kitten | yoonseok

nehéz nap

jung hoseok

Hazaérve becsapom magam után az ajtót, lerúgom a lábamról a cipőm, és elterülök a kanapén.

Nagyon fárasztó volt ma a munka. Persze, imádom, hogy azt csinálhatom amit szeretek, és amiben a legjobb vagyok, de egész héten táncolni kimerítő. A tanítványaim igaz, hogy nagyon gyorsan tanulnak, azért akad közöttük egy-kettő aki makacsabb, és nem hajlandó megtanulni azt amit a többiek.

Gondolkodásomat az szakította félbe, hogy a cicám felmászott mellém a kanapéra, és az arcomhoz dörgölőzött.

Elmosolyodtam, majd felemeltem őt és a hasamra fektettem. Belenéztem szemeibe, amik minden alkalommal elvarázsolnak.

Gondolom nem sűrűn lát az ember hófehér macskát koromfekete szemekkel.

- Éhes vagy, Baba? - igen, bármilyen furcsa, én Babának hívom Yoongit.

Elkezdtem simogatni a fejét, mire dorombolva elterült a hasamon. Vigyorogva játszadoztam vele, mikor megszólalt a csengő.

Sóhajtva felültem az ágyon, mire a hasamon lévő cica az ölembe került.

- Gyorsan kinyitom. Mindjárt jövök. - raktam le óvatosan Yoongit, aki csak elterült a kanapén, mintha döglött lenne.

Kuncogva mentem az ajtóhoz, majd szélesre tártam azt.

- Nem veszünk semmit. - vigyorogtam legjobb barátomra, Hyungwonra, és a barátjára Wonhora.

- Ahj, pedig reméltem, hogy befogadod őt. - rázta lemondóan a fejét Wonho. - Nagyon meg akarok már szabadulni tőle, de, ha nem, akkor nem. - lépett be a házamba.

- Nem maradunk sokáig, csak szeretnénk kérdezni valamit. - jött be Hyungwon is.

Körülnéztek a házban, majd meglátták Yoongit a kanapén. Egyszerre sóhajtottak egyet, majd szintén egyszerre felém fordultak.

- Oké, ez..ez ijesztő volt. - mutogattam felváltva rájuk.

- Mi a francért nem szabadulsz már meg attól a macskától? - kérdezi Wonho.

- Csak gondot okoz neked. - folytatja Hyungwon.

- Nem érdekel. Ha ezért jöttetek, akár mehettek is. - mutattam az ajtó felé.

Rengetegszer mondták már, hogy jobb lenne Yoongi nélkül, de sosem hallgattam rájuk.

Szükségem van a társaságra, és, mivel nincs párom, így Yoongi is megteszi. Sőt. Legalább ő nem szól bele a dolgaimba. Igaz, néha rosszabb mint egy menstruáló nő, de szerethető.

- Nem - rázta a fejét legjobb barátom. - , nem ezért jöttünk. Azt szerettük volna kérdezni, hogy van-e kedved eljönni velünk valahova hétvégén. Nem muszáj, csak kimozdulunk a srácokkal, és gondoltuk megkérdezünk téged is.

- Eléggé lefárasztott ez a hét - húztam el a szám. - , nem hiszem, hogy hétvégén ki akarok mászni az ágyból. - nevettem fel.

- Oké, akkor mindegy. Megyünk át Kihyunhoz. Gondolom oda sem jössz most. - kérdezte Wonho, mire megráztam a fejem. - Rendben, akkor szerintem el is indulunk. - nézett Hyungwonra, aki csak bólogatott.

- Egyáltalán minek jöttünk be? - kérdezte Hyungwon amikor kiléptek az ajtón.

- Fogalmam sincs. Sziasztok! - intettem nekik, majd amikor pár méterre voltak a házamtól, becsuktam az ajtót.

Visszamentem Yoongihoz, majd leültem mellé.

- Ahj, annyira jó lenne, ha ember lennél. - nyöszörögtem a buksiját simogatva.

Mondatomra felkapta fejét, majd oldalra biccentette kicsit azt. Szemeimbe bámult töretlenül, majd egyszercsak leugrott a kanapéról, és a szobámba szaladt.

Megvontam a vállam, majd a konyhába mentem.

Csináltam magamnak egy szendvicset, azt megettem, majd én is a szobám felé vettem az irányt, azonban ami ott fogadott, az teljesen lesokkolt.