Álmok Tengere

Egy ismeretlen barát

A Junhoval való beszélgetés után Tamás a hátsó kijáratnál.távozott, ami az alaksor végénél volt. Egy sikátoron kellet át sétáljon az esőben, majd azt vette észre, hogy a lemezkiadó főbejáratától balra kötött ki, pont ahonnan és amerre a jelentkezők nagy része jön és megy. Már nem voltak annyian mint reggel de azért még így is voltak szép számmal. Kisebb csoportokba verődve beszélgettek a meghallgatásról. Arról a meghallgatásról amiről Tamás hallani sem akart.
Csak egy utat ismert oda is és vissza is a hoteljéhez és azon indult visszafele amikor villámcsapásként eszébe jutott, hogy pénze nem lesz sokáig elég egy hotel szoba fenntartására. Így új szállás kell majd neki minél hamarabb.
Gondolataiba mélyedve lépései egyre nehezebbek és lassabbak lettek. Felnézett és ismerős szőkés raszta fonásos hajkoronát látott, minek viselője neki háttal állva nézett valamit maga előtt. Vélhetőleg a telefonját.
- Hey man! - szólt oda neki mint egy régi barátnak, amin saját maga is meglepődött.
A srác megfordult és így már tisztán kivehető volt, hogy Aaron az.
- Hey Magyar srác - szólt oda laza hangon. - Tamás közelebb lépett hozzá - Hogy sikerült a meghallgatás?
Tomi nem akart róla beszélni, de el mondta:
- Nem sikerült... és neked?
- Nekem igen.
- Gyakornok lettél az SM Enterrainmentnél?! - mondta majdnem ordítva
- Dehogy is. Eleve háttértáncosnak jelentkeztem - mondta lazán egy könnyed mosolyt saját arcára kanyarítva Aaron.
Tamás belegondolt, hogy ha ő is csak háttértáncosnak jelentkezett volna, akkor akár ő is bejuthatott volna. Lehet túl sokat akart és ez lett a veszte, lehet.... lehet... és lehet... számtalan lehet megfordult a fejében de ezzel semmit sem ér el. Elbukott egy meghallgatást és most valahogy meg kell oldja a problémáit.

- Ne csüggedj igyunk meg valamit, gyere! - hívta barátságosan a szőke Izlandi. Aaronból csak úgy áradt a barátságosság.
Tamás a gondolataiba merült, akár igent is mondhatott volna ha nem jut eszébe, hogy ki kell jelentkezzen a szállodából, mert felemészti az egész vagyonát. És még megélhetésre is kell neki maradjon.
- Nem lehet ki kell jelentkezzek a szállodából - mondta szégyenkezve lesütött fejjel.
- Mész haza? - kérdezte Aaron
- Dehogy is! - válaszolt Tamás kicsit morcosan. Semmiképpen sem akarta feladni.
- Akkor hol fogsz lakni? - kérdezett rá egy igen fontos kérdésre Aaron. Ezt bizony maga sem tudta, kauciót fizetni nem maradt pénze, így kérdéses volt hova is tudna menni. Tomi gondolatai a parkokon és a hidak alatt jártak, hátha néhány napig ki bírja valahol. Nem tudott mit válaszolni Aaronnak, továbbra is lesütött fejjel bámult maga elé.
- Egyet se félj - csapott az Izlandi a vállára - Lakj velem addig. Én is egy koreai srácnál lakom az igaz, de biztos megérti majd a helyzetet és befogad téged is.
- Ez komoly? - csillant meg Tamás szeme. Végre érzett egy kis reménysugarat a kilátástalanságban, amitől sikerült kissé megnyugodjon. - Még ha az is lenne, nem fogadhatom el. Túl nagyvonalú.
- Ugyan már - karolta át Aaron Tamást. - Kisegítelek, cserébe majd te is ki segítesz. Mi európaiak tartsunk össze, nem igaz?
- Hát legyen... - ment bele Tamás. Kicsit kiszolgáltatottnak, ugyanakkor nyugodtabbnak érezte magát. - Összeszedem a cuccom a hotelben. Ti merre laktok pontosan?
- Toegye-ro 14-gil. Nem tudom így mond e valamit
Tamás el gondolkodott kicsit. Majd eszébe jutott.
- De hisz az nincs is messze attól ahol én vagyok el szállásolva! - eszébe jutott a ki írás amikor járt egy keveset a hotel környékén amikor nem tudott aludni.
- Remek akkor egy irányba megyünk, indulás.
Tamás először a hoteljéhez ment. Nagy kő esett le szívéről, és örült, hogy egy kis reménysugár fénye nézett rá Aaron személyében. Ahogy pakolta a ruháit a falra pillantva egy lány árnyékát látta rajta. Megijedt és megfordult hirtelen lendülettel, de nem volt ott senki. Szemeivel át kutatta a szoba minden zugát de rajta kívül nem volt ott senki. Megnyugodott ettől majd vállat vont és folytatta a pakolást.
A kijelentkezés után el ment a tőle nem messze lévő címhez amit Aaron adott meg neki. Egy közepesen öreg tömbház fogadta keskeny bejárati ajtóval, látszott, hogy átlagos keresetű emberek laknak benne ami Tomiban egy kellemes hangulatot teremtett. Felment a második emeletre és be kopogott a 4-es ajtón. Aaron nyitott ajtót egy fogkefével a szájában.
- Ááá jhjo, hohgyj jöhjtél. Itt vhan Ljakon. - mondta Aaron érthetetlenül a fogkefe miatt ami a szájából lógott ki.
Be hívta, az ebédlőben pedig egy koreai szemüveges srác ült a laptopára meredve és azt bámulva.
- Ő Laon. Tom ő Laon. Velünk fog lakni Laon, tudod a srác akiről beszéltem.
Laon rá sem nézett Tamásra annyira figyelte a laptopjának a képernyőjét. Program nyelvezetű gépelés volt rajta és mintha Laon azt figyelné minden rendben van e benne.
- Rendben. Mutasd meg neki a szobáját - mondta Laon de továbbra sem nézett egy pillantásra sem Tamásra.
- Köszönöm - hajolt meg Tamás. De Laon arra sem reagált.
- Gyere, hagyd most a kockát - el vezette Tamást a szobá... inkább fél szobájába. Akkora volt, hogy egy fél személyes ágy elfért benne és egy szekrény. Ablak sem volt rajta így csak a mesterséges világítás maradt. Tamás örült annak is, hogy egyenlőre van hol le tegye a fejét és honnan elkezdhesse koreai életét.