át! - mondtam neki. Meg is tette Odaúsztunk egy csónakhoz.
Feltuszkoltam a csónakra.

- Köszi! - mondta majd felsegített a csónakba egy lányt.

Én odébb úszom, majd megláttam Tomot.

- Tom, segítek! - kiabáltam neki, majd odahúztam egy csónakhoz.

- McLagen, egy Mardekáros nem önkénteskedik, és nem vérárulókkal csónakázik együtt! - kiabált vissza.

- Tom, mász be a csónakba! - hagytam figyelmen kívül amit mondott. Ekkor vettem észre, hogy egy vörös fej tűnt el a csónaknál. Az egyik Weasley meghallotta, amit beszéltünk. Vagy nem? Majd a csónaknál kiderül.

Még néhány embernek segítettem, majd vissza úsztam Hagridhoz. Ő betett a csónakba az ikrekkel együtt. A vihar is csendesedett, de látszott, hogy akármikor erősödhet.

- Köszönöm gyerekek! Nagyon sokat segítettetek - mondta Hagrid.

- Ez a barátok dolga - szólalt meg George. Hagridon látszott, hogy meghatódott. Viszont George igazat mondott. Pár perce (vagy órája, de ki számolja) ismertem az óriást, de valamiért úgy tekintettem rá, mintha ezer éve ismertem volna.

- Tudod Freddie mire gondoltam? - sandított ravaszul George Fredre.

- Csapatölelés! - kiáltotta el magát Fred.
Tehát megölelgettük Hagridot. Az pedig szégyenlősen elvigyorodott.

Persze éreztem Tom tekintetét magamon, de ott és akkor ez nem zavart.

- Na és Kestrel, te melyik kviddics csapatnak szurkolsz? - nézett rám George.

- Én ír drukker vagyok. De Erdélyt is bírom - mondtam.

- Nem úgy értem. Melyik ház kviddics csapatának szurkolsz? - ekkor jöttem rá hogy George tudta. Ő hallotta amit Tom mondott nekem. Megfontoltan válaszoltam.

- Annak, amelyikbe kerülök - remélem ez elég lesz neki.

- Ez aztán a Hollóhát elméje! - nevet Hagrid. - Szerintem Hollóhátas leszel.

- Ezt honnan veszed? - vonta fel szemöldökét George.

- Csak gondolom - vont vállat az óriás.

- Tényleg! Melyik házba akarsz kerülni? - nézett rám Fred.

- Ööö... Nekem mindegy.

- Csak ne a Griffendél, Hugrabug, és Hollóhát legyen? McLagen - George arcára a színtiszta undor ült ki. Lehajtottam a fejem. Levettem, a karkötőm, és megmutattam.

- Igen. McLagen vagyok - néztem Hagrid szemébe, majd Georgéba, és végül Fredébe. - El lehet ítélni. Te azt ne felejtsétek el, hogy én egy rossz szót nem mondtam nektek - mondtam, majd tüntetően elfordultam.

Így láttam meg először a Roxfortot. A csodálatosan szép száz tornyú kastélyt. Gondoljanak rólam akármit. Nem fog érdekelni. Ítéljenek el. Túl élem. Utáljanak. Viszonozni fogom. Csalódjanak. Én nagyobbat csalódtam...