Dreya

Ötödik

 A sátor elé már odacsődült a nép, és ahogy tegnap is, szinte sorfalat álltak, hangosan, rendezetlenül, azonban a nemezből felhúzott építmények között elkanyarodva, így egyelőre nem lehetett megmondani, pontosan hová is vezet ez az emberekből álló, fáklyákkal szegélyezett ösvény. A két szolgáló, akik a csuklója köré tekerték a bőrszalagot, most előtte sétáltak, egyikük kezében egy állati koponyával, míg a másikuk a kötelet tartotta a kezében.

Dreya ereiben mostanra újra sebesen kezdett száguldani az adrenalin, és noha egy pillanatra sem bánta meg vagy vonta vissza a fogadalmát a szabadulásukat, illetve a magának tett ígéretét a lelkét illetően, újra végigszaladtak rajta gondolatok, amik korábban is kínozták. Akkor, mikor még nem tudta, mi vár rájuk itt. Nem nyugodhat meg. Még mindig megölhetik. Még mindig gondolhatják azt, hogy mégsem felel meg feleségnek. Még mindig a felszínre törhetnek a megzabolázhatatlan érzései, és ha a legkisebb ellenszegülést látják rajta, megölhetik.

A szolgálólány nagyot rántott a csuklóján, miközben megállt, bocsánatért esedező tekintettel fordult vele szembe, mielőtt kiértek volna a férfiakkal és nőkkel szegélyezett folyosó egyenes szakaszára. Dreya lábai remegtek, ahogy az ajkai is, minden erejével azon volt, hogy a tekintete ne lágyuljon meg, csak sziklaszilárdan nézett vissza a nő gyámoltalan, barna szemeibe, jelenleg az sem érdekelte, ha az azt hiszi, hogy neheztel rá, miközben a szolga csak a feladatát végzi. A koponyát tartó, alacsonyabbik lány felé nyújtotta az állati maradványt, majd meghajolva, hangosan szavalni kezdett valamit a nyelvén. A hatalmas szemfogakkal rendelkező, ám de meglepően kicsi koponyát ezután Dreya kezébe adta, miközben a csuklóját eloldozták.

A menyasszony tétován maga mögé pillantott, ahol a folyosó bezárult mögötte, az emberek pedig egyre csak közeledtek felé lassú, apró léptekkel, kényszerítve rá, hogy ne maradjon mozdulatlan. Nem tartotta szerencsés ötletnek, ha eldobná a koponyát, és megpróbálná átverekedni magát a tömegen, ahogy azt sem, ha nem tesz semmit, így nem maradt más választása, minthogy reszketve bár, de elindult az ösvényen. Mezítláb volt, a talaj hűvössége azonban most a legkisebb problémája volt, ugyanis az egyenesbe érve megpillantotta a vége felé kiszélesedő folyosót, és az égő máglyát. Hirtelen egy pillanatra ismét eszébe jutott, hogy talán nem is éli meg a reggelt, mert talán feláldozzák valamelyik istennek, de aztán arra jutott, hogy valószínűleg semmi sem menti meg attól, hogy Tavim ma éjjel megerőszakolja. A gondolatra nagyot nyelt, csak hogy ne sírja el magát, mély, akadozó levegőt véve szorította össze az ajkait, ahogy megérezte a zokogás kínzó görcsét a torkában. Erősnek kellett maradnia.

A léptei egyre közelebb vitték őt a máglyához, ami előtt Tavim állt, ahhoz viszont egyelőre túl távol volt, hogy láthassa az arcát, bár jelenleg abban sem volt biztos, hogy akarja-e látni. Igyekezett inkább maga elé tekinteni a földre, miközben a férfiak érthetetlen, ayali kiáltásait és megjegyzéseit hallgatta, időnként szándékosan vagy véletlenül kiöntött, bűzlő alkoholban lépkedve. A máglya felől egy számára ismeretlen hangszer monoton búgása ütötte meg a fülét, de túlságosan is közel volt már ahhoz, hogy ennek az eredetén gondolkozzon. Már csak néhány méter választotta el a tűztől, amikor felpillantott a hitvesére, ám a Tavim arcán megjelenő széles mosoly arra késztette, hogy elnézzen a tekintete elől. Ekkor látta meg maga mellett, a sorfal legutolsó tagjaiként jelen lévő Mezylát, balján egy szintén színes, kék ruhát viselő nővel, akinek egyik karján egy talán három éves fiúcska ült.

Bár biztos volt benne, hogy ő az első feleség, mégis teljesen más volt, mint Mezyla. Magas volt, csaknem annyira, mint maga Tavim, de a testalkata sokkal erőteljesebb volt, mint a törzs második úrnőjének. Hosszú, sötétbarna haja magasan tűzött lófarokban lógott a hátára, és semmilyen ékszert sem viselt, a rideg, kék tekintete pedig szinte ölni tudott volna. Dreya el is pillantott, mikor már szinte fájdalmasnak érezte a képzeletbeli késeket a hátában, de megállt, hisz talán csak három méter választotta el Tavimtól.