negyedik

1.2K 144 189
                                    

A kötényem már a csípőmnél is lejjebb csúszott, de sajnos nincs időm megigazítani, és erősebben megkötni, mivel mindkét kezemen teli tálcákkal szaladok vissza a konyhába. Őrület, ami itt megy péntek késő délután. Még jó, hogy ehhez a fajta sürgéshez, és tömeghez hozzá vagyok szokva, különben biztos nem bírnék itt dolgozni. A konyhában mindenki egymásnak kiabál, újabb, és újabb cédulákra firkantott rendeléseket tűznek a madzagra, ami az egész pult felett végighúzódik. A futáraink már mind kint vannak, tehát a telefonos rendeléseket nem is tudjuk teljesíteni. Szerencsére a legtöbben nem itt fogyasztják az ételüket, csak bejönnek, leadják a rendelésük, mi amilyen gyorsan csak tudjuk, kiadjuk nekik a kaját, és távoznak. Azoknak viszont, akik itt kívánnak fogyasztani, én viszem ki a kaját, míg Wanda, és Abram a pultban pörögnek. Sajnos nagyon kevesen vagyunk ehhez a forgalomhoz, de nem volt ez mindig így. Régen alig jártak ide, csak azok tudtak erről a helyről, akik keresték. Aztán pár hónap alatt hirtelen rohamosan nőni kezdett a népszerűsége, amit kezdetben nem bántunk, csak aztán elkezdett érződni, hogy mennyire is kevés a munkaerő. Az emberek imádják az olasz kaját, Jack pedig olyan olasz recepteket hozott magával ide Amerikába, hogy az ember nem tud másra gondolni, miután megkóstolja az ételeit.

Már mind mondtuk Jacknek, hogy ideje lenne feladni valami hírdetést, vagy legalább az ajtóra kiragasztani valami ócska celluxszal egy lapot, hogy "Alkalmazottat keresünk!", de mindig az volt a válasza, hogy ő megszokott csapattal szeret dolgozni. Mire mi minden alkalommal csak a fejünket fogjuk.

Sietve lepakolom a koszos tányérokat a tálcáimról, bele a mosogatókagylóba. Sajnos mosogatófiúnk nincsen, ezért a konyhások közül mindig az mosogat, akinek a legpiszkosabb a köténye, de az is csak zárás után.

- Day, a tizenhetes asztalhoz itt a rendelés mellettem! - kiált nekem Dave a tűzhely mellől. Ő a legidősebb ember a csapatban, néha mégis ő bírja a legjobban az iramot.

- Rohanok! - felkapok egy tiszta tálcát, mivel nem volt időm letörölni az előzőt, majd Dave-hez szaladok, és elveszem mellőle a tál Penne All Arrabbiata-t. A másik kezemmel gyorsan felkapok két evőeszközt, amiket ügyeskedve beletekerek egy fehér szalvétába. Bár az étel semmi más, csak tészta, kötelező a vendégnek kést is vinnem. Amint az evéshez alkalmas dolgok is a tálcámon vannak, szinte kirontok a konyhából. Szerencsére bármilyen sokan is vannak, könnyű közlekednem, mert hatalmas ez a hely, így az emberek eloszlanak, és nem kell senkit sem tarkón vágnom a fémtálcámmal azért, hogy eljussak egy asztalhoz.

A másik kezemmel kénytelen vagyok megmarkolni a kötényemet, mert mindjárt leesik rólam. Még jó, hogy hiába vagyok egy szerencsétlen mamlasz, a kézügyességem nagyon is kiváló. Különben nem is lehetnék pincér.

Mosolyogva megtorpanok a tizenhetes asztal mellett. A szőke, harsány rúzst viselő nő kedvesen visszamosolyog rám, majd megköszöni az ételt, én pedig sietek is vissza a konyhába. Így, hogy Raina, az egyik pincérünk (ismét) kiesett, csak ketten maradtunk Lele-vel. Nem hogy hárman nem szoktuk bírni ezt a rohanást, de ketten még rosszabb. Szinte futva közlekedünk a konyha, és az asztalok között. Esküszöm, ezt a munkát hivatalos sporttá kéne tenni. Ha a sakk sport, ez is simán lehetne az.

Amint átlépek a kétszárnyú ajtón, újrakötöm a kötényemet, ezúttal olyan szorosra, hogy véletlen se akarjon lecsúszni.

- Day, tudom, hogy most jöttél vissza, de a hatosnál pincért hívnak. - szól Gina, a harmadik, és egyben legfiatalabb szakácsunk. Huszonnégy éves, de olyan profi a konyhában, mint aki már legalább húsz éve csinálja. Azt hiszem ezt nevezik adottságnak.

- Megyek. - felelem egy sóhaj kíséretében.

- Vigyázz a csókával, kicsit parán néz ki. Ha elővesz egy bombát, tudod mit kell csinálni. - mondja nevetve, miközben felveszek egy ital- és egy étlapot. Megforgatom a szememet, majd a hatos asztalhoz megyek, ahol egy pulcsis, napszemüveges férfi ül, kapucnival a fején.

KISS THE BOYOnde histórias criam vida. Descubra agora