Dreya

Hetedik

 - Hogy tetszik az ajándékod?

Dreya majdnem megszúrta magát a vékony csonttűvel, miközben nagy odafigyeléssel átszuszakolta azt a vásznon. Tavim, miután a fakó kancát a többi közé engedte, a feleségeit elvitte magával a sátrába, ezt a gesztust pedig a lány nem igazán értette. Nem volt benne biztos, hogy időt akart-e velük tölteni, vagy csak maga mellett akarta tudni őket, mindenesetre több okból is feszélyezve érezte magát. Sohasem volt ügyes varró, de úgy tűnt, elvárt magatartás ebben a helyzetben, hogy amíg a férfi foglalatoskodik valamivel, jelen esetben a sárkánya nyergének és egyéb szerszámainak tisztításával, addig a nők is foglalják el magukat valami hasznossal. Mezyla még az elején közölte vele a választható feladatokat, a tevékenységek listája pedig nem volt túl széles. Korábban nem sok szabadideje volt, ha pedig mégis így hozta a sors, akkor legfőképpen a barátaival töltötte az időt, esős napokon pedig általában a húgával játszott mindenféle társasjátékot, sakkot és társait. Mezyla színes gyöngyöket kezdett felfűzni egy vékony bőrfonalra, valószínűleg ékszer gyanánt, Vhigora pedig valami teljesen új használati tárgy, talán egy nyeregtáska vagy hasonló, bőrből készült tároló készítésének állt neki. Dreya kissé tanácstalan volt, végül úgy döntött, hogy lenvászonból varr egy nyeregalátétet a lova számára. Közben pedig szüntelenül azon gondolkozott, mikor láthatja végre a húgát. Megszólalni ez ügyben azonban nem mert, ennek oka pedig Tavim jelenléte volt. Hiába nem értette, amit mondott, nem akarta magára terelni a férfi figyelmét.

Mezyla kérdése épp ezért váratlanul érte, és miután nyugtázta, hogy nem sértette meg magát a tűvel, először a nőre, majd lopva a férjére pillantott, aki ugyan szintén feléjük nézett, de valószínűleg csak azért, mert nem tudta mire vélni a beszédet, mert aztán vissza is fordult a nyereg felé.

- Gyönyörű ló.

Ugyan még mindig nyugtalanította, hogy nem tudott a húga felől, be kellett látnia, hogy jelenleg nem volt más oka aggódni. Odakint is szinte csend volt, legalábbis ami a sátor környékét illeti, bent pedig békés csend áradt szét. Remélte, hogy Casiane is hasonlóan békésen töltheti a napját Baita mellett.

- Nem jól fogod a tűt.

- Tessék? - kérdezett vissza a kezében lévő vászon és a nő között pislogva Dreya, ugyanis Mezyla ebben a pillanatban sem őt nézte, ezért nem tűnt túl hitelesnek a megjegyzése.

- Nagyon ügyetlenül fogod a tűt. Nem vartál még, ugye? Így meg fogod magadat szúrni, vagy tönkreteszed azt, amit épp készítesz.

- Látni akarom a húgomat – jelentette ki komolyan a lány, inkább figyelmen kívül hagyva a megjegyzést. A mai nap folyamán nem ez volt az első alkalom, hogy Mezyla lekicsinylően javította volna ki amit épp csinált, és bár az elején párszor nagyon is dühítette a tudálékossága, mostanra úgy döntött, hogy hamarabb szabadul, ha inkább figyelmen kívül hagyja.

Mezyla letette az ölébe a készülő nyakláncát, és hosszú pillanatokig csak szigorú arccal nézte Dreyát, aki minden további nélkül állta is a tekintetét, míg végül a nő egy hangos sóhajjal fordult Tavim felé, és ayaliul beszélni kezdett. A férfi lassan fordult felé, a mondat végére pedig acélos tekintetét a lányra emelte, majd amint megszólalt, újra Mezylára. A nő még mondott valamit a férfinek, aki rövid habozás után lerakta a földre a nyerget, és lendületes léptekkel lépett a harmadik feleség elé, aki mindeközben olyan kicsire húzta össze magát, amennyire az csak lehetséges volt. Nem volt benne biztos, hogy Mezyla mit és hogyan mondott Tavimnak, ahogy abban sem, hogy a férfi hogyan reagálhatta ezt le, mindenesetre megállt előtte, és a kezét a szőnyegen ülő lány felé nyújtotta. Dreya hezitált, de aztán elfogadta azt, férje erős karja pedig lassan felhúzta őt álló helyzetbe, aztán gyors léptekkel, szótlanul elhagyta a sátrat, ő pedig félve, de követte.