Violet Magic [Yu-Gi-Oh! 5D's ff.]

A lila boszorkány

A lila színű, nőies, mégis vad stílusú párbajmotor észveszejtő sebességgel száguldott a Neo Domino Citybe vezető autópályán. A szürke utak alatt az óceán kék víztükre csillogott, balra egy hatalmas, tükörképével együtt a végtelen jelét kiadó emlékmű emelkedett ki a vízből. Az égen puffadt felhők úszkáltak, a nap fénye megcsillant a lila motor nyergében ülő lány lila sisakján és hullámos, levendulaszínű haján, zöld szemei a halványlila védőszemüveg alatt rejtélyesen ragyogtak. Fehér bőrdzsekit és hasonló anyagú, testhez álló fehér bőrnadrágot viselt egy lila övvel és lila csizmákkal, a dzseki alól enyhén kilátszott orgonaszínű topja. Gondolt egyet, gyorsított, majd rövid időre felágaskodott a motorral, hadd tudja meg a város, hogy megérkezett!

*

A nevem Hatsune Yuzuki, de mára a legtöbben csak Yuzuki Violet néven ismernek. Egy átlagos, tizenkilenc éves lány vagyok, aki keresi az útját a középiskola után. Jaj, elhittétek? Csak vicceltem, nem vagyok átlagos, és az utamat is rég megtaláltam. Még négy éve, a felső tagozat utolsó évében kezdtem el aktívan párbajozni, több bajnokságon, versenyen is részt vettem, és elég jó eredménnyel végeztem. Ám az igazi áttörés akkor jött el, amikor két éve legyártattam egy kártyakészítő céggel a saját magam által elképzelt paklit, és egyben megtanultam párbajmotorozni és turbó párbajozni. Sorra vettem részt a japán városokban tartott bajnokságokon, és kivételes paklimnak és tehetségemnek hála meg is nyertem mindet.

Amikor vége lett az iskolának, az érettségi után azonnal külföldre utaztam, hogy más szóló versenyeken is részt vehessek, és persze nyilvánvaló, hogy én nyertem meg őket. A világ hamarosan Yuzuki Violet néven ismert meg, ez lett az úgymond fellépő nevem, ám volt még egy nevem, ami már sokkal inkább félelmet keltett ellenfeleimben, mint rajongást: Violet Witch, azaz a lila boszorkány. Így kezdtek el szólítani azon párbajok után, amik alatt valós sérülés okoztam ellenfeleimnek és mellékhatásként kárt tettem az arénákban is. Én nem zavartattam magam, mind megérdemelték, amit kaptak.

Amióta felfedeztem varázserőmet, csakis arra használtam, hogy igazságot tegyek, és megbüntessem azt, aki megérdemli. Kár, hogy az emberek csupán a veszélyt látják bennem, és nem az igazságosztót, aki értük harcol. Na meg persze magamért is. Egész életemben a saját fejem után mentem, soha senkinek nem hagytam igazán, hogy megmondja mit, vagy mit ne tegyek. Nem csupán versenyeken párbajoztam, esténként a városok utcáit jártam bűnözők és bűnbandák után kutatva, ha pedig rájuk találtam, kihívtam őket párbajra és megkapták, amit érdemeltek. Sőt, ez még a jobbik eset volt számukra, mert ha valamelyikük nagyon felbosszantott, akkor kártyák és szörnyek nélkül, közelharcban és általában varázserőm bevetésével láttam el a baját.

Nos, igen, az erőm nem csupán a párbajszörnyeimet kelti életre, hanem az elemeket, az energiát is irányítom. Nem pusztán psycho párbajozó vagyok, hanem igazi boszorkány. Boszorkány, akit mostanra mind az öt kontinens ismer, miután az elmúlt év utazásai során legyőztem a leghíresebb párbajozók legalább nyolcvan százalékát. A többit csak azért nem, mert velük még nem volt szerencsém összefutni. A Ragnarök csapat, az Egyszarvú csapat és a Crow Hogan nevű egyén csapata ellen egyedül álltam ki. Mondjuk őket nem bajnokságon győztem le, mert egyedül nem nevezhettem, de versenyen kívül kiálltam velük egy váltóban, és nehezen bár, de sikerült mindháromszor győzedelmeskednem, sőt, még a varázserőmet sem használtam, nem volt rá szükség.