When You're Ready Honey (Befejezett)

3.

Március

Anya sokszor eljött hozzám, amíg a lábamon volt a merevítő, hogy segítsen, de az utolsó volt a legjobb, amikor végre levehettük és a doki is megvizsgálta. A kórházból egyenesen Gracehez mentünk.

- Na, hogy van a lábad? – kérdezte, amikor beléptünk.

- Pompásan, csak gyengén. – sóhajtottam. – Csak úgy járhatok táncra, meg persze futni, ha újra erősítek rajta.

- Szóval lőttek a táncnak. – mondta anyu.

- Egyelőre. – tettem hozzá.

- Értem. – mondta, majd megkínálta anyut egy kávéval. – Egyébként itt volt Eric. Mondtam neki, hogy most szedik le a taposódat.

- Remek. – forgattam a szememet nevetve.

- Eric? – húzta ki magát rögtön anyu. – Ki az az Eric? Nem Shawn van?

A vitrinen tükröződött, ahogyan a nagynéném hevesen nemet int a hátam mögött.

- Shawn van. – bólintottam, a hiánya miatt keserűen mosolyogva. – Eric egy barátom.

- Hűha, ne legyél ennyire felvillanyozódva. – méregetett anya. – Mi van a sráccal?

- Ez jó kérdés. Én sem láttam, vagy hallottam felőle. – támaszkodott meg Grace a pulton. - Mármint egy ideje. Meg persze tőled és nem a rádióból, vagy a tévéből. - tette hozzá. 

- Megkértem, hogy tartsunk szünetet. – mondtam. Bárhogy ellenkeztem a szívem összeszorult a gondolatra.

- És miért tennél ilyet? – kérdezte anya. – Azt hittem kedveled.

- Nem. – ráztam a fejemet. – Én szeretem őt anyu.

- Kislányom, te tudod követni, amit mondasz? – pislogott nagyokat.

- Na, várj! Csak a végén ne úgy süljön el, mint Rachelel és Rossal a Jóbarátokban. Állítólag ők is szüneten voltak... - szólt Grace.

- Shawn nem fog lefeküdni mással. – ezt teljes biztossággal tudtam állítani. Azért is mertem egyáltalán belevágni ebbe.

- Mással? Miért? – fürkészett anya homlokráncolva. Baszdki. – Bridgit Menley!

- Azt hiszem, a kanadai járt a lányod kertjében, de juharfa helyett csak ibolyát talált. – próbálta Grace frappánsan megfogalmazni a lényeget. – Vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy jött a mi kis zenész méhecskénk, hogy koncertet adjon és megporozza azt a bizonyos virágot.

Nagyon jót elkuncogott magában és még én is elmosolyodtam, de anya már nem volt annyira boldog.

- Anya, lassan húsz leszek. Szerintem ez normális. - hajtogattam össze a kanapéra ledobott pokrócot.

- Persze. Majd meglátjuk, mit mondasz a saját lányodnak. - tette csípőre a kezét.

- Na, akkor miért is ez a bizonyos szünet? – kérdezte Grace, miután abbahagyta a nevetést.

- Miattatok. – szaladt ki a számon. Mindketten felvont szemöldökkel fordultak felém. – Meg miattam. – tettem hozzá. – Belátom, hogy tavaly nyár óta nem úgy viselkedtem, ahogyan azt megszokhattátok. Szerettem volna, ha van időm mindent a helyére tenni. Úgy érzem veletek már sikerült, igaz? – kérdeztem bizonytalan tekintetemet kettejük között járatva.

Grace halványan mosolyogva bólintott. – Kicsit talán túlzásba estem, amikor összevesztünk. De úgy éreztem helyre kell raknom a fejedet. – vallotta be.