Leszaladtam a lépcsőn. Amit ott láttam, a legnagyobb meglepetés volt a számomra. Egy házaspár ült a kanapén és mellettük egy olyan fiú akit már korábban láttam. Pont az a fiú, aki engem hazakísért. Akkor talán a házaspár a szülei lehetnek. Anyukám közelebb húzott magához, majd mesélni kezdett:
-Ő itt a fiam Roxes. Gondolom megismeritek.
-Hát persze!-tette a kezét össze a fiúnak az anyukája.-mintha nem is változott volna semmit kiskora óta.
-Mi? Mi?-dadogtam.
-Roxes. Ők itt azok a szülők, akik mostantól velünk fognak lakni. A férfi egy gyík, a neve Zutahara, a hölgy mellette pedig egy ló, Zutahara felesége Iryiko (Irjiko).
-He? Heee...!?-döbbentem meg ennek hallatára-és a fiú?
-Ja, bocsánat. Ő pedig ennek a két felnőttnek a gyereke Syaoran (Saoran).
-"Akkor ő egy gyík-ló keverék lenne"-gondoltam magamban.
-Nos. ha mindenki megismerkedett mindenkivel, akkor talán vacsorázhatnánk is.-tapsolt kettőt anya.
A szülők bólintottak, majd apáékkal átsétáltak a konyhába. Én csak álltam a nappaliban, mert még mindig sápadt voltam. De azonnal elfelejtettem mindent amikor a fiú rám nézett. Úgy voltam vele, hogy most nem fogok szemezni vele. Szorgalmas létemre felvittem minden bőröndöt és csomagot a megfelelő szobába, de volt egy táska amiről nem tudtam eldönteni, hogy hova vigyem. Megkérdeztem az anyukámtól, mégis melyik szobába kell vinnem ezt a táskát. Fehér színű volt, piros csíkokkal a tetején:
-Ha a fehér táskát kérdezed, akkor a te szobádba vidd fel aranyom.
-Oké!-jeleztem vissza anyámnak.
Arra gondoltam, hogy még is melyik ember fog az én szobámban lakni, ugyan is csak egy ágyam van, egy matraccal. Amikor a táskát felvittem a szobámba, letettem, indultam volna vissza a konyhába, mikor is feltűnt, hogy van egy név azon a táskán. Leguggoltam és elolvastam. Megláttam a nevet, azonnal a hideg futott végig a hátamon:
-Neeeeeeeeeee.....!-kiáltottam fel.
Anyukám a konyhában csak röhögött a többiekkel együtt:
-Úgy hallom rájött.-mondta Iryiko.
A szobám ajtaját képzeletben ezer lakatra lezártam, majd málna vörös fejjel lesétáltam a lépcsőn, és a konyha fele vettem az irányt. A többiek már mind az asztalnál ültek. Leakartam ülni, de csak Syaoran mellett volt hely. Kénytelen voltam mellette helyet foglalni. Syaoran látta, hogy valami baj van velem. Biztonság kedvéért megnézte, nincs e lázam. Megfogta a fejem majd a homlokát az enyémhez tette. Pár másodpercig voltunk így, majd ezt mondta:
-Hőemelkedést nem érzékelek nálad. de akkor mitől vagy ilyen vörös?
-N-Nem tudom...-dadogtam, majd ellöktem magamtól.
Syaoran csak nézett rám, majd elmosolyodott. A kezemmel próbáltam eltakarni az arcom, de nem sikerült. A szüleink csak néztek minket hatalmas vigyorral. Amilyen gyorsan, megettem a vacsorám, a tányéromat beleraktam a mosogatóba, és felmentem a szobámba. Pár óra múlva mindenki elment aludni, kivéve Syaorant és engem. Nem tudtam, hogy mit csinál eddig így lementem megnézni. A kanapén feküdt, gondolom bealudt. Nem volt szívem ott hagyni, még megfázik nekem. Oda mentem hozzá, majd felkeltettem. Fél szemével rám nézett, felült, utána megfogta a kezemet és a kanapéra lerántott. A hátamra fordultam, próbáltam szabadulni, de lefogott. Nem tudtam semmit sem tenni...
