When You're Ready Honey (Befejezett)

1.

Szinte futólépésben rohantam végig a Westwood sugárúton, amikor arra lettem figyelmes, hogy a zsebemben lévő telefon rezegni kezd.

- Itt vagyok kint! - szóltam bele mindenféle köszönés nélkül. A vonal túloldaláról csak egy sóhajt hallottam, mielőtt megszakadt volna a vonal.

 Egy srác hamarabb ért a kávézó ajtajához, így beengedett maga előtt. Amint beléptem máris kiszúrtam a sarokban ücsörgő barátomat. Az egyik kezében az itallapot, a másikban a telefonját tartotta és tekintetét az ajtóra szegezte. Pontosabban most már, hogy végre odaértem, rám.

- Tudom, tudom! – kezdtem magyarázkodni. - Elfogadhatatlanul sokat késtem, de csak óra után tudtam beszélni a tánctanárommal, hogy mi legyen velem. – huppantam le a székre és ledobtam magam mellé a sporttáskámat. – Mióta vagy itt?

- Nem akarod tudni. – felelte Eric a fejét rázva, aztán elnevette magát és legyintett egyet. – Belefutottam egy ismerősömbe, így én is késtem volna. Maximum negyed órája ülök itt, ennek az előnye, hogy kívülről fújom a kávélapot. – egy pillantást vetett a papírra, majd félredobta és, mint a macska, nyújtózkodott egyet. – De, lehet tanácsolni fogom a kényelmesebb székek beszerzését. Ide nem ülnék be órákig tanulni a vizsgákra.

 Az utóbbi kifejezés hallatán egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Eric összeszűkített szemeivel fürkészni kezdett.

- Elég ijesztő amikor ezt csinálod. Csak mondom. – jegyeztem meg, amikor a pincér lány odalépett, hogy felvegye a rendelésünket.

- Egy latte machiattot szeretnénk, nagy adag tejszínhabbal és egy hosszú kávét. – kérte a szokásos párosításunkat helyettem is.

- Máris hozom. – biccentett rá mosolyogva a lány, majd miután elment a szemöldökömet vonogatva néztem a velem szemben ücsörgő srácra.

- Tetszel neki. – vigyorogtam.

- Látom mit csinálsz! Tudod mit akartam az előbb és terelnéd a témát, de nem úgy megy az! – mutogatott rám figyelmeztetően az ujjával.

- Nem egészen értem mire gondolsz, de anyukámra emlékeztetsz. Amikor általánosban romlott az átlagom, pont ugyan így gesztikulált. – mondtam.

- Ha úgy vesszük nem is áll messze egymástól a két dolog. Én is aggódom, csak én nem az átlagodért, hanem a szociális életed miatt. – kezdte. – Órákon vagy, a könyvtárban, táncolsz, mindig rohansz valahova, de ha hívlak bulizni, sose jössz. Mint a múltkor, amikor nem vetted fel a telefonodat, elmentem hozzátok és csokoládéba fulladva néztél valami száz részes telenovellát.

- A Royals-t néztem! – tiltakoztam. - És nem száz részes... még.

- Tökmindegy, Bridgit. – legyintett. – Csak néha úgy érzem rád férne a bulizás, főleg, hogy most, szóval...

- Ne aggódj Eric. Nem lesz baj. – vágtam bele a szavába és egy halvány mosollyal próbáltam enyhíteni a szituáción. Szerencsére visszatért a lány a kávékkal, majd miután letette azokat az asztalra, zavartan a hajával kezdett matatni. Egy két másodperc után megpördült és visszavonult a pulthoz.

- Annyira tetszel neki barátom! – tértem vissza az engem izgató témához.

Eric a lány felé pillantott. – Szerinted tényleg? – vigyorodott el. – Biztos nem.

Mint később kiderült, nem volt igazam. Nem a barátom érdekelte, hanem a párosunk. Fél órával később, amikor már lent a mólón beszélgettünk, a twitteren több rólunk készült beszélgetős, nevetgélős kép volt feltöltve. Mindenféle jelzővel illetek mind a kettőnket és elég sokan már annak örültek, hogy Shawn újra szingli. Voltak igaz olyanok, akik írták, hogy semmi rosszat nem művelünk a fotókon, tehát nem kell rögtön ócsárolni, hogy csalom a barátomat. Olvashattam most is sok féle teóriát az alatt a három perc alatt, amíg érdekelt a véleményük. Aztán Eric kivette a kezemből a telefont és lőtt egy közös képet.