Bátrak (Jihope) |szünetel|

5.- Remények

Korán keltem reggel, hiába volt hétvége. Egyszerűen nem tudtam visszaaludni. Ott motoszkált az agyamban a tudat, hogy találkozom Jiminnel, és nem hagyott nyugodni. Végre egy hétvége, ami nem azzal fog telni, hogy próbálom kizárni a fejemből a gondolatokat.
Egy darabig csak ültem az ágyamon, majd mikor meguntam a semmittevést, belebújtam egy pulcsiba, a zsebembe süllyesztettem a telefonomat és elindultam reggelit készíteni. Ha úgysincs jobb dolgom, legalább meglepem apát egy reggelivel és egy kis mosolygással.
Benéztem a hűtőbe. Pont van alapanyag egy adag sonkás rántottához, az talán még nem haladja meg a főzési tudományom. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, mint apa, de szeretek főzni.
Még a húst pirítottam, amikor megszólalt a telefonom. Tekintettel arra, mindkét kezemet használtam, kihangosítottam a hívást és a pultra tettem a készüléket.
- Szia Nam - köszöntöttem, mire meglepett hangon válaszolt.
- Jó reggelt. Azt hittem, leharapod majd a fejem, amiért ilyenkor hívlak, mi ez a nagy boldogság? - nevetett a vonal másik végén - Történt valami?
- Nem igazán - vontam meg a vállam. Nem mintha látná.
- Hát persze. Na mindegy - éreztem, hogy nem mer semmire rákérdezni, hátha felhoz egy olyan témát, amit nem kéne, és elmúlik a pillanatnyi boldogságom - Nincs kedved ma átjönni? A szüleim elutaztak a hétvégére, tudnánk nyugodtan gyakorolni. Az egyik tánc még mindig nehezen megy, jó lenne, ha tudnál segíteni...
Beharaptam az ajkamat.
- Ma nem jó, nem leszek itthon.
Meglepett csönd fogadta a válaszom.
- Mi az, randid van? Nem azoktál te hétvégi programokat szervezni! - nevetett föl - Ez miatt vagy ilyen hiperaktív, mi?
- Nem igaz! - vágtam rá egyből, éreztem, hogy vér tódul az arcomba - Csak Jiminnel találkozom, ennyi!
- Nálad az nem kizáró ok, tudtommal...
- Nam! - szólatam a barátomra - Ki vagy hangosítva!
- De apukád tud róla, nem? Hogy nem csak a lányok felé kacsintgatsz.
- Tud, de ez nálunk... Nem beszédtéma - szorítottam össze a számat és tojást csurgattam a serpenyőbe - Amióta elmondtam neki, nem beszéltünk ilyesmikről...
- Törd meg a jeget! Apukáddal könnyű beszélgetni. Meghallgat téged.
- Tudom, de... Minek hozzam föl, amíg nincs senkim? Csak megnehezítené a dolgokat.
- Vagy egy lépéssel közelebb kerülnél apudhoz - mondta nemtörődöm hangsúllyal és szinte láttam magam előtt, ahogy megvonja a vállát - Nem tudhatod.
Vettem egy nagy levegőt.
- Lehet, hogy igazad van. Talán majd megpróbálom...
- Helyes! - hallottam a hangján, hogy mosolyog - És amúgy mi van Jiminnel?
- Mi lenne? - kérdeztem értetlenül, tovább ügyködve a reggelivel.
- Tetszik neked?
Megállt a kezemben a fakanál. Tetszene nekem?
Még nem gondolkoztam el ezen. Tény, hogy hajlamos vagyok hamar beleesni valakibe, aki egy kicsit is figyel rám, de... Én és... Jimin?
- Nem! - mondtam végül, majd visszavettem a hangomból - N-nem tudom...
Pár másodperces szünet következett, majd Namjoon izgatott hangon szólt újra a telefonba.
- Mikor találkoztok?
- Kettő körül jön értem - mondtam halkan, mire hallottam, ahogy a barátom talpra ugrik.
- Király! Akkor addig átmegyek és megbeszéljük! Fél óra és ott vagyok, Rómeó!
A vonal megszakadt, én pedig fújtatva kotortam tányérba a reggelit.
Jellemző Namjoonra. Ha szomorú vagy, bölcs tanácsokat ad és minden pillanatban támogat lelkileg, de amint a boldogság akár csak halvány jelét is mutatod, egyből bepörög és kezelhetetlenné válik. Néha furcsa, de vitathatatlanul a legjobb barát, akit csak kívánhatnék.
- Jó reggelt - jött be apa a konyhába a szemét dörzsölgetve.
- Felébresztettelek? - kérdeztem félve, de megrázta a fejét, mire elmosolyodtam.
- Akkor jó. Csináltam reggelit!
- Igen, érzem - szagolt bele a levegőbe, miközben leült az asztalhoz. Elétettem a tányérját, majd én is csatlakoztam hozzá. Egy darabig egyikünk se szólalt meg, csak csendben ettünk.
- Hogyhogy ilyen korán fent vagy? Mész valahova? - kérdezte végül apa.
Beharaptam az ajkam.
- Az egyik barátom áthívott magához, de csak kettő körül indulok. Csak felébredtem és gondoltam, talán örülnél egy kis reggelinek...
Megértem, miért furcsállja apa. A hétvégéim általában ugyanúgy tellnek. Hamar fölébredek, a sötét gondolatok pedig nem hagyják, hogy visszaaludjak vagy csináljak valamit. Csak fekszem, egyedül, összekuporodva, amíg Namjoon át nem jön és meg nem vígasztal kicsit. Ez már ilyen... Megszokás. Apa már meg se lepődik, amikor szombat délután Nam felűnik nálunk, és általában itt is alszik. Inkább van nálunk, mint hogy a szüleivel legyen.
Néha azt kívánom, bárcsak ne ismernénk egymást. Akkor szerezhetne olyan barátokat, akikkel elmehet bulizni vagy moziba, akikkel nevethet... Akárhányszor is mondja, hogy nem vagyok teher számára, képtelen vagyok elhinni. Tudom, hogy alapból gondoskodó, de nem lehet felemelő egy depressziós embert vidítgatni nap mint nap... Egyszer meg fogja unni és eldob majd magától. Biztos vagyok benne. Senkinek sincs végtelen türelme.
- Hoseok! - csettintett apa az orrom előtt, mire föleszméltem - Itt vagy?
- I-igen, bocsi, elbambultam... - pislogtam párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Észrevettem - nevetett - Csak azt kérdeztem, hogy kihez mész? Nem említetted név szerint, szóval gondolom még nem ismerem.
- Jiminnek hívják, eggyel alattam jár. Táncról ismerem - mondtam, majd megállt a kezemben a villa és félve apára néztem. Utálja, ha a táncot emlegetem. Tudja, hogy ezt szeretném csinálni egész életemben, de nem támogatja. Szerinte nem lehet belőle megélni.
Most azonban csak egy halkat sóhajtott és folytatta a reggelijét. Nem akarta tönkre tenni a jókedvem.
- Rendben - feleli és belapátolja a kaja utorsó falatjait is - De vigyázz, mára havazást mondanak. Öltözz melegen!
Azzal nekiállt, hogy elmosogassa azt a pár edényt és tányért, amit összekoszoltunk. Már indultam volna a szobámba, amikor utánam szólt.
- Tudod... - fordult hátra - Jó érzés téged boldognak látni.
Csak bámultam rá, nem tudván, hogy mit reagáljak, de apa csak elmosolyodott, majd visszafordult a mosogatóhoz.
Pislogtam párat.
Örömet okaztam apának. Melegség áradt szét a mellkasomban és én is mosolyogni kezdtem. Nagyon jó érzés volt.
Gondolataimból kopogás rángatott ki. Az ajtóhoz siettem és szélesre tártam, hogy Nam bejöhessen.
- Hogy lehet ilyen hideg novemberben? - zsörtölődött - Nem ősznek kéne még lennie?
- Elvileg de - feleltem - Ezt közöld az időjárással is.
Nam lehámozta magáról a többrétegnyi ruhát és a fogasra akasztotta őket, majd immáron ketten indultunk a szobám elé. Amint felértünk, ő egyből letámadta az ágyamat és a takarómba burkolózott.
- Hogy fagyhattál át ennyire, csak a szomszédban laksz - ültem le mellé.
- Ke kellett vinnem sétálni a kutyát. Az állatok mozgásigényét nem érdekli a rossz idő...
Felnevettem, mire ő is elmosolyodott.
- De most van jobb témánk is - fészkelődött izgatottan - Hogy is állsz pontosan Jiminnel?
Éreztem ahogy az arcomba tódul a vér. Elég hamar a lényegre tért...
- Sehogy - motyogtam - Illetve tetszik... Azt hiszem. De én neki biztosan nem.
- Nem tudhatod! Arról van infód, hogy kikhez vonzódik?
Lehajtottam a fejem és felhúztam a térdem a mellkasomhoz.
- Hát, azt hiszem... - mondtam halkan - Amikor először beszéltünk kettesben múlt héten, akkor...
Szünetet tartottam. Ez titok. Jimin titka. Van jogom elmondani?
Félve Namjoonra néztem, aki vette a lapot.
- Oké, szóval nem akarsz pletykálni, de nem heteró - mondta, majd elmosolyodott - Magyarán van esélyed.
- Nem nevezném... Esélynek. Úgy értem, te se jössz be minden lánynak, csak azért, mert mindketten a másik nemhez vonzódtok. És Jimin nem esik bele olyan könnyen valakibe, mint én...
- Honnan veszed?
Szóra nyitottam a szám, de végül nem mondtam semmit. Nem tudtam mit mondani. Nem beszélgettem még annyit Jiminnel, hogy csak úgy megkérdezhessem ilyenekről... Akármennyire is szeretném.
- Na látod! - csapott játékosan a térdemre - Biztos volt már szerelmes! Hogy máshogy jött volna rá, hogy nem heteró?
- Az, hogy én onnan tudom, hogy beleestem valakibe, még nem jelenti azt, hogy ő is...
- Ne legyél már ilyen borúlátó! Kedves vagy és jófej, szerintem ezt ő is látja benned - mondta Nam, majd elmosolyodott - Csak adj neki időt. Biztos vagyok benne, hogy közelebb kerültök egymáshoz.
Még órákig beszélgettünk, mindenféle könnyű témáról. Csak ültünk és nevettünk egymás hülyeségén. Jól esett ennyire gondtalannak lenni.
Végül Nam egy körül hazament, hogy még csak véletlenül se találkozzon Jiminnel. Furcsán tette volna ki magát, ha kilép a házból és szemben találja magát a sráccal.
Attól fogva zenét hallgattam és jobb hílyán elkezdtem pakolászni a szobámban. Nem sokat sikerült segítenem a kupin, de muszály volt csinálnom valamit.
Már jóval kettő előtt indulásra készen álltam, csak a kabátot és a bakancsot kellett magamra húzni. Amikor kopogtak az ajtón, villámgyorsan lementem a lépcsőn és izgatott, de óvatos mosollyal az arcomon kinyitottam.
Jimin egy hatalmas kabátban állt, nyaka köré kötött sálat tekert, rézszőke tincsei kikandikáltak a sapkája alól. Kissé lehajtott fejjel nézett fel rám. Kegyetlenül aranyos volt.
- Gyere csak be, fél perc és készen vagyok - álltam félre az ajtóból, mire a fiú kicsit felénken belépett a házba.
Gyorsan fölkaptam a ruháimat, és már éppen indultunk volna, mikor megjelent apa.
- Te vagy Jimin, ugye? Nagyon örülök! - nyújtott kezet. Mosolygott, de láttam, hogy meglepte a fiú kinézete. Nem nagyon találkozott még más barátommal Namjoonon kívül, Jimin pedig kicsit... Lányosabb volt a megszokottnál a csizmáival, az aranyos, mintás sapijával és a festett hajával.
Apa sokat mondón rámnézett, de nem szólt semmit.
- I-igen, jó napot - ráztak kezet. Jimin kicsit ilyedtnek tűnt.
- Jólvan, menketek csak! - nevetett - De csak óvatosan, vihart mond!
- Rendben - nyitottam ki az ajtót és kitereltem rajta a fiút - Nyolcra biztosan itthon vagyok! - kiáltottam vissza apának.
És ez így is lett volna, ha a sors is úgy akarja...

Sziasztok!
Kevesebb depresszió, yééy! :D Tudom, sokat haladt a sztori, remélem nem csak én szeretem, amikor két karakter akár egy részen keresztül beszélget egymással😅 Ha meg igen, akkor sry >·<
Nemsokára kövi rész💛✨
(Ide most rakhatok kevésbé depresszív képet, juhúú! Tudjátok milyen nehéz Hobiról folyton jó felbontású letargikus képeket találni?)