KISS THE BOY

ötödik

Nagy levegőt veszek, majd megnyomom a kapucsengőt. Az ujjaimat tördelve hallgatom a recsegő zúgást, míg Astrid bele nem szól a készülékbe.

- Igen tessék?

- Szia Astrid, Day vagyok. - köszönök, Astrid pedig azonnal elhallgat. Már azt hiszem, nem is fog válaszolni, vagy már el is engedte a gombot, mikor megszólal.

- Szia Day. Miért vagy itt?

- Beszélni szeretnék. Beengedsz? - reménykedve szorítom össze az ajkaimat. Nem tervezek könyörögni neki, de muszáj bocsánatot kérnem, és megpróbálnom helyrehozni a barátságunkat. Mert Astrid fantasztikus barát volt. Valószínűleg már ott elszúrtuk, mikor összejöttünk. Mondjuk én hívtam el randira, mert azt gondoltam, hogyha barátként ennyire szeretem, majd képes leszek beleesni, de a dolgok teljesen rosszul sűltek el. És ez miattam van.

- Lemegyek. - mondja, majd a halk sercegés elmúlik. Hátralépek a kapucsengőtől, és zsebbre tett kézzel várok. Mikor megpillantom Astridot akaratlanul is elmosolyodok. Bármi történt közöttünk, akármennyit veszekedett velem mások előtt, miután összejöttünk, még mindig öröm őt látni.

Becsukja az ajtót, majd halványan elmosolyodik, miközben pár a copfjából kiszabadult tincset a füle mögé simít.

- Jó látni téged, Day.

- Téged is. - felelem próbálva nem a kínos csend felé terelni a beszélgetésünket, pedig elég valószínű, hogy ott fogunk kikötni.

- Mész játszani? - kérdi Astrid, mikor észreveszi a hátamra vett gitáromat.

- Igen. Most van egy kis szabadidőm, szóval kihasználom. De előtte mindenképp szerettem volna eljönni hozzád. Figyelj Astrid, nagyon sajnálom, amit mondtam. Nem voltál rossz barátnő...

- De az voltam Day, te is tudod. Mindenért lecsesztelek, akár megérdemelted, akár nem. Sajnálom. Lehet, hogy jobb lett volna, ha barátok maradunk. - karba teszi a kezét, és lehajtja a fejét.

- Én örülnék, ha még visszamehetnénk oda. Tudom, hogy majdnem hat hónapot nehéz elfelejteni, és semmivé tenni, de megpróbálhatnánk. Hiányzol. Mint barát.

- Te is nekem! El sem tudod hinni mennyire! Miután összejöttünk úgy éreztem, hogy megszakadt az a baráti kapcsolat, ami köztünk volt. Talán túlságosan úgy fogtuk fel, mint a kötelező olvasmányokat a suliban.

- Sosem olvastam el a kötelezőket. - mondom, mire Astrid felnevet. Mosolyogva nézem őt, és végre úgy érzem, hogy talán tényleg visszatekerhetjük az időt oda, ahol még minden rendben volt.

- Gondoltam. Szóval én is örülnék. Nagyon. - a boldogságom leírhatatlan. Az életben nem gondoltam volna, hogy Astrid majd ennyire egyetért velem abban, hogy jobbak voltunk barátokként, mint párként, de úgy látszik nem csak én éreztem beskatulyázva magam a kapcsolatunkban.

- Ó, és szörnyen sajnálom, hogy ott hagytalak a koncert estéjén! Ahogy hazaértem, és elszállt a dühöm, teljesen megbántam. Ugye rendben hazajutottál? - hallom a bűntudatot a hangjában.

- Igen, persze. Hiszen itt vagyok.

- És hogy?

- Mi hogy? - kérdőn felvonom a szemöldökömet.

- Hogy jöttél haza?

- Hát... - zavartan megvakarom a tarkómat. - Az kicsit hosszú.

- Ugye nem raboltak el, és mosták ki az agyad, hogy aztán valami beteg állatnak kémkedj? Vagy cseréltek ki egy klónra? - Astrid teljesen komoly arckifejezéssel vizslat, mintha tényleg esélyes lenne, hogy nem én, hanem valami utánzatom áll előtte. Vagy egy agymosott Day.