A kórházi ágyban fekve verseket írt nekem.
Már két hónapja és a haja újból ébenfekete, hullámokban omolva homlokának tejfehér bőrére.
Emlékezz űr fiú. A haldokló csillagok továbbra is fényesek.
Azok a szavak mások számára morbidnak tűnhettek, de a mi végtelenségünkben; a saját univerzumunkban tökéletesnek tűntek.
A csillagok a szemeiben még mindig fényesen ragyogtak, annak ellenére hogy abban az ágyban feküdt a hideg kezeit összefonva enyéimmel.
Emlékeztem néhány kimondott szavára és arra, hogy most hogyan kapnak mind értelmet; a plafont kémlelve suttogott hozzám.
- Chanyeol, gondolod hogy az örökkének is létezik egy vég?
Csak ültem, meghökkenten, a szemeibe meredve.
Esetlenül préselődött ki egy szótag ajkaim közül ahogy az ágyán helyezkedtem el.
- Nem.
Habár ez csak három* betű volt, ő rám mosolygott és jelezte, hogy feküdjek mellé.
A mennyezet csempéi egy galaxisnak tűntek, csak neki és nekem.
Egy apró univerzum, a mi apró univerzumunk.
A költő fiúé és az űr fiúé.
*angolul a nem "no", ezért az eredeti szövegben úgy volt írva, hogy "ez csak két betű volt", azonban emiatt muszáj volt módosítanom háromra.
ESTÁS LEYENDO
space boy
Poesía"feladó: Baekhyun címzett: Űr Fiú" Chanyeol szerette az űrt, de a legszebb csillagok amiket valaha látott, azok voltak, amik Baekhyun szemeiben tündököltek. @http-livv 2016. ↳ hungarian translation [magyar fordítás]
