Nincs mese

1. fejezet

Csodalámpa

– Ha ebből a lámpásból hirtelen előbújna egy dzsinn, azt kívánnám, hogy legyen a szeretőm. – Trix kaján tekintettel dörzsölgeti a lámpást, ami annyira hasonlít Aladdin csodalámpájára, mintha egyenesen a meséből szökött volna meg.

– Trix, ez komoly? – vet rá sanda pillantást a pult mögül Rebeka.

Trix szája kacér mosolyra görbül.

– Most miért? Képzeld csak el, mindig úgy nézhetne ki, amilyennek éppen akarod. Lehetne Johnny Depp fiatalabb korában. Fogadjunk, hogy őt még te se rúgnád ki az ágyadból!

– Nem hiszem, hogy Vince örülne a jelenlétének az ágyunkban – pirul el Rebeka, és Vince említésére rögtön felragyog a tekintete.

– Pfuj! – fintorog Trix. – Tönkretetted a legszebb erotikus fantáziám. Most már Johnny Deppről eszembe fog jutni a bátyám. – Trix megborzong, és lemondóan megrázza a fejét. Morcos pillantást vet Rebekára, de Rebeka csak egy széles mosollyal válaszol, aztán a lámpás felé bök a fejével.

– Szégyellős a benne lakó dzsinn. Még senki nem tudta előcsalogatni, de a gyerekek szeretik belesuttogni a kívánságaikat a lámpásba, hátha a dzsinn mégis teljesíti.

Trix ajka halványan felfelé kunkorodik – nemcsak Rebekát, a meséit is imádja. Ezekkel a történetekkel Rebeka könnyűszerrel veszi le a lábukról a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Aki betér a Varázsbazárba, nem egyszerűen csak valami régi limlomot vásárol, hanem reményt és hitet. Trix még soha senkit nem látott innen úgy távozni, hogy ne üljön kissé bolondos mosoly az arcán, a szeme pedig ne csillogjon úgy, mintha épp csodát látott volna. Trix nem tudja biztosan, mi a titok, de talán maga Rebeka és a főnöke, Olgi – mindketten olyan könnyedén találják meg az utat az emberek szívéhez, mintha a lelkek legmélyére látnának.

Rebeka most is egyenesen Trix szíve közepébe talált. A kívánság túl nagy csábítás, és még ha Trix az eszével tudja is, hogy aligha lapul bármilyen dzsinn a kezében tartott lámpásban, a szíve kitartóan duruzsol: csak egy kívánság, végül is ártani biztosan nem árt, igaz? Ki tudja, még az is lehet, az univerzum épp kegyes hangulatban van, és úgy dönt, legyen neki kiskarácsony.

– És mi lenne az ára ennek a kívánságnak? – húzza fel a szemöldökét kíváncsian Trix.

– Csak egy mosoly – vágja rá Rebeka derűsen. – Megyek, segítek Olginak – teszi hozzá, de hiába az ürügy, a hangja elárulja, hogy csak egyedül akarja hagyni Trixet.

Ahogy Rebeka eltűnik a bolt hátsó traktusába vezető zsinóros függöny mögött, Trix már-már bűntudatosan pillant körbe. A Varázsbazár bezárt mára, a játékokkal, könyvekkel, ruhákkal, régiségekkel és kacatokkal telezsúfolt bolt vevők nélkül kísértetiesnek és még a szokottnál is varázslatosabbnak hat. Nyitvatartási időben mindig halk zene szól, most viszont csak az utcáról belopakodó forgalom tompa zaját hallani. A mennyezeti világítást már lekapcsolták, jelenleg csak a pulton álló lámpa és az utcáról beszűrődő közvilágítás ad fényt, álmos derengésbe vonva a polcokat.

Trix rajongva szereti a Varázsbazárt, itt mindig úgy érzi magát, mintha még mindig gyerek lenne. A boltba lépni olyan, mintha az ember egy rég elfeledett padlásra merészkedne fel, itt minden csupa titok, álom és mese. A levegő édes az emlékektől, a régi játékokból, könyvekből előszökő puha illatok régvolt időket sejtetnek, amitől könnyű azt érezni, hogy idebent bármi lehetséges.

Trix felpattan a pultra, és az ölébe teszi a lámpást. Önkéntelen nyúl a hajához, az ujja köré csavar egy szőke tincset, és töprengve csücsörít. Vajon mennyire tűnne szánalmasnak és kétségbeesettnek, ha tényleg elsuttogná a kívánságát?