Kirekesztettek asztala

4. Fejezet

*Átírt változat* szerkesztve: 2018.06.16.

Teltek a hét napjai és a helyzetünk egyre kiábrándítóbban nézett ki, hisz meg kellett hagyni, a társaságunk szétesőben volt. Adam és Josh állandó tagjai lettek a „Paradicsomnak", ami fogalmam sincs hogy Josh fenenagy arcával és beszólásaival, amik eddig nem voltak megtűrve, hogy lehetett lehetséges... Úgy tűnt visszavett a bunkó stílusából és Ashley továbbra is elképesztően nyomult rá, a legutóbbi csúnya lekoptatás ellenére is. Van aki nem tudja, mikor kell feladni.

Mindenesetre a mi ebédszüneteink csendben teltek. Senki nem mert mondani semmit a kialakult helyzetről, vagy a nagy hangzavarról és nevetésről, ami belengte az egész menzát, de a mi asztalunkat valahogy messziről elkerülte. Néha szinte magamon éreztem a vádló pillantásokat, de többségében figyelmen kívül hagytam őket.

Volt nagyobb problémám is... Mathew. A srác minden lehetőséget kihasznált, hogy szóba elegyedjen velem. Általában a pólómon lévő dalszövegeket használta ki, szóval megpróbáltam kevésbé ismerteket felvenni. Ezzel viszont természetesen csak azt értem el, hogy érdeklődve megkérdezze, melyik dalból vannak... Őszintén szólva lenyűgözött, hogy elég sokat ismert, de ezt persze neki nem ismertem volna be... Gyakran emlegette a szombat reggeli gofrizást is én pedig kezdtem elhinni, hogy komolyan gondolja és már nem voltam biztos, hogy akarom e, hogy csak szórakozzon.

Péntek délután volt és már mindenki az esti meccsre készült... Pontosabban az utána megrendezésre kerülő bulira Ashley-nél. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a mi kis társaságunk nem volt meghívva, de ha meg is lettünk volna, nem mentünk volna el. Nem vagyunk társasági lények. Én főleg...

A szezon első meccs volt, szóval Madison normál körülmények között azon lett volna, hogy elrángasson magával (ami eddig még egyik évben se jött össze) de tekintve hogy az elmúlt néhány napban teljesen ignorált minket Adam és Josh is, így idén végre nyomós okkal nem fogok ott lenni a lelátón. Ellenben tudom, hogy Tamiko és Mason nem úszta meg Madison behálózását.

Szóval én otthon töltöttem el az időmet, bezárkózva a szobámba, sorozatot nézve. Néha a telefonomra pillantottam, ugyanis Mr."nem tudok leszakadni a laptopomról" szorgosan játszotta nekem a sporttudósítót. Megjegyzem egész jól...

Tőle tudtam meg, hogy kezdő fogó Mathew volt, de az utolsó 3 játékrészre Josht is betette az edző. Adam végig játszott és több pont megszerzésében is nagy szerepe volt. Összességében tarolt a csapat és egy fényes győzelemmel kezdték meg a szezont, amit rögtön meg is kellett ünnepelni, így átvonultak Ashley-hez. Innentől kezdve nem tudom mi történt, ugyanis Masonék természetesen nem vettek részt a bulin, hanem hazafelé vették az irányt.

Éjfél körül lehetett mikor meguntam a sorozatnézést és eldöntöttem, hogy elteszem magam holnapra, de a nyugalmam nem tartott sokáig... Hajnali 3 fele a telefonom csörgésére keltem.

Meglehetősen morcosan és kábán bámultam a túl fényes kijelzőt, majd válaszoltam a hívásra.

- Ajánlom, hogy fontos legyen Mccall – fenyegettem Adamet rekedt hangon, miközben félig a párnába nyomtam az arcom.

- Tudom, késő van, bocsi – hadarta – Nem tudod véletlenül, hogy hol tartják Joshék a pótkulcsot a lakásukhoz?

- ... Hogy mivan? – értetlenkedtem, felülve az ágyban. Kezdtem felébredni és nem örültem ennek.

- Pótkulcs, Skyler! Tudod hol van? – kérdezte a srác cseppet ingerülten.

- Az ajtó bal oldalán lévő kaspóban, de minek az neked?