Kirekesztettek asztala

10. Fejezet

Nekem ugyan még lett volna egy testnevelésórám, de azt mindenféle bűntudat nélkül ellógtam, hogy a többiekkel együtt Mason keresésére induljak. Adamet sem érdekelte már, hogy gyakoroljon egyedül edzés előtt, sőt, edzésen se jelent meg utána. Az elkövetkezendő néhány órában fel-alá rohangáltunk a városban. Telefonos kapcsolatban maradtunk és megírtuk egymásnak merre kutattunk már, vagy épp merre lenne még érdemes megnéznünk.

Persze nem voltunk idióták. Mason házánál kezdtük a keresést, de a komornyikjuknak halvány fogalma nem volt a fiú hollétéről, de aggodalmunkat látva biztosított minket, hogy értesít, amint hazaér az ifjú Pittman. Javasolta, hogy értesítsük a rendőröket, de tekintve, hogy akkor még egy órája se volt, hogy a kis kockánk eltűnt, ezt túl drasztikus lépésnek ítéltük.

4 óra rohangálás és bolyongás után ismét a suli-kapuban találtam magam. Lerogytam egy padra, hogy kifújjam magam és új erőt gyűjtsek a tovább haladásra, miközben elővettem a telefonom, hogy értesítsem Adamet és Madisont a helyzetemről. A telefonom képernyőjét bámultam, de a szemem sarkából így is láttam, ahogy a baseball csapat tagjai kiszállingóznak a kapun edzésük végeztével. Viszont azt, hogy egyikőjük mögém osont csak akkor vettem észre mikor valami jéghideg dolgot nyomott a tarkómnak.

- Mi a-!? - fordultam hátra idegesen.

- Úgy néztél ki, mint akire ráférne egy frissítő – dobott le egy üdítőt az ölembe Matthew.

Kérdőn néztem le az ölemben heverő fémdobozra, majd fel a srácra. Szőke tincsei vizesen tapadtak a homlokára, sötétzöld szemei sejtelmesen csillogtak, ajka szerény mosolyra húzódott.

- Ha már gofrizni nem akartál elmenni, ennyire engedd meg, hogy meghívjalak – mondta miközben leült mellém a padra.

- Köszönöm – mondtam halkan ő pedig csak tovább mosolygott rám.

Nem tudtam mi mást mondhatnék neki.Valamilyen rejtélyes oknál fogva bűntudatot keltett bennem és nem is tudtam hova tenni a viselkedését. Azóta a szombat óta kerül, erre most hirtelen megint érdeklődik? Na, nem mintha bánnám... Tényleg rám fért már egy jó hideg innivaló.

- Tudod – kezdte és hálás voltam, hogy nem várt arra, hogy én kezdeményezzek beszélgetést, mert akkor itt ültünk volna napestig –Eldöntöttem, hogy nem erőltetem ezt az egészet, hisz egyértelműen nem kedvelsz, és próbáltam tartani tőled a távolságot, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy hol rontottam el...

- Te sehol... - böktem ki bátortalanul - Van ez a probléma a személyiségemmel... Általánosan úgy hiszem, hogy az emberek ki nem állhatnak, és ha bárki elkezd jeleket mutatni arra, hogy ez nem így van, arról rögtön azt feltételezem, hogy csak szórakozik velem. Szóval egyáltalán nem hittem, hogy komolyan gondolod ezt a gofri dolgot...

- Ezért nem is voltál otthon? – vonta fel szépen ívelő szemöldökét.

- Nem terveztem be, hogy nem leszek otthon, de... a dolgok máshogy alakultak.

A legjobb lesz ha nem avatom be a részletekbe.

- Szóval, ha biztosítalak arról, hogy nem csak szórakozok veled és megint elhívlak egy randira, akkor igent mondanál? – szegezte nekem a kérdést hosszas elgondolkodás után.

Nyugodt, reménnyel teli tekintetét az enyémbe fúrva várta válaszom én pedig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a kialakult helyzettel. Továbbra se arról volt szó, hogy nem bírtam volna srácot, sőt, ami azt illeti egyre jobban kezdtem megkedvelni... És ez megijesztett. Volt benne valami.