kitten | yoonseok

lehetetlen

jung hoseok

Az ágyamon egy fiú feküdt összehúzva magát.

Szőke haja volt, hófehér bőre, és egy óriási fekete póló volt rajta.

- Ki a fene vagy, és mit keresel az ágyamban?! - förmedtem rá egyből.

Nagy nehezen felült az ágyamban, majd felém fordította fejét.

Arca könnyes volt, szeme vörös, gondolom a sírástól.

Mondanám, hogy helyes volt, de akkor hazudnék. Ez a fiú nem helyes, hanem gyönyörű.

A szeme fekete volt, és olyan, mintha már láttam volna valahol.

- M-már meg sem ismersz, Gazdám? - szólalt meg rekedten a fiú.

- Miért sírsz? - mentem közelebb az ágyhoz, majd leültem rá, tisztes távolságot tartva a fiútól.

- Te sosem változol. - rázta a fejét keserűen mosolyogva.

Értetlen fejet vágtam, hiszen nem értettem az egész helyzetet.

- Ha idegen is lennék, akkor is segíteni szeretnél rajtam. De hidd el, nem vagyok az. Én vagyok az, Yoongi.

- De...ő...mi? Azt hogy? - hőköltem hátra. - Az lehetetle... - néztem szemeibe, és Yoongi szemei néztek vissza rám.

Ugyanúgy elvarázsoltak, így már egyre jobban kezdett felerősödni bennem a gondolat, hogy a fiúnak igaza lehet.

- Oké, ha igaz is, ez hogy lehet? Ez...ilyen nem létezik. Ilyen csak a mesékben van.

- Negyed órával ezelőtt azt mondtad, mennyire jó lenne, ha ember lennék. Hát, tessék. Most itt vagyok, ember alakban. - tárta szét a kezeit mosolyogva.

- És...most...jó, ez nekem magas. Tehát te eddig éveken keresztül a macskám voltál, aztán egyszer azt mondom, hogy bárcsak ember lennél, oszt' nesze ember leszel? - raktam össze a dolgokat.

Pár másodpercig csöndbe maradt, majd a dolgokat átgondolva bólogatni kezdett.

Mégegyszer szemeibe néztem, csak, hogy biztos legyek abban amit következőnek mondani fogok.

Ő tényleg Yoongi.

- Oké, hiszek neked. Adok ruhát, meg egy törülközőt, menj el fürödni. - indultam meg a szekrényem felé.

- Most is megfürdetsz? - csillantak fel szemei.

Általában a macskák utálják a vizet, azonban Yoongi mindig is imádott a vízben baromkodni.

- Uhm...nem. - ráztam meg a fejem, majd a kezébe nyomtam egy törülközőt, meg ruhát amiben tud aludni.

- De miért nem? - toporzékolt, mint egy ötéves.

- Azért, mert már nem macska vagy, hanem ember. Már...máshogy nézel ki. - vörösödtem el.

- És? Ez miért baj? - nézett rám értetlenül. - Légyszi, Gazdi! - na, ez így nem lesz jó.

- Ne hívj Gazdinak. - szorítottam össze a szemeim.

- Akkor hogy nevezzelek?

- Hoseok, Hobi. Ezek megteszik. - kezdtem el tolni a fürdő felé, majd bezártam Yoongit, had fürödjön.

Pár perce lehetett bent, amikor hangos puffanás hallatszott ki a fürdőből.

- Minden rendben? - kiabáltam be, ugyanis inkább az ajtó előtt várakoztam rá.

- Ahj, Hobi! Nagyon fáj! - nyöszörgött fájdalmasan.

- Jövök. - nyitottam be.

Yoongi a padlón feküdt egy szál boxerben, miközben a fejét fogta könnyes szemekkel.

Leguggoltam hozzá, majd elemeltem kezét a fejétől.

- Mit csináltál? - felszakadt egy picit a homloka, így gyorsan elővettem fertőtlenítőt meg vattát, és lekezeltem.

- Megcsúsztam, és bevertem a fejem a kádba. - válaszolt remegő hangon, miközben a pólóm szorongatta fájdalmában.

- Oké, akkor ma nem fürdesz. - emeltem fel a földről, és a szobámba vittem őt.

Lefektettem az ágyamra, majd betakartam.

- Aludsz velem? - kérdezte, amikor az ajtó felé vettem az irányt.

- Hát...igen, csak még iszok egy pohár vizet. - siettem ki az ajtón.

Hogy fogok én úgy aludni mellette, hogy ne mozduljak rá?!

Még az sem igazán érdekel jelen pillanatban, hogy a volt macskámról gondolom ezt, de kibaszott vonzó, és meleg létemre elég nehéz tartani magam.

Lementem a konyhába, ittam egy pohár vizet, majd újra a szobámba vettem az irányt.

Beléptem, majd megpillantottam az ágyamon kiterülő Yoongit.

Elmosolyodtam a látványon, hiszen ez mindkettőnknek a szokása. Mindig így feküdtünk a nappaliban. Én általában a kanapén, de volt már arra példa, hogy a földön feküdtem, ő pedig rajtam.

A szobában lévő egyetlen székhez lépkedtem, ahova este mindig ledobtam magamról a ruháimat, majd levettem a pólómat és a nadrágomat.

- Kell alváshoz póló? - kérdeztem Yoongitól rá sem nézve.

Nem akarom megnehezíteni magamnak a dolgot.

- Nem. - mondta ismét rekedten.

Az ágy felé fordultam, és egy csillogó szemekkel bámuló Yoongival találtam szembe magam.

- Miért nézel annyira? - mosolyogtam rá.

- Nem tudom. - suttogott a fejét rázva.

Lefeküdtem az ágyra, majd lehunytam szemeimet.

Pár percig csendben voltunk, majd Yoongi mozgolódni kezdett.

- Hozzád bújhatok? - hallottam meg egész közelről Yoongi hangját.

Kinyitottam szemeim, és láttam, hogy valóban csak pár centire volt enyémtől az arca.

Hümmögtem, mire óvatosan átölelt, fejét mellkasomra tette, lábait pedig átvetette enyéimen.

Kivettem fejem alól a kezeim, és jobban magamhoz húztam az engem ölelő fiút.

- Jó éjt. - pusziltam meg feje búbját, mire szusszantott egy picit.

- Neked is Hobi. - motyogta mellkasomba.