Soulmate •Befejezett•

17.

Draco, miután távozott Harry visszarogyott a kanapéra. Tengernyi érzelem kavargott benne, azonban dühös nem volt. Inkább volt csalódott és szomorú; mintsem dühös arra, akit...szeretett. Fogalma sem volt, hogy hogy tudott ilyen rövid idő alatt valakibe beleszeretni, hisz minden annyira zavarosan indult. Astoria halála után úgy érezte, hogy Draco Malfoynak lenni egyet jelent; az elszigeteltséget. De meg változott minden. A kis hős megváltoztatott megint csak mindent. Soha sem gondolta volna, hogy pont Ő iránt fog érzelmeket táplálni és most úgy érezte, hogy ismét elveszített mindent. Tudta azonban, hogy bárhogyan is döntsön Harry, az helyes lesz. Ő is és Harry is visszakaphatják azt az életet, ami a múltban volt és ahogy ténylegesen elképzelték a jövőt. 

Csak egy kérdés volt. Draco biztosan akarja ezt?

Erre a kérdésre maga sem tudta már a választ. Nem felejtette el Astoriát, hisz volt, hogy mindennap gondolt rá, de mégsem érzett már ürességet és tudta, hogy ez csak Harrynek volt köszönhető. Ha azonban minden visszaáll, akkor Ő ebből az időszakból semmire sem fog emlékezni és talán Harryvel sosem lesznek barátok. Ha akkor aznap Astoria és Ginny nem futnak össze vagy, ha egyáltalán nincsenek is jóban, akkor ők ketten sosem lesznek barátok. Talán a köszönő viszonyig jutnának el, de tovább biztos nem. A medál amit viszont kapott, mindent felboríthat, hisz olyan fajta mágiával készült, amit az idő múlása sem változtathat meg és ezzel Harry is tisztában volt. 

Szemeit megtörölte, hisz annyira fájt neki visszagondolni mindenre, hogy akarata ellenére is kicsordult néhány könnycsepp. Aztán hirtelen megérzett valamit a mellkasánál, méghozzá a levelet, amit a szüleitől kapott. Harryvel szerette volna közösen elolvasni, ám erre nem került sor. Egy nagy sóhajt kíséretében felbontotta a levelet, majd óvatosan kicsúsztatta belőle a papírt. A benne rejlő szöveg nem volt hosszú, sőt még csak tartalmasnak mondható sem. A levélben annyi állt, hogy: Beszélnünk kell egy fontos dologról. Kérlek jelentkezz minél hamarabb.

Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen semmit érő levelet, de jobbnak látta, ha minél hamarabb meglátogatja a szüleit, ha már ennyire fontos dologról lehet szó. Gyorsan összeszedte magát, rendet rakott még Harry otthonos kis lakásában, majd mielőtt hopponált volna egy fájdalmas mosoly szökött arcára, majd lezárta a házat és távozott. 

A következő pillanatban pedig, már újból ott állt a Malfoy Kúria előtt, kissé szorongva, de magabiztosan. Azóta a nap óta nem járt itt, hogy vége lett a háborúnak. Nem hiányzott egy cseppet sem neki, hiába élte le itt az egész gyermekkorát és kapott meg mindent. A szeretetet nem lehet megvenni és erre idővel az apja is rájött. Édesanyja mindig küldött neki levelet, ám arra sem mindig válaszolt, bár néha ez miatt rosszul is érezte magát, hisz az anyját sajnálta a legjobban. Hangos kopogást ejtett meg az ajtón, ami pár perc után ki is nyílt és édesanyja felvirult arca tárult elé. 

- Draco..- ölelte át szorosan fiát, amit szintúgy viszonozott a szőke is.- Gyere be!- tárta kijjebb az ajtót, miután elváltak. 

- Rég láttalak anyám.- mosolyodott el finoman, majd lehámozta magáról kabátját. Körbe nézve, megállapította, hogy a Kúria nem sokat változott, de legalább már voltak élénkebb színek a házban, s nem mindent a sötétség borított a bútoroktól eltekintve. Helyet foglalta a hatalmas étkezőben, miközben a teát kortyolgattak. Nem sokkal később Draco apja, Lucius is megjelent, akinek az arca rengeteget öregedett az évek múlásával. 

- Örülök, hogy látlak, Draco.- mondta rideg hangjával, majd helyet foglalt felesége mellett. 

- Úgy szint, apám.- válaszolt kissé éles hangon, majd elővette zsebéből a levelet, amit neki szántak.- Küldtetek egy levelet, amiben csak annyit írtatok, hogy fontos dologról kell velem beszélnetek. Nos, most itt vagyok, úgyhogy mi lenne, ha elmondanátok.- tért egyből a lényegre határozottan. Narcissa arca fájdalmasra változott, ellentétben Luciuséval akinek arca csak még inkább keményebb lett.