Bátrak (Jihope) |szünetel|

1. - Prológus

- Rendben, Hobi - veregette meg a vállamat Namjoon - Csak bemész és elhívod randira, tuti igent mond, jófej srác vagy! Menj!
Nagy levegőt vettem és kinyitottam a párhuzamos osztály termének ajtaját. A lány, akihez jöttem, a barátnői körében ült az első padban, nevetve beszélgettek. Van nekem ennyi merszem?
Istenem, Hoseok, bonyolultabb dolgokon is túlvagy már, ne most hátrálj meg!
- Hana! - léptem oda mosolyogva hozzájuk, mire a lány felém fordult.
- Szia, Hoseok - intett egyet a kezével - Kit keresel?
Megdörzsöltem a tarkóm, majd ébenfekete szemeibe néztem.
- Igazából hozzád jöttem. Azt akartam megkérdezni, hogy nincs-e kedved elmenni valahova suli után. Mindjuk beülhetnénk valamelyik kávézóba, vagy ilyesmi... - a hátam mögött tördeltem az ujjaimat.
Hana meglepetten bámult rám, majd aggodalom ült ki az arcára.
- Sajnálom, Hoseok - sütötte le a szemét - De úgy érzem, hogy nekem nem férne bele egy kapcsolatba a... Másságod.
Összeszorítottam az ajkaimat és lehajtottam a fejem. A körmeim a tenyerembe vájtak. Tudtam, hogy ez lesz.
- Ne értsd félre! - kapta el a tekintetem - Rendes fiú vagy és kedves is, de ez... Nekem nem menne és nem akarom összetörni a szíved... Sajnálom.
Vettem egy mély levegőt hogy összeszedjem magam, majd mosollyal az arcomon néztem újra lányra.
- Ugyan, semmi baj! - nevettem, igyekeztem hites alakítást nyújtani - Megértem. Akkor... Bocsánat a zavarásért - hajoltam meg finoman, majd kisiettem a teremből. Namjoon a folyosón várt és amikor meglátott, egyből mellettem termedt.
- Na? Mi volt? - kérdezte, de nem tudtam felelni. Gombóc nőtt a torkomban.
Nekidöntöttem a falnak a fejem és lehunyt szemmel próbáltam erőt venni magamon.
Azóta bele vagyok esve Hanába, amióta először megáttam. Nem volt az a tipikusan szép lány, nekem mégis tetszett a kerek kis arca, a telt ajkai és hogy milyen alacsony. Több, mint két éve próbálon rávenni magam, hoyg elhívjam randira, de egyszerűen nem volt rá elég bátorsádom. Most pedig az a kis önbizalom, amit összeszedtem az évek során is a sárba tiporva hever.
- Asszem ez nem ment túl jól... - mondta halkan Namjoon, mire felé fordtam. Fájdalom uralta az arcomat - Azért utasított vissza? - kérdezte óvatosan, mire bólintottam. Mi másért?

Sok történet ott kezdődik, hogy beleszeretsz valakibe, akibe nagyon nem kellene. Talán egy bunkóba, aki a leghelyesebb az egész évfolyamban és történetesen veled egynemű, nem tudom. Te persze nem tudsz mit kezdeni ezzel, szépen lassan realizálod csak, hogy meleg vagy, gondolkozni kezdesz, hogy miért ver ezzel a sors, vagy az isten, vagy akármiben is hiszel. Aztán valahogy kiderül a kis titkod, kétségbeesel, hogy mit fog gondolni rólad szíved választottja. Egy szép napon pedig minden előjel nélkül lesmárol egy üres tanteremben, netán a könyvtárban és onnantól már csak egy lépés a happy end. Szép, nem? Hát, az én esetemben ez rohadtul nem így volt.
Nagyon sokáig egyáltalán nem érdekelt a szerelem. Nem foglalkoztam vele, főleg azzal nem, hogy ki tetszik. Már nem is igazán emlékszem, hogyan jöttem rá, hogy pánszex vagyok, nekem ez már olyan természetes, mint másnak, hogy heteró. Sose csináltam belőle nagy ügyet, egészen addig a pillanatig, amíg pár srác el nem kezdett piszkálni. Másfél hónapig tűrtem ahogy a fejemhez vágták, hogy egy buzi pöcs vagyok, mire úgy döntöttem, hogy pontosítok kicsit a definíción. Így lett a piszkálódásból fél suli előtti coming out. Nem bántam különösebben, hogy ezt letisztáztuk, de sokan kezdtek másként tekinteni rám. Pozitív és negatív értelemben is. Azt hiszem, Hana az utóbbiak közé tartozott.
- Semmi baj, haver - karolta át a vállamat Namjoon, kirángatva ezzel a gondolatmenetemből - Gyere, menjünk órára...
Kész szenvedés volt a nap töbi része. Az irodalom és a kémia most még annyira se tudott lekötni, mint általában. Csak feküdtem a padon és vártam, hogy véget érjen a tanítás. Amikor a végtelenségnek tűnő három óra múlva megszólalt az utolsó csengő, egyből felpattantam. A vállamra vettem a táskámat, majd Namjoonnal együtt elindultam a tornaterem felé.
Tae és Jungkook már ott voltak az öltözőben, hangosan nevettek valamin. Miközben öltöztem, mindenki megérkezett, egyetlen embert leszámítva.
- Hol van Jimin? - kérdeztem Tae-t, lévén, hogy az ő osztálytársa.
- Egy lány félrehívta órák után - felete megvonva a vállát - Gyakran megesik.
Jimin végül tíz perc késéssel futott be, majd sűrű bocsánatkérések közepette vette át a ruháit, de egy szót sem szólt a későn érkezése okáról. Tudom, hogy nem szeret ilyenekről beszélni. Pedig miég a vak is láthatja, miért tapadnak rá ennyire a lányok. Csinos arca van, talán egy kicsit hasonlít Hanáéra...
Megráztam a fejem, hogy kiverjem a lányt a belőle. Nem úgy tűnt, mint akinek a közeljövőben megváltozna a véleménye, szóval értelmetlen vágyakozni utána. Bárcsak ez ilyen könnyű lenne...
Néha azt kívánom, bárcsak olyan jóképű lennék, mint Jungkook vagy Jimin. Akkor talán felkelteném pár ember érdeklődését...
Jesszus, mi bajom van? Nem szoktam én ilyeneken rágódni. Csak boldog vagyok a bőrömben és kész. Gyerünk, Hoseok, szedd össze magad!
- Hobi, minden oké? - nézett a szemembe Tae felhúzott szemöldökkel, várakozón. A többiek is engem figyeltek.
- Persze, jól vagyok - álltam föl - Nem megyünk?
Közösen bevonultunk a tornaterembe. Nem volt túl nagy, de a célnak megfelelt. Yoongi rákötötte a telefonját a hangfalra, mi pedig elekezdtünk bemelegíteni. Már rutinosan ment, de most valahogy mégsem akart véget érni.
Fél óra után már fel tudtam volna robbanni a bennem felgyülemlett energiától és frusztrációktól, így amint elnindult a zene, amire mostanában gyakorlunk, teljes erőbedobással kezdtem táncolni a többiekkel együtt. Mintha egy szelepet nyitottak volna meg bennem, minden bajom és bánatom eltűnt a második tánc végére. Teljesen átadtam magam a zenének, ami kitöltötte a fejemet, félresöpörve minden gondolatom. Amikor elhallgatott, fáradtan, de mosollyal az arcomon ültem le a földre. A próba végére úgy ragyogtam a boldogságtól, mint általában.
- Ez eszméletlen volt! - nevetett Jin mikor visszamentünk az öltözőbe. Azonnal lekaptam magamról a pólómat és megtöröltem vele az arcom - Főleg Hobi! Honnan van neked ennyi energiád? Adj már nekem is!
Felnevettem és nekiálltam visszavenni az utcai ruháimat. Mindig boldogsággal tölt el a tánc, főleg, ha a barátaimmal együtt gyakorolhatok, akkor is, ha igazából az egésznek semmi tétje nincs. Csak pár gimis vagyunk, akiket a mozgás szeretete hozott össze. Elkértük heti három délutánra a tornatermet az igazgatótól, aki még örült is, hogy nem otthon gubbasztunk a tévé vagy a laptop előtt. Mindenki nyert.
Amikor a cipőmet kötöttem, észrevettem, hogy Jimin engem figyel. Rámosolyogtam, mire ő finoman viszonozta a gesztust, mégis valahogy szomorúnak tűnt.
Lassan pakoltam be a táskámba. Jimin félős egy kicsit, ez tény, de nem szokta megpróbálni elrejteni az érzelmeit, főleg nem előttünk. Mi lehet a baja?
- Jössz, Hobi? - vette Namjoon a vállára a táskáját. Mi voltunk az utolsók. Mindig együtt megyünk haza, mivel egymás szomszédságában lakunk, ám ma...
- Menj előre, nekem még van egy kis dolgom - pillantottam Jiminre aki elkapta rólam a tekintetét.
- Megleszel? - kérdezte a barátom halkan, hangjába kevés aggodalom keveredett.
Mosolyogva bólintottam, mire ő is elindult hazafelé, így ketten maradtunk Jiminnel.
Éppen megfordultam, hogy odamenjek hozzá, de már ott állt velem szemben, konkrétan fél méterre tőlem.
Tettem egy kis lepést hátra, hogy mindkettőnknek meglegyen a saját személyes tere, majd érdeklődve néztem a fiúra.
- Hoseok... Meg tudnál hallgatni?
Idegesnek tűnt, ami egyáltalán nem volt megszokott. Ez nem a kisfiús félénkség, ami általában jellemzi, sokkal több volt annál. Tördelte az ujjait, rézszőke haja eltakarta a szemét.
- Persze - ültem le az egyik padra, mire ő is így tett. Továbbra is lehajtva tartotta a fejét. Nagy levegőt vett, majd kétségbeesetten, gyorsan kezdett beszélni.
- Tudod, látom, hogy nem volt jó napod és nem szeretnélek jobban leterhelni lelkileg, de már hetek óta ezen gondolkodom, vagyis igazából amióta tudom, hogy nem csak a lányokat szereted, és úgy érzem, hogy csak veled oszthatom meg ezt mert te biztosan megérted - hadarta olyan gyoran, hogy helyenként összefolytak a szavai. Amikor a térdére tettem a kezem, hogy megnyugtassam, egyből felkapta a fejét, arcán aggodalom tükröződött.
- Nyugi, Jimin - mosolyosgtam rá finoman, megnyugtatásképp - Próbálj meg kicsit lassabban beszélni. Szóval, mi is bánt ennyire?
Felhúzta a térdeit, majd átkarolta őket. Könnyek csillogtak a szemében, én pedig kezdtam komolyan megilyedni. Újra lehajtotta a fejét, tincsei eltakarták előlem az arcát. Amikor megszólalt, hangja halk és bizonytalan volt.
- Én... Azt hiszem nem érdekelnek a lányok...

Sziasztok! :) Remélem, tetszett az első rész, igyekszem hamarosan hozni a következőt :)
(btw, pánszexualítás: amikor nemtől és külsőtől függetlenül leszel szerelmes, az ember lelke ragad magával)