Dreya

Hatodik

 A nap még csak alig kelt fel, de odakint már javában nagy volt a nyüzsgés, Dreya azonban nem a kinti készülődés hangjára kelt fel. Valójában, ha rajta múlt volna, valószínűleg még délig aludt volna, ugyanis csak néhány óra telt el azóta, hogy végre sikerült elszenderednie. Ha tudott volna a helyzetről, Mezyla valószínűleg akkor se tudott volna változtatni ezen, így hát minden további nélkül rázta fel a lányt.

- Ébredj – szólt hozzá közben színtelen hangon, Dreya pedig hirtelen összerezzent, és fel is ült az ágyban. Ő sem tudta miért, de hirtelen ijedtében maga elé húzta az egyik szőrmetakarót, amin eddig feküdt, eltakarva a meztelen testét. Mikor Mezyla üveges tekintete találkozott az övével, mély levegőt vett, és lassan eleresztette a takarót – Hagytunk aludni, amíg lehetett, de indulnunk kell. Hoztam neked ruhát, mosakodj meg és öltözz fel gyorsan – közölte vele a teendőket, majd felállt, hogy elhagyja a sátrat.

- Várj! - szólt utána még idejében Dreya, mire a nő megtorpant, és türelmetlenül pillantott rá – Nem maradnál itt, amíg elkészülök? Kérdéseim lennének. Egyébként is, hova megyünk?

Mezyla mélyet sóhajtott, egyértelmű volt, hogy semmi kedve ehhez az egészhez, vagy legalábbis lett volna jobb dolga is, de belenyugodva, hogy most egy ideig kénytelen lesz kísérgetni és folyamatosan informálni az új feleséget, lassan visszasétált az ágyhoz, és leült annak szélére.

- Tovább megyünk. Nomád törzs vagyunk, és nem sokáig maradunk egy helyen. Már tegnap reggel indultunk volna, de az esküvőre tekintettel nem így történt – magyarázta, és miközben Dreya elkezdett mosakodni egy korábban odakészített, vízzel teli dézsából, lapos, de kíváncsi pillantással mérte végig az ágyat, a lány még látta megrándulni az egyik szemöldökét, mintha valami nem tetszett volna neki. Mezyla ezután szúrós tekintetét ráemelte, és egy darabig csak nézte, mielőtt megszólalt volna – Nem úgy nézel ki, mint aki most hálta el a házasságát.

- Erről akartam kérdezni – válaszolta lassan Dreya, nem is igazán volt benne biztos, honnan kellene kezdenie – Levetkőztetett, csókokat adott, de... Nem történt semmi.

- Tessék?! - kérdezett vissza szinte azonnal a nő fojtott hangon, szemei teljesen elkerekedtek a meglepett arcán azonban pár pillanat múlva már inkább némi dac látszódott – Miről beszélsz?

- Nem tudom. Talán meggondolta magát. Talán... Mégsem nyertem el a tetszését.

Dreya lesütötte a szemét, miközben elindult a ruháért, amiket Mezyla hozott neki. Az ágy szélén hevert, ránézésre is szellős volt, csak úgy, mint az esküvői ruhája, ennek azonban halvány bézs színe volt. A földön a bútor előtt egy kényelmetlennek látszó bőr szandál is hevert. Egyáltalán nem volt ellenére, hogy végül nem lett erőszak áldozata, ennek ellenére valahol belül mégis zavarta a tudat, hogy Tavim talán azért nem tett semmit, mert kifejezetten csalódott abban, amit a ruhák alatt talált. Nem teljesen értette, hogy ez mégis miért bántotta ennyire, de csak abban volt biztos, hogy nem azért, mert annyira tetszeni akart a törzsfőnek. Nem, ennek a magyarázata sokkal régebbre nyúlt vissza. Dreya ugyan nem gondolta magát csúnyának, és azt se mondhatta, hogy sose udvaroltak volna neki, de ugyanakkor sose volt még szerelmes, és ahogy ő tudta, belé sem volt senki igazán szerelmes. Persze, volt már férfi, aki felkeltette az érdeklődését, de az érzés mindig is csak plátói maradt. Az utóbbi időben pedig már abban is kezdett kételkedni, hogy egyáltalán kívánatos-e az ellenkező nemnek. Hisz a barátai, rokonai, akik vele egyidősek voltak, szinte már kivétel nélkül férjnél voltak, vagy eljegyezték őket. Őt azonban még senki.