A konyhában állva készítettem magamnak reggelit, majd hirtelen dobogásokat hallottam a lépcső felől. A "mostoha tesóm" volt az. Minden reggel ezt csinálta, bár most valamennyivel energikusabb volt.
De álljon meg a menet. Hiszen ti nem is tudjátok, hogy mi milyen oknál fogva lakunk együtt. Ha szeretnétek szívesen elmondom nektek. A nevem Roxes és most elmondom nektek, hogy eddig a napig, hogy alakult az életem.
Ez az egész ügy olyan 3 hónapja kezdődhetett. Körülbelül amikor is hetedikes voltam és a féléviket osztották ki. A bizonyítvány osztás után mindig kapunk pár napot "pihenés" gyanánt. Most viszont a szokásosnál több napot kaptunk, 4 napot. Persze nekem nem volt gondom vele. Szeretem a sulimat, csak mint minden diák én sem szeretek tanulni. Miután mindenki hazaindult a bizi osztás után, én még egy kicsit benn maradtam, mivel ilyenkor mindenkinek a szülei itt voltak és nagy volt a tolongás. Így vártam. Vártam. Vártam. A nagy várakozás közepette, mikor már a Nap narancssárgában úszott, kinyílt az osztálytermem ajtaja. Oda fordultam, és egy fiú állt az ajtóban. Sokkal magasabb volt nálam, szőke haj, kék szem. Pont a nők ideálja volt. Pár másodpercig még egymást néztük, majd én vissza fordultam az ablak felé. A srác még mindig engem figyelt, legalábbis én ezt éreztem:
-Nem mész haza?-kérdezte.-Elég késő van már az itt léthez.
-Nekem is ezen járt az eszem.-válaszoltam.
Felkaptam az iskola táskámat, kisétáltam az osztályteremből, közben közvetlen farkasszemet nézve az ismeretlennel. Sétáltam a folyosón, az ablakon kinézve láttam, hogy a naplementéből hirtelen borús ég lett. Na biztos esni fog, és nincs nálam ernyő. A suli bejáratánál mintha dézsából öntenék, zuhogott az eső. Úgy voltam vele, hogy mivel itt lakunk az iskola közelében, gyorsan hazafutok. Már épp tettem volna meg az első lépést, de valaki visszarántott. Mikor a hátam mögé néztem az az idegen állt mögöttem:
-M-Mi a gond? Eressz el! Gyorsan hazafutok.
-Így semmiképp nem engedhetlek el, ilyen esőbben meg főleg.
Felelősség tudó egyéniség. Egy ilyen emberrel mint velem miért törődik? Nem értem. Hiszen alig ismer. Miután elengedte a pulcsim alját, elővett a táskájából egy kék esernyőt. Én, mintha nem is figyeltem volna, szép lassan hazafelé vettem az irányt, de megint visszarántott. Magához szorított, hogy az esernyő alatt maradjak, majd elindultunk. A szembejövők kicsit furcsálltak minket, hiszen két fiú nem szokott így sétálgatni, pláne ilyen közel egymáshoz nem. Az egész utat vörös fejjel küzdöttem le. Egy kereszteződésnél megálltunk:
-Melyik irányba laksz?-kérdezte a fiú.
-Rögtön itt a sarkon.... szóval nem kell már kísérgetni. Köszi, hogy figyeltél rám.-köszöntem meg a kedvességét.
Egymástól búcsút intve mindenki hazatért a saját lakhelyére. Én balra ő pedig jobbra ment a kereszteződésnél. Mikor beléptem a házunk ajtaján, jól becsuktam, hogy még véletlenül se jusson be senki. Neki támaszkodtam az ajtónak majd szép lassan leültem a bejáratnál. Össze voltam zavarodva, a szemeim helyén már a fehér fekete csiga pörgött, a fejem mintha lángolna. Kapkodtam a levegőt, mintha a halálsoron lennék.
Egyszer csak kopogást hallottam az ajtó mögül....
