kitten | yoonseok

a szoba

jung hoseok

Nagyjából tíz perce jöttünk be a házba, ezidő alatt majdnem az egész házat átnéztük, már csak kettő szoba maradt.

Az egyik szerintem egy hálószoba szerűség lehet, mivel van benne egy ágy, és egy éjjeliszekrény. A másik, még nem tudjuk, hogy mi lehet, ugyanis zárva van. Most egy olyan valami után kutatunk, amivel ki tudnánk nyitni az ajtót, de ekkor eszembe jut, hogy nem csak ketten jöttünk.

- Jooheon - szólítom meg a bejárati ajtóból a szobrozó barátomat, ő pedig hirtelen megfordul, és rám szegezi a pisztolyát. - hé, nyugi! Barát vagyok, nem ellenség! - tartom fel a kezeimet, ő pedig vissza is ejti a kezét maga mellé. - Ki tudnál nyitni nekünk egy ajtót? - a kérdést meghallva értetlenül nézett rám, de én csak biccentettem egy aprót, hogy kövessen.

A zárt ajtó előtt Jooheon megállt, és leguggolva kezdte nézegetni a zárat, még a kilincset is lenyomta párszor - már amennyire tudta.

Én a bejárati ajtóhoz visszamenve álltam őrt barátom helyett, egészen addig míg vissza nem jött egy bólintás kíséretében.

- Hobi... - szólalt meg bizonytalanul Yoongi, aki a mostmár nyitott ajtó előtt várt rám. - vér szagot érzek bentről. - nézett rám félve, én pedig lábammal beljebb lökve az ajtót mentem be a fegyveremet szorosan markolva.

A szobában félhomály volt, egy apró ablakon keresztül jutott csak be némi fény, a sötét színekben úszó helyiségbe.

Egészen kicsi volt a szoba, és egy szőnyegen kívül semmi nem volt ott.

Yoongi is lassan bejött, majd a szőnyeg mellé leguggolva végigtapogatta azt.

Mikor megbizonyosodott arról, hogy nem fog semmi sem előugrani, leszakadni, vagy bármiféle meglepetést okozni, óvatosan elhúzta a szőnyeget, ami alatt egy fém lemez volt.

Megemeltem egy picit a lemezt, és benézve alá, nem meglepően egy lépcsősor tárult szemeim elé.

- Tudod, belegondoltam abba, hogy mi van akkor, ha ez valakinek a háza, és mi betörtünk ide? Mondjuk egy idős nénihez. - szólalt meg halkan Yoongi, én pedig elmosolyodtam.

- Erősen kétlem, hogy bárkinek is aki legális dolgokkal foglalkozik, vér szagú lenne a pincéje. Főleg egy idős néninek, habár lehet, hogy a múlthéten megdöglött macskájára fogunk lent rátalálni. - fintorogtam egy sort. - Menj, szólj Jooheon-nak, hogy lemegyünk ide. - utasítottam, ő pedig ment is kifelé, egy percen belül pedig vissza is ért.

- Azt mondja megpróbálja addig valahogyan ide navigálni a többieket is. - bólintottam, majd a fém lemezt feljebb emelve tereltem le páromat a lépcsőn.

Mögötte mentem, és amint a lemezt lecsuktam magunk mögött, teljes sötétség lett körülöttünk.

- Hobi - suttogott az előttem lévő, mire hümmögtem egyet. - szerintem kapcsold be a telefonodon a lámpát.

Miután tettem amit mondott, magunk elé világítva baktattunk le halkan a viszonylag hosszú lépcsőn, aminek a végén egy ajtó volt.

A kulcslyukon benézve láttam, hogy nincs bent senki, így benyitva már elénk is tárult egy rövid folyosó, mindkét oldalán három-három ajtóval.

Körülnézve nem láttam kamerákat, így bátrabban indultam meg az egyik ajtó felé, ahonnan kutyák morgását lehetett hallani.

Yoongi kitágult szemekkel nézett az ajtóra, aztán rám, és készült volna mondani valamit, de csak a szám elé emeltem mutatóujjam, jelezve, hogy most inkább ne beszéljen.

A folyosóról és az ajtóról képet készítve mentem is tovább a következő nyílászáróig, ahonnan halk nevetés szűrődött ki.

Benéztem a kulcslyukon, hogy aztán meglássak vagy húsz embert egy asztal körül ülni.

Elhúzva a számat egyenesedtem ki újra, és egy újabb ajtót elérve oda is belestem, ám ott csak két egyszemélyes ágyat láttam.

Eljátszva ezt a maradék ajtókkal, kifelé vettük az irányt, éppen elegendő információval a tarsolyunkban.

Az egyik szobában még húsz emberre bukkantam rá, Yoongi pedig nagy valószínűséggel megtalálta Sehun elrabolt családját.

Most biztos hülyeségnek tűnhet az, hogy nem szabadítottuk őket ki, de ketten, nagyjából negyven ember ellen, akik nagy eséllyel észrevettek volna minket, semmit sem érünk. Szóval inkább ráhagyjuk a terv kiagyalását Namjoon-ra, hogy aztán körülbelül két nap múlva visszajöhessünk a családért, úgy az egész csapattal karöltve.

Jooheon még mindig az ajtó előtt őrködött mikor visszaértünk, így a többieknek üzenve indultunk el az autó felé.

- Oké, megírtam a többieknek, hogy megyünk vissza a kocsihoz. Azt mondják ők már ott vannak. - mondta a telefonját bújva piros hajú barátunk.

Visszaérve a kocsihoz beszálltunk, majd el is indultunk Sehun felé, közben az általunk látottakat megbeszélve.

Ha az tényleg Sehun családja volt, akkor rohadt nehéz dolgunk lesz a kiszabadításukat illetően.