Soulmate •Befejezett•

6.

- Nos... akkor a második év. Ebben az évben elég sok minden történt. Igazából az év elején, majdnem vissza sem jutottam a Roxfortba, hála Dobbynak..- Harry visszaemlékezve Dobbyra fájdalmasan elmosolyodik, hisz ő is feláldozta a saját életét azért, hogy ő élhessen. Még egy feleslegesen meghalt élet..Harry legalább is ezt gondolta.- A nagynénémék bezártak a szobámba, mivel nem akarták, hogy visszamenjek. De persze hála Ronnak és a testvéreinek, kiszabadítottak és akkor életemben először utaztam elvarázsolt autóban, ami felejthetetlen élmény volt, még ha egyszer majdnem meg is haltunk . Utána minden bonyolult lett. A mugli származású és a félvérű diákok sorai kezdtek veszélybe kerülni, sokan áldozatul is estek, de szerencsére senki nem vesztette el az életét. Akkor ismerkedtem meg...- a zöld szemű itt egy pillanatra megáll, hisz torkában egy elég nagy gombóc keletkezett.

- Ginnyvel?- kérdezi Draco felvont szemöldökkel, mire a sötét hajú csak egy aprót bólintott, majd mély levegőt véve folytatja. 

- Emlékszem, megszegve a házirendet megfőztük életünk első Százfűlé főzetét és felvettük Mo..- Harry itt ismét elhallgatott, hisz ezt a titkot hármójukon kívül senki nem tudja, és akkor az érintett személy, aki után kémkedtek nem volt más, mint a vele szemben ülő szőke, aki most kissé gyanakodva tekintett vissza páciensére.  

- Mit titkolsz még, Potter?- fonta össze maga előtt karjait.

- Öhm, maradjunk annyiban, hogy akkoriban rád gyanakodtunk, hogy te vagy Mardekár Malazár utódja..- zárta le ennyivel a sebhelyes.

- Ez elég vicces feltételezés volt, ugyanis én nem beszélek párszaszóul és soha nem is beszéltem...bár érthető, hisz az aranyvérűségem miatt volt rá okotok..- válaszolja vállat rándítva, majd újból kezébe veszi az eszközöket. 

- Mondhatni. Azonban már én sem beszélek, mióta meghalt Voldemort és vele halt az a részem is. Lockhartról kiderült, hogy egy szélhámos, Hermione pedig szintén áldozatul esett. Így Ronnal ketten vágtunk neki a titkok kamrájának, amikor is legyőztem Tom Denemet, más néven Voldemort régi énjét, hála a naplónak. A baziliszkusszal vívott harc elég meredeknek bizonyult, de sikerült és...megmentettem Ginnyt is... 

Draco egy ideig nem szólt semmit, csak bámulta Harry fájdalmas tekintetét és tudta, hogy egy újabb sérelmet engedett el ma. 

- A legjobb részt kihagytad. Vagyis..most én következek. Abban az évben észrevettem, hogy apám furcsán viselkedik, ám akkoriban még semmit nem tudtam az efféle dolgokról. Így igaz, ott szúrtam ki veletek akkor is ahol csak tudtam, de téged igazából a Kviddicsbe akartalak legyőzni, ám sikeresen elbuktam, mégis...szerettem játszani, olyankor mindig szabadnak éreztem magam..   

Harry ekkor kikerekedett szemekkel nézte Dracot, akinek az arca szinte virult, ahogy a játékról beszélt. Tényleg megváltozott.. 

- Persze apámnak szintén csalódást nyújtottam, bár őt elég nehéz bármivel is lenyűgözni. Ééés itt jön visszagondolva a kedvenc részem. A veled való párbaj.   

- De miért ez tetszett a legjobban?- kérdezi Harry felvont szemöldökkel. 

- Mert ott mindkettőnk alázta a másikat és visszagondolva, mókás volt az a párbaj. Habár pont ott derült ki, hogy beszélsz a kígyók nyelvén. Az év többi része eltelt, te újból megmentetted az iskolát és még több barátod lett, még Dobbyt is felszabadítottad. Bár apámnál akkor kihúztad a gyufát elég durván.- Draco ajka széles mosolyra húzódik, amit amikor észrevesz, egyből megköszörüli a torkát és újra felveszi tekintélyt parancsoló tekintetét. 

Sosem mosolygott még így senki előtt, kivéve persze Astoria előtt.

Harry látván azt a mosolyt rádöbbent arra, hogy Draco Malfoy, bizony nem örökölte azt a sötétséget, amit az apja, bármilyen szörnyűségeket tett a múltban. 

- Szép munka, Potter.- húzta gúnyos mosolyra ajkait.

- Miről beszélsz?- kérdezett vissza, kiváncsi zöld tekintetével.

- Vald be, hogy mióta ide jársz, kicsivel jobban érzed magad. 

- Talán.- rándított egyet vállán. 

Nem akarta, hogy Malfoy elbízza magát, így úgy gondolta, hogy csak egy semleges választ add. Bár teljesen beletrafált a szőke, hisz...valamennyivel tényleg jobban érezte magát. Ő volt az egyetlen aki eltudta terelni figyelmét a gyászról, bár végül is ez a munkája.  

Draco nem mondott ezután semmit, csak elégedetten mosolygott, hisz tökéletesen átlátott Harry álcáján. Nem hiába gyógyító.  

- És..veled mi van? Tudod..Astoria..

- Jól vagyok. Már elfogadtam a tényt.- vágta rá egyből a volt mardekáros, még arca határozottságot sugallt, Harry tökéletesen kivette szemeiből azt a fájdalmat, amit mélyen bent tart és elrejt mindenki elől, azonban előle nem tudta. Hisz amikor mindennap tükörbe nézett ő is ugyan úgy szembe találta magát ezzel a tekintettel, csak épp a saját arcán.  

- Sajnálom. Tudom milyen.- sóhajtott egy nagyot Harry.

- Ne menjünk ebbe bele. Amúgy is, lejárta az időnk, nekem pedig még dolgom van, mára végeztünk.- állt fel foteljából kissé ingerülten a szőke, majd asztala felé menet, újból elrejtette a volt griffendéles dokumentumait. 

- Rendben van. Akkor jövőhéten, majd ismét küldök egy baglyot az időpont megerősítéséről.- állt fel ő is a smaragd színű kanapéról, mondatait azonban csak Draco hátának tudta elmondani, mivel a másik férfi kifelé bámult az ablakon. 

Harry egy sóhaj kíséretében távozott az irodából, ezzel is magára hagyva volt iskola társát. Aggódott miatta, amit ő maga nem tudott hová tenni. Bár a barátság lényege, hogy törődünk a másikkal, nem de? És ők...végül is már barátok. Vagyis jelenleg inkább csak Gyógyító és páciens kapcsolatot ápolnak. Mindenesetre, tudta, hogy nincs olyan jól Draco, mint amilyennek mutatja magát.   

Azonban, most ennél egy fontosabb dolgot kellett elintéznie, ami nem volt más, mint egy hosszú beszélgetés legjobb barátjával, Ron Weasleyvel, akit mostanában szinte alig látott.

Draco, Harry távozása után, kifújta az addig bent tartott levegőt és a vitrin felé fordulva, kivett egy üveg Lángnyelv Whiskeyt, majd töltött egy pohárba és egy nyeléssel eltüntette. A volt iskola társának, sikerült egy olyan pontot megérintenie a lelkében, amit sosem hitt volna, hogy bárki is megtalál. Ez pedig nem volt más, mint az emberek felé mutatott érzelmei, amiket születése óta el kellett nyomnia és... amit még Astoria sem fedezett fel mindig benne. A Kis Megmentő pedig, csak egy apró mozdulatból vagy épp gesztusból leszűrte.  

A szobát csönd borította be, majd csak az üres pohár csattanását lehetett hallani, amit Draco egy erőteljes mozdulattal a falhoz vágott, miközben szemeiből kicsordult egy-egy fájdalom teljes könnycsepp. 

Ezek a könnycseppek, pedig nem szóltak máshoz, mint elhunyt feleségéhez..