Nincs mese

8. fejezet

Egyetlen éjszaka

Zsolti úgy érzi magát, mintha kifeszített kötélen egyensúlyozna. Mintha nem tudná, melyik lesz az a pillanat, amikor elveszíti önmaga felett az irányítást. A pillanat, amikor meginog és lezuhan.

Folyamatosan kockáztat Trixszel. Kockáztatott, mikor a sört választotta a klubban, kockáztatott tegnap, mikor éjszaka magára hagyta, és kockáztatott most is, amikor dominánsként viselkedett, hiszen Trix reagálhatott volna teljesen máshogy is – például elküldhette volna a búsba. Felvetül benne a gondolat, hogy talán Trixszel lenni önmagában is kockázat.

De mégis mit tehetne ellene? Trix és ő olyanok, mintha egymásra felelő hangjegyek lennének, és Zsolti ha akarja, ha nem, belevész abba a dallamba, ami az övék. Nem tud ellenállni, küzdeni, csak átadja magát a pillanatnak. Trixnek.

Ámulva nézi a lányt, a tekintetében lobbanó vágyat, az arca finom vonalait, a haja selymesen puha hulláimat. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű?

– Most én jövök – szólal meg Trix huncutul.

– Parancsoljon velem, hölgyem – vigyorodik el Zsolti a hátára fordulva.

Trix felül, majd Zsolti feje mellett megtámaszkodva fölé hajol. A haja előre hullik, megcsiklandozza Zsolti arcát. Zsolti önkéntelenül húzza fel az orrát, mire Trix vidáman felnevet.

– Úgy tűnik, kibontott hajjal mégse olyan jó ötlet szexelni, nem is értem, másoknak hogy nincs soha útban – jelenti ki, és fesztelenül átnyúl Zsolti felett az éjjeliszekrény felé. Zsolti széles vigyorral bámulja Trix gömbölyded mellét. Örül, hogy Trixből eltűnt a feszültség és a bizonytalanság, most pont olyan oldott és természetes, mint amikor tegnap éjszaka beszélgettek.

Trix a sarkára ülve kontyba fogja a haját, aztán újra megtámaszkodik Zsolti feje mellett. A tekintetük egymásba fonódik. Trix szeme felszabadultan csillog, ahogy lassan közelebb hajol. Mikor Zsolti megérzi a száján Trix puha, telt ajkát, önkéntelenül felmorran. Megragadja a lány tarkóját, közelebb húzza magához, és vadul elmélyíti a csókot. A másik kezét Trix derekára fonja, majd lassan feljebb csúsztatja. Mikor a melltartón keresztül finoman Trix mellére simítja a tenyerét, Trix kásásan belenyög a csókba.

Megrészegülve, lázasan csókolják egymást. A nyelvük mohón birokra kél, az ízük összekeveredik. Zsolti képtelen betelni azzal, hogy mennyire édes Trix. Annyira vágyott rá egész nap, hogy érezze, hogy most úgy érzi, a mennyországba került.

Zsolti tenyerét még a melltartó anyagán át is ingerlően böki Trix megkeményedett mellbimbója.

– A melltartód, Trix, rohadtul útban van – dünnyögi Zsolti.

Zsolti a száján érzi, hogy Trix ajkára mosoly szökken.

– A pólód is rohadtul útban van. Meg ha már itt tartunk, a nadrágod is – közli Trix, és zárásul incselkedőn megharapja Zsolti alsó ajkát.

Zsolti felnevet a kacér szemtelenségre. Trixben már tényleg nincs semmi visszafogottság, és ez tetszik neki. Szédítő volt korábban a bizalom, amivel Trix megajándékozta, de egyben ijesztő is. Zsolti soha nem érezte még, hogy milyen, mikor valaki mindenét neki adja, hogy milyen, mikor kizárólag rajta múlik, mi történik. Félt, hogy elszúrja, hogy hibázik, hogy akaratlanul, de megbántja valamivel a lányt. Most már tudja, hogy Trix mellett nem tud hibázni, hogy egyszerűen érzik egymást, még akkor is, ha ez felfoghatatlan.

Trix elhúzódik, és újra a sarkára ül. Hátranyúl a melltartó kapcsához, de megdermed mozdulat közben. Felvonja a szemöldökét, és kihívóan mered Zsoltira. Zsolti vigyorogva dobja le magáról a pólót, és már a nadrágját gombolja, amikor Trix végre kikapcsolja és leveszi a melltartóját.