Álmok Tengere

Az Eső

Tamás ott kuporgott az ajtó előtt és üres szemmel az előtte elterülő sikátor aszfaltját bámulta. Az esőcseppek fürgén jártak táncot rajta és igyekeztek gödröcskékben össze gyűlni. Tamás most látott minden apró repedést az aszfaltban, látta a hibáit ahogy hibásnak érezte teljes lényét.
- Hol ronthattam el? - gondolkodott. Hisz mindent bele adott és lelkes volt. Nem hallgatott más tanácsaira és véghez is vitte a terveit egészen a meghallgatásig. Valóban nem lenne felkészülve? Vagy simán nincs meg a tehetsége? Esetleg el bizakodta magát? Gondolatai száz felé csapongtak és még Kinga arca is elő-elő jött gondolatai mélyéről. De nem ám a rossz pillanatok, hanem a leg kedvesebbek. Amik miatt annyira szerette azt a lányt, és mennyire fájt neki, hogy el kellet hagyja. Vissza szeretett volna menni hozzá de félt, hogy a lánynak már nem fog kelleni.
Mit szólnak majd a barátai és a családja? Különcnek és már-már őrültnek tartották ötlete miatt és ha kudarcba fulladva kell hazatérjen valószínűleg mind úgy fogják gondolni, hogy jók voltak a megérzéseik.
Junho értetlenül bámulta. Már fel volt készülve a fanolásra, autogram vagy selfie kérésre. Esetleg a meglepődésre, hogy dohányzik. De látta a fiút most mélyebb gondolatok foglalkoztatták. Általában nem szokott másokkal foglalkozni de ez a srác felkeltette érdeklődését:
- Mi a baj? Nem sikerült a meghallgatás? - kérdezte nyugodt férfias hangon Tamást. Tamás fülében nagyon ismerős volt a hang és kezdett tudatosulni benne ki is áll mellette.
- Nem.... Elbuktam... - mondta lehajtott fejjel fel sem nézve az idolra. Junho cigarettája már félig el volt szívva, de a hamu még a cigi végén lógott. Le pöccintette a hamut és így szólt:
- Ne búsulj, majd legközelebb - szavaiból végtelen nyugodtság áradt.
- Nem lesz legközelebb. Nem... nem tudok még egyszer eljönni... - könnyek csordultak végig arcán és akaratlanul is zokogni kezdett amit nagyon szégyelte Junho előtt. Nagyon szánalmasnak érezte magát. Úgy érezte ennél már nincs lejjebb.
- Kövesd tovább az álmaid és lesz még lehetőség. Szoktak Amerikába és Európába is meghallgatások lenni. Elmész majd egyre és bejutsz. - hangja nyugodtsága már-már zavaró volt. Nem érződött rajta empátia csak laza sablon szövegek amiket már rengeteget hallott és mondott.
- Nincs az a pénz, hogy haza menjek - mondta kicsit mérgesen - csak se papír se rendes nyelv tudás. Pénz sincs, hogy megvárjam legközelebbi meghallgatás
Junho bár nem szokott empatikus lenni kicsit át érezte a srác fájdalmát. Saját magának is furcsa volt.
- Dolgozok addig. És megpróbálom megint! - próbálta vigasztalni magát.
- Ajánlás nélkül nem vesznek fel bevándorlókat. Még ha lennének papírjaid talán. - vigasztalta a srácot.
- Nem adhatom fel... - mondani akarta tovább de nem jött ki szó a száján, könnycsepei akár azb esőcseppek hulltak. Yunho elővette a telefonját.
- Bármit dolgoznál? - kérdezte a srácot
- Igen! Bármit! - rá nézett Junhora mire akar célozni ezzel. Junho a telefonjában böngészett és keresett valamit. Egy szám volt az, rányomott a hívásra és a füléhez tette a telefont. Egy női hang szólt bele.
- Hallo, tessék Junho
- Ji-hun meg van már Eunju utódja?
- Várj egy percet - pár másodpercig csend volt. - Igen. Már volt felvételizni
- Találtam valakit aki fél bérért el vállalná, igaz bevándorló de gyakorlott - Tamás csak csodálta Junhot mire készül
- De..de a másik jelentkezőnek már biztosra mondtuk.
- Férfi vagy Nő?
- Nő
- Ez a munka inkább férfinak való te is tudod. Felhozhatod ezt is érvnek, de az igazgató örülne ha kevesebb bért kellene adjon. Csak az elején kicsit több papírmunka de kifizetődik
- Nem is tudom Junho. Bajba kerülhetek érte. Adj egy kis időt. Mikor tudna a jelentkező bejönni?
- Bármikor
- Akkor legyen holnap 9-re. Most mindenki a meghallgatással van elfoglalva.
- Rendben Ji-hun köszi - majd ezzel le tette a telefonját. Tamás hallott mindent mintha csak ki lett volna hangosítva annyira figyelt. Bár érteni a hadart szavak miatt nem értett mindent. - Holnap 9-re gyere be ismét. Kapsz egy takarítói munkát, bár nem sok pénzért. Ennyit tudtam segíteni - egy szívással el szívta cigije maradékát és köszönés nélkül be ment az alaksor folyosójára.
- Köszönöm! Köszönöm! - hajlongott Junho után Tamás. Talán mégis maradt egy kis reménye.
Ez a kis reménysugár most jobban esett neki mint akármi más a világon.