Dreya

Kilencedik

 A tábor csendes volt, legalábbis csendesebb, mint mikor Dreya először tette be ide a lábát. A férfiak a hajnali órákban tértek vissza a kétnapos vadászatról, amin kivételesen Tavim is részt vett, így az alacsonyabb rangú asszonyok a hús feldolgozásával foglalkoztak, amíg néhány itthon maradt férj és ifjú az így keletkezett állatbőrökkel kezdtek el dolgozni. A törzsfő Mezylával vonult vissza pihenni a sátrába, Vhigora pedig kora reggel felszívódott, és azóta nem is látta. Annyit legalább megtudott az elmúlt napokból, hogy a vadászat végeztével, a következő estén nagy mulatságot szoktak rendezni, hogy megköszönjék az isteneknek a bőséges zsákmányt.

A délelőttöt a húgával töltötte, csendesen varrogatva a sátraiktól nem messze, Baita azonban dél körül kézen fogta Casiane-t, és ellovagolt vele valamerre. Dreya ugyan nem aggódott már annyira azért, hogy a férfi talán bánthatja a húgát, hisz ő maga meglepően gyengéd mosollyal mesélt róla legtöbbször, de a gyanakvás ott volt benne, és nagyon remélte, hogy hamarosan visszatérnek. Akkor volt a legnyugodtabb, ha maga mellett tudhatta testvérét. Így azonban túlságosan lekötötte az, hogy vajon mi van, ha mindketten félreismerik Baitát, és különben is, hova vihette magával? Úgy döntött, muszáj lesz lekötni a figyelmét, a varrás ugyanis idővel annyira rutin feladattá vált, hogy a gondolatai szabadon cikázhattak közben, és többször azon kapta magát, hogy egyre nyomasztóbb és dühítőbb irányokba cibálják a lelkét a családjával, a népével, a jövőjével kapcsolatban...

Ugyan már majdnem egy hónapja élt a törzzsel, de hamar rájött, miközben új elfoglaltságot keresett, hogy valamit még soha sem tett meg. Nagyon ritkán került a sárkányok közelébe, és ugyan jó darabig a sátrakat sem hagyhatta el kíséret nélkül, már tudott annyira ayaliul, hogy elmagyarázhassa, merre tart éppen, és mostanra már nem is loholt a nyakában egy vagy több férfi, hogy folyamatosan felügyeljék. A terve a szökéssel kapcsolatban egyre inkább valóságosnak tűnt. Azonban az is eszébe jutott néhány nappal ezelőtt, hogy mennyivel egyszerűbb lenne gyorsan és nyomtalanul eltűnni, ha nem kellene a földön maradniuk.

A sátrak között sétálva egyre közelebb ért a tábor azon szegletéhez, melynél még sohasem járt. A sárkányok helye az edzésre kijelölt terület mellett volt, itt gyakoroltak a férfiak és fiaik, élesítették fegyvereiket, és képezték a sárkányaikat. Hirtelen nem is volt annyira meglepve, hogy miért nem járt erre még korábban. Minden erőszakra utaló területet igyekezett elkerülni. Most azonban, hogy a legtöbb férfi még a vadászattal töltött napjaikat pihente ki, lehetősége nyílt nagyobb közönség nélkül megjelenni a küzdőtér mellett. A sátrak takarásából kiérve már megpillantotta a főleg zöld és sötétkék pikkelyeket, melyek néha meg-megcsillantak a napfényben.

Elképesztő teremtményeknek tartotta őket. Nem voltak olyan hatalmasak, mint ahogy a legtöbb legendából hallott róluk, lovaknál valamivel magasabb négylábú állatok voltak, karcsú lábakkal, és hosszú, kecses nyakkal. A fejüket rövid, kecskékre emlékeztető szarvak díszítették, néhányuknak egy pár, de a nagyobbaknak összesen négy, ebből kettő felfelé, kettő pedig lefelé hajlott. Dreya arra következtetett, hogy utóbbiak hímek lehettek, nekik még megnyúlt agyaraik is voltak. A legtöbben a földön fekve pihentek, néhányuk azonban macskákra hajazó mozdulatokkal nagyokat szökellve, bukfencezve kergették egymást, néha a levegőben folytatva ezt, olykor csak ketten, máskor egész sokan. Tisztes távolságból figyelte őket, mert bár teljesen lenyűgözték, a félelem még mindig ott volt a szívében. Innen is tisztán látta a fogaikat, amikkel időnként egymásra vicsorogtak. A hatalmas karmaikat, és a farkukat díszítő hegyes tüskéket is. Ha össze akar barátkozni eggyel annyira, hogy az felengedje a hátára, el kell nyernie a bizalmát, de nem tudta, hogyan tehetné ezt. Mezyla korábban elmondta, hogy bár a sárkányok szent állatok náluk, a nők nem érintkezhetnek velük, így valószínűleg akkor se tudná megkedveltetni magát egy sárkánnyal, ha ételt hordana neki, mert a férfiak nem engednék a közelébe. Távol állt tőle az érzéketlen trükközés, de ha nem marad más út, talán kellőképpen magához tudja édesgetni Tavimot ahhoz, hogy kivételt tegyen vele... A gyomra is felfordult a gondolattól, de nem is annyira a férfi miatt, inkább az alattomos tettek keltettek benne ellenérzéseket. Mégis, ha ez az egyetlen út, hogy biztonságban meg tudjon szökni a testvérével és még néhány asszonnyal, akkor mindent meg fog tenni, ami csak szükséges ehhez.