Nincs mese

6. fejezet

Nem elég

Zsolti nem akarja, hogy véget érjen ez az éjszaka. Trix a legszórakoztatóbb, legédesebb lány, akivel valaha találkozott. Őszinte, nyílt, vicces, süt belőle az életszeretet és lenyűgözően eredeti. Nem érdekli még az se, ha leeszi magát, csak nevet rajta egy jót – majd szörnyen ingerlően letörli a pólójáról a hamburgerből kicsordult szószt, aztán még ingerlőbben lenyalja az ujjáról, ami gyakorlatilag már kínzás, hát még, hogy utána nem rest csábító tekintettel a szemébe nézni. Zsoltinak fogalma sincs, hogy nem repedt még szét a nadrágján a cipzár, életében nem volt még ennyire kemény – és életében nem igyekezett még ennyire, hogy lehiggadjon.

Trixszel lenni olyan, mintha egy régi ismerőssel lenne együtt. Egy olyan ismerőssel, akit évek óta nem látott, és csak most, hogy újra találkoztak, döbbenne rá, mennyire hiányzott az életéből. Zsolti nem érti ezt az érzést. Hogy lehet ismerős valaki, akivel csupán ma találkozott? Hogy lehet, hogy ilyen rövid idő elég ahhoz, hogy azt érezze, Trix sosem volt számára idegen?

– Megvan! – csapja össze a kezét Trix, és ebben az ártatlan lelkesedésben van valami eredendően magával ragadó. Vajon van olyan ember, akit ne fogna meg Trix lehengerlő személyisége? – DC vagy Marvel? Vigyázz, ez sarkalatos kérdés!

Ahogy a hamburgerezés után megint sétálni kezdtek, Trix újabb játékot talált ki. A „vagy-játék", ahogy ő nevezte, és Zsolti őszintén élvezi mind a kérdések kieszelését, mind a választást. Fogalma sincs, mikor nevetett utoljára ennyit. Trix olykor teljesen agyament felvetésekkel áll elő – legutóbb például arra volt kíváncsi, hogy a magánhangzókat vagy a mássalhangzókat szereti jobban. Zsolti a magánhangzókat választotta, és mikor kifejtette, hogy élete legjobb élménye lesz, mikor majd Trix csak annyit képes kiáltozni, hogy „ó... ó... igen... á... pont ott... úúú...", Trix olyan hangosan kacagott fel, hogy többen feléjük fordultak. Trixet azonban ez egyáltalán nem érdekelte, és Zsolti teljesen elbűvölve bámulta őt. Olyan ez a lány, mintha egy külön világban létezne, mintha ő maga lenne a megtestesült szabadság. Szabadon önmaga, és ezzel tökéletesen leveszi a lábáról Zsoltit.

– Szóval ha rosszul felelek, lehet, mégse akarsz majd lefeküdni velem? – kérdi Zsolti gyanakvással összemaszatolt hangon.

– Legalábbis fontolóra veszem a lehetőséget – bólint Trix komolyan.

– Volt már, aki olyan választ adott, ami tetszett?

Trix igyekszik elnyomni a mosolyát, ahogy megrázza a fejét, de nem jár sikerrel.

– Csak semmi nyomás, igaz? – vonja fel a szemöldökét gúnyosan Zsolti. A torka összeszorul a feszültségtől. Tudja, hogy nem ezen a válaszon múlik, Trix lefekszik-e vele, mégis szeretne olyan választ adni, ami tetszik a lánynak. Nem érti, miért érzi ezt olyan fontosnak, hogy mi ez a benne keringő őrült vágy, hogy megfeleljen Trixnek. – Nos, ha filmek, Marvel, ha sorozatok, akkor viszont DC – böki ki Zsolti őszintén, és félve pislog Trix felé.

A lány hirtelen megtorpan, és elkerekedett szemmel felé fordul.

– Ezt most hót halál komolyan kérdem: ugye nem olvasol a gondolataimban?

Zsolti mélyről jövőn elneveti magát.

– Nem, bár mi tagadás, szeretnék.

Összefonódik a tekintetük, és Zsolti bármire kész lenne megesküdni, hogy lobogó lángok szelíden pattanó, füstös ízét érzi a szájában, és vöröses szikrákat lát kettejük között felizzani.