KISS THE BOY

harmadik

A kulcsomat az ujjamon pörgetve szaladok le a lépcsőn, ki az utcára. A másik kezemben Luke kimosott, és igényesen kivasalt pólója, hiszen csak nem fogom neki úgy visszaadni, hogy ki sem mostam. A vállammal kilököm a nehéz üvegajtót, és lesietek a kocsimhoz, ami a szokásos helyemen parkol. Húsz perce írtam neki, hogy rendben van-e, ha most visszaviszem a pólóját, de közben a felettem lakó néninél megint beszakadt a padló, vagyis az én plafonom is vele omlott. Igaz, hogy csak egy tenyérnyi lyuk, de Mrs. Horvath félti a tacskóját, nehogy az apró lábai beleszoruljanak a lyukba. Vagy esetleg az enyhén túlsúlyos kutyus tovább bontsa az épületet. Bár a másodiktól én jobban tartok. Szóval muszáj volt ismételten megcsinálnom neki, aztán nagyon illedelmesen elmagyaráznom, hogy ne a seprűje nyelének a földhöz csapkodásával próbálja elkergetni az egereket, mert nem fog sikerülni.

Tehát kissé késésben vagyok. Általában nem szokott zavarni a tény, hogy megvárakoztatok embereket, mert a barátaimon kívűl senki mással nem csinálom ezt, most viszont egy halálosan elfoglalt sztár vár arra, hogy végre visszavigyem a ruháját. Nem tudom, miért sodrom magam állandóan ilyen vér kínos helyzetekbe.

Beülök a kocsimba, majd miután bekötöttem magam, beállítom a GPS-t, és el is indulok. A készülék alig húsz percet ír, szóval Luke tényleg nem lakik messze, ráadásul a forgalom úgyszint nekem kedvez.

A rádiót is bekapcsolom, ami pár finom ütögetés után pont az egyik kedvenc számom végénél veszi a fáradtságot a megszólalásra. Mintha nem is az én szerencsém lenne. Feltekerem a hangerőt, és lehúzom az ablakot, hogy légkondi hiányában legalább a menetszél hűtse le a forróságot a kocsimban. Elindul egy ismerős szám, mire az útról a rádió felé kapom a fejemet.

5 Seconds of Summer - Want You Back

A digitális betűk végigmennek az apró képernyőn. Ez aztán az élet iróniája. Méghozzá a nagy, bőséges fajtából.

Astriddal ezt a számot hallgattuk utoljára, mielőtt kiszálltunk volna az autójából a koncerthely parkolójában. Végül pedig ennek a bandának a koncertje után dobott ki a barátnőm több, mint fél év után.

Sóhajtva megszorítom a kormányt, és megpróbálok ismét a vezetésre koncentrálni. Csak az hiányozna még, ha karamboloznék.

De a gondolataim szüntelenül visszatérnek Astridra. Egy igazi szemétláda voltam, sokkal jobbat érdemelt volna.

A számat összeszorítva elhatározom, hogy ha visszaadtam Lukenak a pólóját, elmegyek Astridhoz bocsánatot kérni. Nem azt akarom, hogy fogadjon vissza, de nagyon is megilleti egy bocsánatkérés. Nem telefonon, nem SMS-ben, nem hangpostán, személyesen. Mert Astrid az a lány, aki megérdemli.

De előbb vissza kell juttatnom Luke pólóját. Egyébként nem lett volna nehéz kitalálnom, hogy LA gazdagabb részén él. Nem ott, ahol a sztárok nagyrésze, inkább a külső részen, de így sem számítottam másra. Bár emiatt nincs okom megítélni, hisz megdolgozott érte, akkor miért ne lehetne fényüző élete?

Az utcák, és az épületek egyre szebbek, amint elhaladok mellettük. Na ezekben a házakban biztosan nem szakad be a plafon, mert egy öreg néni felülről ütögeti a seprűjével, hogy az egereket elkergesse. Nem, itt még csak egerek sincsenek. Sőt, valószínűleg seprűk sem, és a plafon sem olyan vékony, hogy hallod a feletted élő minden lépését. Minden bizonnyal marha jó lehet itt lakni. Talán ha elmentem volna egyetemre, ahelyett, hogy fogtam minden cuccom, és átrepültem egy teljesen idegen kontinensbe, egyszer én is lakhattam volna egy ilyen helyen. De attól tartok nekem már csak be kell érnem a lépcsőházas panelekkel, ahova hetente kell hívni a rágcsálóírtót, vagy a szerelőt csőtörés miatt.