Nincs mese

13. fejezet

Reggelig

Trix tisztában van vele, hogy most teszi kockára a szívét. Talán bölcsebb lett volna hallgatni, hagyni, hogy Zsolti elmenjen, de Trix attól tart, ha most nem ragadja meg ezt a pillanatot, azt örök életére bánni fogja. Már nincs benne egy cseppnyi harag sem, érti Zsoltit – az sem kizárt, hogy jobban, mint azt Zsolti szeretné.

Rebeka mesélt a gyerekkorukról, nemcsak az ártatlan, kedves emlékekről, hanem a szüleik viharos kapcsolatáról is. Igazából Trix úgy gondolja, amint megtudta, hogy Zsolti Rebeka bátyja, rögtön rájöhetett volna, hogy Zsolti akár magára is tetováltathatná, hogy „kapcsolatkerülő". De most már érti, hogy pont ezért lépett le. Nyilván soha nem vallaná be, hogy beijedt, de ami köztük történt, az tényleg különleges volt a számára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy még sose fogta menekülőre – csak most, mellette. Trix akárhányszor erre gondol, késztetést érez rá, hogy szélesen elvigyorodjon.

Bár azért azt nem szabad elfelejtenie, hogy mindez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy Zsolti most majd a kedvéért megváltozik, feladja az életét Angliában és örök hűséget esküszik neki. Trix ennyire azért nem naiv, még akkor sem, ha a szíve már a gondolatra is izgatottan dobban. Igen, a szíve totál őrült. De amíg az esze a helyén van, addig nem fog többet remélni, mint amennyit Zsolti adhat.

És miért ne lehetne? Pár csodás éjszaka, csak szex, semmi több. Aztán Zsolti elutazik, legközelebb pedig csak akkor találkoznak majd, amikor újra hazalátogat. Addigra talán már nem is fognak vonzódni egymáshoz. Talán ez csak hirtelen jött fellángolás, és ha sokáig tartana, ki is fulladna. Sőt, még az is lehet, hogy jövő ilyenkor már lesz egy olyan pasija, aki komolyan gondolja vele, Zsolti pedig nem lesz több egy kellemes emléknél.

Trix nem tudja eldönteni, hogy most csak magát győzködi-e, hogy nem csinál hülyeséget, vagy tényleg ebben bízik, de elég Zsolti szemébe néznie, és már nem is érdekli, melyik a kettő közül. Akarja a férfit, és ez a szédült, veszélyes akarás félresöpör benne minden mást. Mit számít, mi lesz? Az számít, ami van.

Zsolti, mintha épp ebben a pillanatban jutna maga is döntésre, megmozdul. Trix szíve meglódul, ahogy a férfi közelebb lép hozzá. Nem engedik el egymás tekintetét, és Trix úgy érzi, Zsolti szeme tele van suttogó, csupa piszkos, buja pillanatot ígérő árnnyal. Trix nagyot nyel, ahogy Zsolti megáll közvetlenül előtte.

– Angyal, tényleg ezt akarod? – dörmögi karcos hangon a férfi.

Trix teste mélyéről puha borzongás indul, akár egy lavina, végigfut rajta, és libabőrt csal a karjára.

– Igen – húzódik mosolyra az ajka.

Hogy is mondhatna mást, mikor soha senki nem váltott még ki belőle ennyire erőteljes reakciót? Mikor soha senkit nem akart még úgy, hogy a teste sajogva, égve vágyjon az érintésre?

Zsolti tekintete villan, igéző sötétség lobban benne.

– Üsd be a kódod.

Trix szaporán pislogva szakad ki a kábulatból. Megfordul, és bolondul kalapáló szívvel beüti a kódját. Remeg a keze.

Berregés töri szét az éjszaka álmos hangjait. Zsolti kitárja az ajtót, és előre engedi a lányt. Mire Trix a lakása ajtajához lép, már elő is húzta a zsebéből a kulcsát. Kapkodva nyitja az ajtót. Belép az előszobába, villanyt kapcsol, és Zsolti felé fordul. A férfi felkavaróan nézi, ahogy belép mögötte. Bezárja az ajtót, kiveszi Trix kezéből a kulcsot, és maga fordítja rá a zárban.