kitten | yoonseok

félbeszakítva

min yoongi

Próbáltam óvatosan vezetni, nehogy összetörjem Hope kocsiját, de ez sajnos nem bizonyult valami könnyű feladatnak, tekintve, hogy eddig macska voltam. Nem tudtam azt sem, hogy az a Sehun gyerek hol lakik, így arra jutottam, hogy hazamegyek, és onnan felhívom őt.

Nagyon nehezen ment az is, hogy ne folyamatosan arra gondoljak, vajon mit csinálhatnak a barátommal, de tudtam, hogy most nem szabad ezen agyalnom.

Nemsokára már a ház előtt állítottam le a kocsit és rohantam be a házba, hogy minél előbb értesítsem Sehun-t a történtekről.

Észrevettem Hobi telefonját a kanapén, így ahhoz rohanva már oldottam is fel. Azaz oldottam volna, de le volt kódolva.

Próbálkoztam az egyszerűbb szám kombinációkkal, majd eszembe jutott valami.

Nem lehet, hogy valami velem kapcsolatos lesz az?

Beírtam a születésnapomat, és mivel ez volt az ötödik próbálkozásom, így letiltott egy percre.

Idegesen topogva vártam, majd mikor újra próbálkoztam egyből kitaláltam a kódját.

De édes, az összejövetelünk dátuma a kódja. Há' megzabálom.

Tárcsáztam is Sehun-t, aki szinte rögtön felvette.

- Szia, Hope. Van valami hír? - hallottam reményteli hangját.

Szörnyű lehet neki.

- Én vagyok az, Yoongi. Tudod, Hope barátja. Um...igen, van hír. Ma elmentünk ahhoz az erdőhöz amit mondtatok, és Hope-ot elkapták. Két férfi volt ott rajtunk kívül, és valami olyasmiről beszéltek, hogy, ha a családod két héten belül nem mondja el, hogy hova van valaki bezárva, akkor megölik őket. Gondolom neked lehet valami sejtésed, miről is van szó. - hadartam el, majd a végén egy nagy levegőt vettem.

- Igen. Tudom kiről van szó. Ne aggódj, Hope-nak nem hiszem, hogy baja esett volna. Fel tudja magát találni. És nagyon köszönöm, ezzel rengeteget segítettetek. Majd hívjatok fel, ha Hobi hazaért. Szia, Yoongi. - rakta le miután én is elköszöntem.

Leültem a kanapéra, és vártam. Nem tudtam mást csinálni, és ez végtelenül idegesített.

Szerencsére nem kellett sokat ücsörögnöm, párom nemsokára beesett az ajtón, arcán kisebb horzsolásokkal.

- Jól vagy? - rohantam oda hozzá, ő pedig elmosolyodva húzott magához egy apró csókra. - Szóval jól vagy. - bólintottam megnyugodva mikor elváltam tőle.

- Ami azt illeti el tudnék viselni pár gyógypuszit. - kezdte el tettetni, hogy ő milyen rosszul van, mire elnevettem magam, és megölelve őt kezdtem puszilgatni az arcát. - Igen, már kezd jobb lenni. - bólintott egy aprót, mire elengedtem őt, és a konyhába vettem az irányt.

- Mit kérsz vacsira? Csinálhatok melegszendvicset, instant levest, valamilyen szendvicset, esetleg...

- Téged. - fordított magával szembe, és becsapta a hűtő nyitott ajtaját, aminek neki is nyomott.

Nyakamra adott pár nyálas puszit, aztán arcomra, majd számra is, miközben egyre jobban húzta fel a pólómat.

- Nem, Szívem, majd, ha ettél valamit. - néztem rá, majd leesett mit is mondtam neki az imént.

- Szívem? - vigyorodott el, mire arcom valószínűleg bevetette paradicsom álcáját. - Ez tetszik. - bólogatott.

- Örülök. - bólintottam. - Szóval, mit kérsz enni? - húztam fel a szemöldököm.

- Melegszendvicset. - puszilt számra, majd a fenekemre csapva hagyta el a konyhát.

Halványan mosolyogva készítettem el kettőnk kajáját, ugyanis már eléggé későre járt. Sok idő elment ezzel az erdős "kirándulással".

Végül az ágyban fekve fogyasztjuk el a vacsorának szolgáló szendvicset, miközben valami hülye műsort néztünk a tv-ben.

Mikor mindketten végeztünk kivittem a tányérjainkat, és a szobába visszaérve mondtam Hobi-nak, hogy lefürdök.

Már levetkőzve álltam a zuhanyzóban, mikor hallottam, hogy benyit drága barátom.

- Ha még élni akarsz akkor kimész. - morgom, de ő mit sem törődve figyelmeztetésemmel kezd el vetkőzni, majd ezzel végezve beáll mellém a forró víz alá. - Menj ki. - nézek rá remélhetőleg félelmetesen, de úgy látszik nem jött be, mivel pont az ellenkezőjét tette annak amit kértem; azaz bent maradt.

Lassan közeledett felém, aztán amikor gondolom látta, hogy nem fogom fejbevágni a zuhanyrózsával, derekamra csúsztatta kezeit.

- Örülj, hogy egyelőre ennél tovább nem mentem. - morogja fülembe, majd a csempének nyomva préseli testét enyémnek. - Egyelőre. - harapja meg a fülem, mire az eddig történt dolgok miatt egész testemben megremegtem.

Hope nyakam kínzásával lett elfoglalva, én pedig azzal, hogy próbáltam nem összeesni tettei miatt. Ugyanis amellett, hogy nyakamat gyötri, kezei egész felsőtestemet körbejárják, szigorúan csak az alhasamig haladva.

- H-hope...kérlekh. - leheltem a szavakat fülébe, ő pedig teljesítve kérésemet simított rám odalent.

Hangomat nagyjából visszafogva élveztem minden érintését, ám neki ez nem annyira tetszett, így le is állította keze egyenletes mozgását.

- Csak akkor folytatom, ha nem fogod vissza magad. - mondta, mire bólintottam egyet, így folytatta amit elkezdett, és én is eleget téve kérésének mutattam ki mennyire tetszik az amit csinál.

Hirtelen megszűnt körülöttem az eddigi melegség, és a puha ágyneműn feküdve találom magamat. Hope felettem támaszkodik egy félmosollyal ajkain, még mindig simogatva engem lent, amit mostmár előszeretettel díjazok elnyújtott sóhajokkal és nyöszörgésekkel.

Ki nem találjátok mi miatt kellett újra félbehagynunk az egészet. A kibaszott csengő miatt.

Hobi gyorsan összekapta magát, és sietett is le, azt azonban még hallottam mit motyogott magának lefele a lépcsőn menet.

- Ha a postás lesz az esküszöm kitépem a gerincét és lenyomom a torkán...

Ezután hallottam ahogy a zárral baszakszik, míg a csengő újra megszólal. - Itt vagyok már baszki! - kiáltja el magát, nekem pedig muszáj felkuncognom felszólalásán.

Káros hatással vagyok rá. Ez már egyszer biztos.

Az ajtó nyitódását, majd egy halk motyogást hallottam következőnek, amit nem értettem tisztán.

Ki lehet az?