Túlsúly

6.

Már besötétedett. Kinéztem az ablakon és csak a városból kiszűrődő fények világítottak. A mi utcánk nem igazán forgalmas egy-két autó és biciklis haladt el a házunk előtt, de amúgy nem történt semmi izgalmas. A külvárosban lakunk, egy elég nagy krém színű házban. Szeretek itt élni, csak a helyzetem nem e legjobb. Jó most lehet, hogy azt gondolod, hogy jaj a kislány, akinek mindene meg van, gyönyörű ház, anya, apa, tesó itt sajnáltatja magát, hogy neki semmi sem jó. Legalább is, akik nap mint nap elmennek a ház előtt ezt gondolhatják. De hogy is van ez?! Vannak olyan családok, akik épphogy valahogy kitudnak jönni a pénzből, vagy épp nincs hol lakniuk. Ezek a családoknak, akiknek úgymond nincs semmijük ők a leggazdagabbak. Mert hiába nincsen pénzük, de ők összetartoznak és a legfontosabbak ott vannak, a szeretet és a törődés.
Anya sötétben feketének látszó, de amúgy szürke audija fordult be a felhajtóra. Ilyen korán itthon lenne?! Ez, hogy lehet?! Még csak 10 óra. Igaz a normális emberek már 4kor elhagyják munkahelyüket (persze, ha ők is irodai munkát végeznek, mint anya) , de nála még az is meglepő, hogy ilyen 'korán' hazaért. Jó természetesen más, ha egy sima kis cégnél, vagy egy multi cégnél dolgozik az ember, de az szerintem nem normális, hogy állandóak későn jön és korán megy, apáról már ne is beszélve.

Hallom, ahogy anyu bejön a bejárati ajtón és leteszi kulcsait az asztalra. Nem mozdulok az ablak elől, csak nézem az éppen előttünk elhaladó szerelmes párt. Idősebbek voltak, fogták egymás kezét és úgy csoszogtak szerelmesen és boldogan, irigylésre méltó.

- Szia! Bejöhetek? - anya kellemesen lágy hanga átjárta csendes szobám.
- Már bent vagy nem?! - válaszoltam, mikor megfordultam. Most azt gondoljátok, hogy lehetek ilyen bunkó, de egy már tényleg bent volt, kettő megérdemli.
- Kicsim, beszélnünk kéne Bencéről és apádról. - leült az ágyamra, megütögette a mellette lévő helyet jelezve, hogy üljek le mellé, ezt egy fejrándítással visszautasítottam. - Szerintem jobb lenne, ha te is leülnél, de ha neked jobb úgy akkor elkezdem. - mondta lehangoltan, nem tudom, hogy most attól lehangolt amit mondani fog, vagy attól, hogy távolságtartó vagyok. - Szóval, mint tudod Bence ma itthon volt. - bólintottam egy igent és vártam magyarázatát mért ment ilyen hamar el. - Nos, tudom mostanában téged nagyon elhanyagoltunk, d....
- Elhanyagoltatok?! Mi vagyok én egy kisállat, amit csak úgy el lehet hanyagolni?! Anya nem elhanyagoltatok konkrétan le se szartatok, mert nektek minden fontosabb volt, mint én. Vagy már ne is szólítsalak így?! Mert egy anya törődik a gyerekével nem úgy, mint te. Attól, hogy reggelente hagysz egy cetlit, hogy szeretsz nem érzem. Szükségem lett volna rátok, de ti nem voltatok sehol. Egy idegroncs lettem érted!? - az utolsó mondatomnál elcsuklott a hangom és elkezdtek folyni szememből a könnyek.  Csendben felállt az ágyról, óvatosan közeledett felém, majd szorosan megölelt. Sok mindent vágtam most a fejéhez, amit már meg is bántam, de úgy ölelt, ahogy még talán soha. Áradt belőle a sajnálat és a szeretet. Lassan, könnyes szemekkel elengedett, majd mélyen a szemembe nézett.
- Sajnálom Tami. Tényleg nagyon sajnálom, ami történt, tudom nem vagyok a legjobb anyuka, de sok minden dolog van, amiről te nem tudsz, de most azt szeretném, hogy tudj róla. Fontos vagy nekem és szeretném, ha most már te is tudnál mindenről és a kapcsolatunk olyan lenne, mint régen, hiszen már nem vagy kislány és megérdemled, hogy téged is beavassunk a családi dolgokba.  Szóval kérlek nyugodj meg és hallgass végig, jó? - csendben bólintottam egyet és leültünk az ágyra - Szóval.. Nem is tudom, hogy mondjam. - kereste a szavakat - Kezdem Bencével. Nos a testvéred nem azért ment el, mert csak olaszban kapott munkát, hanem azért, mert megunta, hogy apátok állandóan beleszólt az életébe és nem hagyta, hogy a maga útját járja. Mint ahogy tudhatod Bence nagyon okos, ezért apátok azt akarta, hogy ügyvéd legyen, ahogy ő is. Már már zaklatta őt ezzel, sokszor bántotta is. Rengeteget veszekedtek és kialakult köztük egy olyan utálat, amit szavakkal el sem lehet mondani. Bencus szeret téged és nem akart itt hagyni, de nem volt más választása, mentenie kellett az életét és Eszter pont akkor költözött ki, pont jókor jött. Nyitottak egy éttermet és nagyon jól megy nekik. Azért látogat haza ilyen ritkán, mert elfoglalt. Ma pedig azért kellett visszasietnie, mert igaz te nem tudsz róla, de van egy barátnője kint, Silvia, aki terhes. Pont, mikor ideért a tesód akkor indult be neki a szülés.
-Várjunk csak... - ledöbbentem. - Bencének gyereke született én meg még azt sem tudtam, hogy barátnője van?!
- Nem voltál hajlandó beszélni vele. Haragudtál rá, pedig nem volt rá okod.
- Folytasd. - mondtam érzéketlenül.
- Oké. Bencéről egyenlőre ennyit, majd szépen felhívod és a többit megbeszélitek. Testvérek vagytok nem akarom, hogy elhidegült legyen a kapcsolatotok, azt akarom, hogy szeressétek egymást és bármikor számítsatok egymásra. - sóhajtott egyet, mert még mindig nem mutattam ki érzéseim. - Apáddal nem vagyunk valami jó viszonyban. El fogunk válni.
Mikor ezt a mondatot kimondta eszembe jutott a szerelmes idős pár, akik elsétáltak a házunk előtt. Ők, mikor kimondták a boldogító igent biztos komolyan is gondolták. Nem mondom azt, hogy minden kapcsolatnak mindig tökéletesnek kell lennie, hisz tudod egyszer fent egyszer lent. De nem dobhatnak el egy 23 éves házasságot csak úgy.
- Kérlek most menj ki. - mondtam nyugodtan.
- Tessék?! - nézett értelmetlenül.
- MENJ MÁR KI A KIBASZOTT SZOBÁMBÓL!! - kezdtem el kiabálni.
Csendben felállt és az ajtó felé sétált, majd megállt.
- Tudom, hogy sok ez neked így egyszerre, de remélem holnapig megemészted és megtudjuk beszélni.
- Hagyjál már. - kitoltam őt és becsaptam az ajtót.
Rettenetesen mérges vagyok. Hogy lehet ezt ennyire nyugodtan kimondani? Még a szeme se rebbent meg. Lehet már nem is szereti apát?! Apa meg egy pöcs főleg, ha tényleg igaz, hogy bántotta Bencét. Mondjuk ezt nem nagyon hiszem el, mert köztudott volt, hogy Bencus apuci kedvence. Sok minden kavarog a fejemben. Végre érzek valamit. Érzem a fájdalmat. Szívem teljesen darabokban van, még is úgy dobog, mint még soha. Fájt, hogy ennyi mindent nem mondtak el nekem, meg az is, hogy még ki sem mutatták, hogy baj van. Régen mindig is próbáltak megvédeni a csalódástól és sokáig hagyták, hogy a kis mesevilágomat éljem, ahol minden jó és mindenki boldog. De azóta felnőttem, jogom lett volna mindenről tudni, ami ebben a családban folyik, hiszen én is ide tartozom, vagy még sem?! Nem mindig érzem azt, hogy ez lenne az a család, ami nekem kell. Tudjátok, hogy van ez, lehet valakinek ismerős. Több éven keresztül élsz egy tökéletes családban, mikor széthullik észere sem veszed, mert még mindig abban a hitben élsz, hogy szeretet van és boldogság. Midig is reménykedtem benne, hogy anya és apa egyszer úgy fog velem bánni, mint régen, olyan lesz a család, mint régen. De el kell keserednem, már semmi nem lesz a régi és egy ideje már nem is volt. Borzalmasan érzem magam, mert hittem olyanba, amiről tudtam, hogy lehetetlen. Ilyen ez a csalódás, összetör, darabokra cincál, majd ha ez nem lenne elég még az életedet is tönkre teszi.

Sziasztoook!
Ez lenne tehát a 6. rész. Remélem tetszett és legalább annyira várjátok a folytatást, mint én.😂❤️
Nagyon köszönöm azoknak, akik valamilyen formában jelezték, hogy szeretik a könyvem és szívesen olvassák, nagyon jól esett!
Hamarosan jelentkezem egy újabb résszel, addig is sziasztok❣️