Én csak álltam őt figyelve. Syaoran is rám nézett, majd a szemei a testem alsó felére irányultak:
-Feláll.-mutatott a tagomra.
Lecsekkoltam, hogy miről beszélt, és igaza volt. Gyorsan eltakartam. Teljesen vörös voltam, a szívem zakatolt. Syaoran közelebb jött, majd átölelt. Nem értettem mire gondolt ekkor. A fejét lassan a nyakamra tette, majd harapott. Picit fájt. Szerintem ő is hallotta a hirtelen levegő vételemet. A harapás után még mindig ott voltak a fogai. Hirtelen szívni kezdte a nyakamat. Ez már valamennyire jó érzés volt számomra. Megkönnyebűltnek éreztem magamat:
-Látom jobban érzed magad.-suttogta Syaoran, majd a tagomra nézett megint.
Igaza volt. Már nem állt fel nekem, bár még egy kicsit piros volt az arcom:
-Felmentem átöltözni. Siess a reggeliddel és te is öltözz. Gondolom neked is sulid lesz.-mondtam.
-Értettem.-mosolyodott Syaoran.
felöltöztem az egyenruhámba majd lesétáltam. Úgy látszik Syaoran lent öltözött át, mivel ő már az ajtóban állt felöltözve. Megfogtam a táskámat és elindultunk. Útközben Syaoran megakarta fogni a kezemet, de nem engedtem:
-Legalább az utcán ne csináld meg a suliban sem.-mondtam.
Syaoran csak bólintott, majd sétáltunk tovább. Az iskolához érve összefutottam az osztályfőnökömmel aki egy férfi volt olyan 24 év derekán, fekete hajjal. A lányok szemében egy herceg fehér lovon, én viszont nem láttam benne semmit:
-Jóreggelt Fujo-sensei (Fudzso-szenszei). Kezdődik az újabb tanítási hét.-köszöntem illendően.
-Jóreggelt neked is Roxes. Látom hoztál magaddal egy fiút.-köszönt vissza a tanárom.
-Igen. Ő itt mellettem Syaoran. Nálunk fog mostantól lakni családi okok miatt.
-Szia Syaoran Fujo-sensei vagyok, Roxes osztályfőnöke.
-Örvendek a találkozásnak.-rázott kezet Syaoran Fujo-sensei-jel.
-Gyere Syaoran megmutatom az osztályod.-mutatta az irányt a tanár úr.
Én is siettem a termembe. Egy utolsót még intettem Syaoran-nak a bejáratból, majd a lépcsőn felszaladtam a terembe. Mint minden reggel az osztálytársaim rám néztek és elkezdtek kibeszélni:
"Nézd már megint itt ez a korcs", "Hogy halna meg", "Talán még a korcs nevet sem érdemli meg"-ilyesmiket hallok minden reggel, meg talán úgy nap közben.
Megszoktam, bár egy kicsit bántott. Igaz, nem vagyok olyan állatok keveréke mint amilyenek ők. Elkezdődött az óránk. Az óra közepénél valaki hozzám vágott egy papír galacsint. Hátra néztem. Egy fiú intett nekem, hogy olvassam el. Rosszra számítottam, mivel az a fiú aki dobta nekem a papírt, az osztály főkolomposa volt. Hatalmas, erős alkat. Vigyorral az arcán intett. Azt csináltam amit mutatott, elolvastam:
"Várlak ebédidőben az iskola hátánál. Ja, és a padtársam azt üzeni, hogy jobb ha nem is lennél itt. Remélem tudod mire céloz"-volt a levélben.
Sóhajtottam, majd ráírtam a papírra a válaszom:"Nem. Van nekem jobb dolgom is.". Visszadobtam neki. Még nagyobb vigyor volt az arcán, mikor megkapta a papírt. Szerintem azt hitte, hogy igent fogok mondani. Azért hátra néztem, hogy mi újság vele. Úgy láttam nem elégedett a válaszommal. Ebédidő lett. A kolompos odajött hozzám, majd megfogott és kivitt a teremből. A folyosón pont szembe jött velünk Syaoran:
-Még is hova viszed Roxest?-kérdezte mérgesen Syaoran.
-Csak mondani akarnak valamit nekem, de nem tudják megtenni itt, mert túl sok az ember.-mondtam neki. Nem akartam ebbe belerángatni.
-Akkor én mentem is.-mondta Syaoran.
Bólintottunk, majd sétáltunk tovább ki az udvarra az iskola mögé...
