Nincs mese

10. fejezet

Randi a mosdóban

Rebeka ragaszkodott hozzá, hogy Zsolti üljön az anyósülésre, és bár Zsoltinak általában nincs baja azzal, hogy hátul üljön, most mégis nagyon hálás ezért. Nem tudja, hogy bírná ki Trix mellett, mikor még így is fojtogatóan szűknek érzi a teret. A levegő nehéz a tüdejében, a szíve pedig egyszerűen megkergült. De legalább most nem kell látnia a lányt.

A világon mindennek lehordta magát abban a pillanatban, mikor szembesült vele, hogy Trix Vince húga. Még most sem tért egészen magához. Csodálja Trix lélekjelenlétét, ha ő nem kezeli annyira jól a helyzetet, Zsolti simán elárulta volna magukat. Fogalma sincs, mit tenne vele Vince, ha kiderülne, hogy lefeküdt a húgával, de semmi jóra nem számít – és nagyon gyűlölné magát, ha elszúrná a kapcsolatát a húga barátjával.

Ha tudta volna... Zsolti nagyot nyel. Rebekáért talán képes lett volna visszafogni magát. Talán. Ha Trixről van szó, sajnos nem bízik eléggé magában, hogy ezt biztosra vehesse. Hiszen még most se bánja, ami történt, pedig már tudja, hogy Trix tiltott a számára. Nem is érti, hogy a fenébe nem ugrott be neki, mikor Trix elárulta a nevét a klubban, hiszen Rebeka sokat mesélt róla. Zsolti elnyom egy kiszökni kívánkozó, keserű sóhajt. Rebeka azt mondta, hogy Trixszel remekül ki fognak jönni, de arról fogalma se lehetett, hogy mennyire remekül.

Zsolti a mellettük elsuhanó fákat bámulja, de hiába töri magát, hogy ottfelejtse a tekintetét az árnyak között, akkor is hallja, ahogy Trix Rebekával beszélget. Hamar kiértek a városból, így vasárnap délelőtt nem volt nagy a forgalom. Őszintén reméli, hogy minél rövidebb ideig tart majd az út, mert iszonyatosan nehéz elviselni, hogy Trix mögötte ül, hogy érzi a belőle áradó dühöt, ugyanakkor érzi azt is, hogy ettől még Trix nem közömbös iránta. Ő sem közömbös, és ez a legkevésbé sincs így rendjén.

Megfeszül az állkapcsa, ahogy az éjszakára gondol, Trix meztelen testére, arra, hogy milyen érzés volt felfedezni és elmerülni benne. Nem lett volna szabad újra találkozniuk – mindkettejük érdekében.

– Jól vagy? – Zsolti összerezzen, ahogy Rebeka megérinti a vállát.

– Én... igen – böki ki az útra meredve, pedig a legkevésbé sincs jól. A háta mögött a testet öltött, színtiszta kísértés ül, mégis hogy lehetne jól?

– A tegnapi lány? – puhatolózik Rebeka. – Mégis találkozol még vele?

Zsolti elmormol magában egy igen cifra káromkodást. Muszáj ezt Trix előtt?

– Én... – Megköszörüli a torkát, fogalma sincs, hogy folytassa.

– Zsolti, ugye megmondtad neki, hogy csak egy hétig vagy itt? – Rebeka hangja riadt. Aggódik egy lányért, akit feltételezése szerint nem ismer, holott az a lány történetesen mellette ül.

Zsolti úgy gondolja, a pokolban sem lehetne melegebb, mint ebben a pillanatban itt az autóban.

– Igen, már tudja – préseli ki magából.

– És nem bánja?

Zsolti bármire megesküdne, hogy Trix nem bánja. Akár arra is, hogy jelenleg szívesebben tudná őt a világmindenség másik végén, mint ilyen közel magához. Igazából azon csodálkozik, hogy kapart össze Trix annyi önuralmat, hogy ne mosson be neki egyet, amint megpillantotta. Nem mintha nem érdemelné meg, tényleg seggfej volt, amiért lelépett.

Reggel, mikor felébredt a hotel ágyában, hideg kúszott az ereibe, és már bánta, hogy nem maradt Trixszel. Hiányzott neki a lány, és belemart a bűntudat is. Még az is megfordult a fejében, hogy visszamegy, de biztos volt benne, hogy akkor újra az ágyban kötnének ki, és utána csak még nehezebb lett volna.