Bátrak (Jihope) |szünetel|

7.- Kezdetek

Már vagy fél óra eltellt, de még mindig nem kaptam rendesen levegőt. A szívem őrült ütemben vert. Hoseok időközben a mellkasomnak dőlve álomba sírta magát és most csöndesen szuszugott.

Mi... Mi volt ez az előbb?

Közel volt hozzám. Nagyon-nagyon közel. Éreztem a lehelletét az arcomon, minden kételyét és félelmét láttam a szemében. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mármint... Mi... Mi történt? És miért?
Talán... Talán tetszenék neki...?
A gondolat pírt csalt az arcomra. Az nem lehet, hiszen alig ismerjük egymást... Semmit nem értek, ez kiakasztó! Talán beszélnem kellene Namjoonnal. Elvégre ő Hoseok legjobb barátja...

Óvatosan, ügyelve rá, hogy ne ébresszem fel a fiút, elővettem a telefonom és pár perc tétovázás után ráírtam Namjoonra.

"Hyung, tudnál segíteni? Történt valami, ami... Amit nem értek"

Szinte azonnal érkezett a válasz.

"Persze, felhívjalak?"

"Ne, Hoseok alszik"

"Hobi egy világháborúra se kelne föl ha egyszer elalszik, hívlak"

A halkan szuszogó fiúra néztem. Meg talán sosem láttam ilyen nyugodtnak.

Megcsörrent a telefonom, mire szinte azonnal felvettem, nehogy mégis felébresszük Hoseokot.

- Szóval, mi történt? - tért a lényegre köszönés nélkül Namjoon - Nem vesztetek össze, ugye?

- N-nem, semmi ilyesmi, csak... - azz ujjaimat kezdtem tördelni idegességemben - Kérdezhetek valami... Valami nagyon személyeset?

Összeszorítottam a fogamat, ahogy a döbbent csend egyre hosszabb másodpercekre nyúlt.

- Persze - felete végül tétován - Azt hiszem...

Vettem egy nagy levegőt, de nem segített sokat.

- Most, hát, történt valami és... Csak azt akartam tudni, hogy... - ezt nem tudom úgy megkérdezni, hogy ne legyen fura - Mert tudom, hogy Hoseok nem olyan, de én nem ismerem ennyira, mint te és hát... - köszörültem meg a torkom és végre kinyögtem - Milyen... Milyen kapcsolatod van vele?

Óráknak tűnő másodpercek telltek el csöndben.

- Csak barátok vagyunk, ha erre vagy kíváncsi - felelte végül - Sosem volt köztünk semmi több.

Észre sem vettem, de Hoseok pulóverét kezdtem markolászni idegességemben. Namjoonak csak bólintottam, mire rájöttem, hogy nem látja. Nagyon szét vagyok ma esve.

- J-jó, sajnálom, hogy ilyet kérdeztem. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni...

- Ugyan, Jimin! - nevetett - De gyanítom, nem emiatt hívtál. Azt mondtad, történt valami.

Filmként vetítődtek elém a közelmúlt emlékei. Ahogy szorosan ölel, remeg a sírástól, ahogy a bőrömön érzem a lehelletét és az arca közel van az enyémhez. Ahogy lopva a számra néz...

Nyeltem egyet és a fiúra néztem, megbizonyosodva arról, hogy még mindíg alszik. Eltűrtem a szeme elől egy fekete tincsét, mire mocorgott kicsit, majd óvatosan, finoman megfogta a szabad kezem és közelebb húzta magához. Még levegőt venni is elfelejtettem.

- Jimin, itt vagy? - hallatszott Namjoon hangja a vonal másik végéről.

- I-igen, bocsánat - montam zavarodottan, kipirult arccal.

- Történt valami?

- Öhm... - haboztam - Hoseok meg... Megfogta a kezem - képtelen voltam levenni a szemem a fiúról - Álmában...