Üdv mindenkinek!
A fülszövegből a várható tartalom mellett már kiderülhetett számotokra, hogy ez a történet egy amolan előzmény egy másik könyvemhez. A kettő nem kapcsolodóik szorosan össze, ráadásul Dreya története teljesen másik országban indul, mint Aphra és barátaié, sőt, ők ebben az időben még meg sem születtek. Így tehát, ha érdekel egy izgalmas történet a nőkben rejtőző erőről és bátorságról, az érzelmek kiszámíthatatlanságáról, és persze egy ősi törzs életéről, akkor szeretettel ajánlom neked a Dreyát!
Mire számíthattok, ha mindeközben olvasod Nexurt is?
A Nexur olvasóknak akkor lehet igazán érdekes ez a történet, ha érdekli őket a törzs, ahonnan Draven származik. Nem titok, ha elárulom már most, hogy Dreya az, aki életet adott a Nexurból már ismerős, nagyszájú szoknyapecérnek. Ezen kívül sok mindent nem ad hozzá a fő történetszálhoz, így olvasod a Nexurt, de Dreya története nem köt le, semmi életbevágóan fontosról nem fogsz lemaradni.Fontos tartottam, hogy szót említsek itt a szexuális tartalmú jelenetekről.
Nem, nem azért, mert ezek a legfontosabbak a történetben. Ezekre inkább azért van szükség, hogy teljes képet lehessen kapni Dreya és Tavim kapcsolatáról, illetve a törzsfő jelleméről.
Nem szeretem túlságosan részletesen megírni ezeket a jeleneteket, és tudom, hogy van, aki egyáltalán, semmilyen formában sem szereti olvasni őket, így miattuk minden ilyen bekezdést *félkövérrel és csillaggal jelölve kezdek és fejezek majd be*, csak hogy át tudják "lapozni", ha úgy érzik, erre jelenleg (vagy egyáltalán) nem kíváncsiak.Ha továbbra is kedved van belemerülni az Ayal törzs életébe, jó olvasást kívánok a fejezetekhez! :) Kommentben bátran jelezd az észrevételeid, gondolataid, várlak szeretettel! <3
YOU ARE READING
Dreya
FantasyDreya lassan közelít a tizennyolcadik életévéhez, ami Prizossban azt jelenti, hogy kezd kifutni az időből, már ami a kérőket illeti. Tagadni sem tudná, hogy unja az életét a városállamban, ám a legvadabb rémálmai is visszavonulót fújnak, amikor az A...