Dreya

Második

 Már esteledett, a pusztára félhomály ült, mikor a távolban füstöt, tüzet és sátrakat pillantottak meg. Az égen mindenfelé sárkányok köröztek, olyan magasságban, hogy nem lehetett megállapítani, egyedül teszik-e ezt, vagy harcosokkal a hátukon. A tábor környékén lovak és marhák legelésztek, Dreya ebből a távolságból néhány kutyát is látott.

Ha eddig kellemetlenül érezte magát az elrablóik mohó tekintetétől és ugyan számukra nem értelmes, de minden bizonnyal mocskos megjegyzéseiktől, akkor most jött el a pillanat, amikor kezdett rajta úrrá lenni a pánik. A sátrak közé lépve azoknak lakói szinte azonnal megjelentek: halványbarna bőrű férfiak vigyorogtak rájuk vissza, megfogdosva, időnként lökve a foglyokat. Mindannyian félmeztelenek voltak, legfeljebb vékony bőrből vagy vászonból készült mellényt viseltek. Egyesek arcát változó színű festések borították, mások színes tollakat fontak az egyébként szinte egységesen fekete vagy sötétbarna, de mindenképp hosszú hajkoronájuk díszítése érdekében. Míg ők kihívóak, feltűnőek voltak minden tekintetben, a sátrak bejáratánál, illetve a férfiak mögött megbújó nők kifejezetten színtelenek és egyszerűek voltak. Barnás ruhákat, szinte rongyokat hordtak, a hajukat egyszerűen hordták, és a háttérbe húzódva, ámde kíváncsian figyelték az érkezőket. Dreyában az egész törzs azonnal madarak érzetét keltette. A tojók rejtőszínnel, semmitmondó külsővel rendelkeztek, míg a hímek élénk színekkel és különböző díszekkel igyekeztek kitűnni a tömegből, mind egyedi módon. Akárhogy is, amennyire érdekes volt mindez, jelen esetben éppen ennyire taszította is a gondolat, miszerint bármivel kapcsolatban is elismerően gondoljon erre a barbár népre.

Folyamatosan, durva érintések, fütyülés és kiabálás mellett rövid időn belül elértek egy nagyobb, hosszúkás építményhez, ami inkább úgy tűnt, mintha több sátrat nyitottak volna össze, hogy nagy teret kapjanak. Felfegyverzett őrök álltak a bejáratnál, és a sátor több oldalán is, az elrabolt nőket kísérő tömeggel szemben nekik egy vonásuk se rezdült; komoly, érzésektől teljesen mentes tekintettel felügyelték, ahogy beterelik az embertömeget a sátorba.

Odabent szűkösen voltak, ennek ellenére több harcos is nekiállt kialakítani közöttünk egy viszonylag széles csapást, ketté osztva a tumultust. Halk sutyorgás, sírás hallatszott csak a kiabálásuk mellett, ahogy a nők összebújtak, és megpróbáltak magyarázatot találni rá, hogy miért lehetnek itt pontosan. Dreya is megkapaszkodott az egyik mellette ülő kortársa karjában, mintha az védelmet nyújthatna a jelenlegi helyzetben, és egyre csak azon járt az esze, hogy hogyan lehetne kiutat találni ebből a kelepcéből. Az világos volt előtte, hogy jelenleg, ebből a sátorból semmiképp sincs kiút. A bejáraton értelemszerűen nem lehet kiosonni, a sátor további pontjai sem tűntek járható útnak, hisz miközben idefelé tartottak, már távolabbról jól látható volt, hogy több oldalról is biztosították a terepet. Több, mint egyértelmű volt, hogy vagy nagyon felkészültek voltak, vagy nem először fordul elő ez a fajta undorító zsákmányszerzés a törzsnél. Nem lehettek biztosak benne, hogy pontosan meddig maradhattak így, a földön kuporogva, egymáshoz bújva védelemként, de itt legalább még a bent tartózkodó őrök sem értek hozzájuk, csak ha valamelyikük engedetlenséget mutatott.

Egyszer csak azonban a sátor bejáratán besietett két férfi, miközben egy díszesen faragott széket cipeltek, melyről aranyláncok és gyöngysorok lógtak. Rá sem nézve a nőkre haladták át a középen létrehozott csapáson, és helyezték el a bútordarabot a sátor másik felében. Az elrabolt lányok és asszonyok ijedt suttogásba kezdtek, senki sem tudta, mi várhat rájuk, a férfiak, akik a széket hozták be azonban ingerülten hallgattátok el őket számukra ismeretlen szavakkal, az őrök pedig szintén részt vettek ebben. Hamarosan két további harcos jelent meg, csak egy barna nadrágfélét viseltek, de mozgás közben inkább valami furcsa szoknyának hatott, ugyanis rengeteg hosszúkás, néhol vékony, máshol szélesebb, valószínűleg lóbőrből készült csíkok lógott le róla. Egy-egy hatalmas dobot cipeltek, és csak székkel egy vonalban, a sátor két oldalán álltak meg, lerakva maguk elé a hangszereket vártak valamire.