Nincs mese

11. fejezet

Egyezség

Trix ahelyett, hogy visszamenne a többiekhez, a gyerekkori szobájába menekül. A csók túlságosan felkavarta, nem tudná most azt tettetni, hogy jól van.

Ahogy belép a szobájába és bezárja maga mögött az ajtót, máris megkönnyebbül. A szülei mindent úgy hagytak, ahogy volt, a szoba ugyanolyan bohókásan színes, mint most a lakása, sőt, még a régi poszterei is kint vannak a falon. Johnny Depp kalózként, a Roxfort, A Gyűrűk Urából Éowyn, mert Trix őt példaképnek tekintette kamaszként. Csodálta az erejét, a bátorságát, hogy kiállt azért, amiben hitt. Fura, de ahogy most ledobja magát az ágyra, megint azt érzi, hogy Éowynban és benne sok a közös. Mindketten egy olyan férfi után ácsingóznak, aki iránt semmi értelme ácsingózni.

Trix hanyatt dől, és a plafonra meredve álmatagon megérinti a száját. Miért csókol Zsolti ennyire jól? És ő mégis miért csókolt vissza? Egyáltalán minek csókolta meg a férfi? Miért nem hagyja, hogy dühös legyen rá? Az bezzeg nem zavarta, hogy búcsú nélkül lelépett tőle, akkor most mit érdekli, ha ő haragszik rá? Miért nem tehetnek úgy, mintha semmi se történt volna?

Pedig akkor talán könnyebb lenne. Trix nem akar hiábavalóan epekedni, márpedig ha Zsolti nem száll le róla, akkor pontosan ezt fogja tenni. Iszonyatosan nehéz egész nap úgy a közelében lenni, hogy folyton bevillannak képek az éjszakáról. A teste folyamatosan sajog, forróság önti el, ha Zsolti ránéz, amikor pedig mesél, Trix úgy érzi, csak neki teszi, és pokoli ez az egész.

– Nem láttad a húgomat?

Trix összerezzen Vince hangjára.

– Nem. Előttem volt a mosdóban, nem ment még le?

Az ajtó nem tompítja eléggé Zsolti hangját, Trix beleborzong, és már megint ott sajog, ahol nem lenne szabad.

– Nem.

– Segítsek megkeresni?

Na még csak az kellene! Vince, Zsolti és ő egy légtérben. Lehet, hogy Trix haragszik Zsoltira, de azért azt nem szeretné, ha a bátyja behúzna neki, és nem is csak Rebeka miatt. Nem szeretné, ha Zsoltinak baja esne. A fenébe is, nem kellene ennyire törődnie a férfival!

– Kösz, de biztos csak a szobájában van.

Trix felpattan, és az ággyal szemben lévő szekrénysorhoz lép. Maradtak itt könyvei meg régi társasjátékok is, mondhatja, hogy csak azért van itt, mert néhányat be akar vinni a gyerekeknek a klubba.

Ahogy nyílik az ajtó, Trix mosolyogva megfordul.

– Csak nem hiányoztam? – kérdi könnyed, csipkelődő stílusban. Nem akarja, hogy a bátyja megsejtse, mennyire pocsékul van.

Vince nem mosolyodik el, beljebb lép és bezárja az ajtót, összefonja a mellkasa előtt a karját, és szigorúan ránéz. Trixnek déjà vu érzése támad, és hirtelen mintha visszarepülne a gyerekkorába. Vince mindig így állt elé, ha valamit ki akart belőle szedni, és Trix végül minden csínytevését vagy épp bánatát bevallotta. De már nem gyerek, úgyhogy ezúttal Vince nem fog sikerrel járni.

– Valami nem stimmel veled, szóval most áruld el, mégis mennyire volt seggfej az a pénteki seggfej.

Trix ajkáról lehervad a mosoly. Jelen pillanatban nagyon utálja, hogy a bátyja ennyire könnyen átlát rajta, de hát nem kellene meglepődnie, ez mindig így volt. A tizenegy év korkülönbség dacára ők ketten szinte olyanok, mintha ikrek lennének – vagy legalábbis Trix ilyennek képzeli azt a rejtélyes kapcsolatot, ami az ikrek között lehet. Vince mindig tudja, ha valami baja van, mindig mellette áll és mindig védelmezni akarja, félszavakból is értik egymást, és Trix bármikor képes kiigazodni Vince hangulatain.