Meg kell értened! (Niall Horan ff.) /w Zayn Malik

10. rész

Egész este nem aludtam, csak forgolódtam és gondolkoztam. Ennyire elbaszott is csak én lehetek és csak én vagyok olyan hülye, hogy senkit nem tartok magam mellett. Hajnali 6 a kórház halk és csak a padlónyikorgást lehet hallani, vagy ahogy valaki lehúzza a wc-t az emeleten, az óra kattog ahogy az agyam is, visszafog jönni ma Niall? Egy pár perc után pisilhetnékem lett és úgy döntöttem eldöcögök a wc-ig, sikerült is mondjuk nem volt olyan hű, de nehéz dolog ott van a kórtermemben a fürdővel együtt, lassan fekszem vissza miközben minden egyes csontom és izmom fáj úgy érzem magam, mint akit most taposott szét vagy kétszer egy jó nagy bika.
***
Kicsit elszunnyadtam azaz durva 3 órára és kilenc után keltem mikor kinyitottam a szemeimet egy virágot pillantottam meg az ágyam melletti kisasztalon és szinte ezután Niall lépett be a szobába nem szólt semmit csak leült mellém. Mindenem remegett nem tudtam mit is érezhet most és ami tegnap, ami tegnap történt én nem tudtam.... semmit. Tekintetét nem fordította felém, nem akart  a szemembe nézni és nem is akartam kényszeríteni. Csönd volt hangos csönd. Létezik ilyen? Azt hittem megőrülök, ha most azonnal nem szólal meg.
- Tegnap.... csak úgy itt hagytál.-jelentem ki a nyilvánvalót 
- Tegnap.- mondta majd gúnyos mosoly jelent meg az arcán. - Ne csináld ezt Niall!- kértem meg.
- Olyan hülye voltam!-mondja halkan a szavakat.
- Nem nem voltál az! Te csak megakartál védeni én vagyok a hülye! Nem bírtam volna ki, ha valami bajod esik Niall, nem akartam, hogy bármi történjék veled!

- Ennél rosszabb nem is történhetett volna.-ejti ki nyersen a szavakat.
- Bárcsak máshogy alakult volna....
- Utálom ezt érted? Utálom ezt az érzést! Én csak szerelmes akartam lenni, de nem vettem észre kibe... Azt hittem könnyű lesz, de nem nem az és csak legszívesebben feladnám a harcot, nem tudom mi a helyes. Hogy tehetted ezt?-élesen beleszúródik a szívembe, de nem foglalkozok vele.
- Niall....- elcsuklott a hangom és forró könnycseppek jelentek meg az arcomon, csak hagytam lefolyni. Niall még mindig nem nézett rám talán jobb is, nem akartam megbántani, de evvel bántottam meg a legjobban. Önző voltam és buta. - Elmegyek, jobbat érdemelsz és ezt te is tudod!- becsuktam a szemem
- Szeretném azt mondani, hogy maradj, de ez... ez lesz a legjobb!- legbelül azt akartam, hogy azt mondja "ne maradj", de nem mondta.
- Mindentől jobban szeretlek Niall Horan, és szeretném ha boldog lennél mással.

A csönd volt a gyilkosom. Azt kívántam bárcsak meg sem ismertem volna Zayn akkor, bárcsak be se mutatott volna Niallnek és bárcsak ne lettem volna soha szerelmes. Hiába hívjuk ezt jó dolognak, az életem most teljesen a mélyén van annak a bizonyos pohárnak a fenekén. Minden kimondott szó és minden ki nem mondott szó elvész, mert sosem volt igaz vagy annyira fontos, hogy elmond bárkinek is.... Most hagyom, hogy kisétálj az életemből amibe igazán benne sem voltál.

Az ajtó felé sétált egyszer sem nézett rám, egyszer sem, csak állt ott és nézte az ajtót.

- Talán sose kellett volna megismernünk egymást!- halkan beszél, szinte alig hallani

- Tűnj el, menj el innen Niall! Nem akarlak többet látni!- ordítottam oda neki zokogástól rázkódó testemmel, összetörtem. Nem akarom látni, el kell felejtenem. Ő pedig kilépett az ajtón, meg sem próbált lenyugtatni, meg sem próbálta megérteni mi van velem vagy, hogy mit miért tettem. Összehúztam magam egészen kicsire és a párnába temettem a fejem így próbáltam a sírás hangját csökkenteni. Hiába a szerelem, ha sose lehet igazán a tied.

Sziasztok! Ez úgymond egy mini rész, mivel nem tudom a jövőjét még a blognak, nem posztoltam régen, és nem is tudom, hogy mi lesz még... Remélem tetszett!