D E A R E N E M Y | ✓

15| Azt akarom, hogy a barátnőm légy

Tizenötödik fejezet
• Azt akarom, hogy a barátnőm légy • ▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

Azt hiszem akkor voltam utoljára ilyen ideges, amikor...amikor — igazából még nem voltam soha ennyire ideges, mint most, ebben a pillanatban. A magabiztosságom minden egyes másodperc elteltével kevesebb lesz. A hevesen dobogó szívem pedig fájdalmasan a mellkasomnak zakatol. Izzadt tenyerem percenként letörlöm a fehér nadrágomba. A gondolataim összevissza szikáznak.

Vetek egy pillantást a fehér falon lógó modern órára, az óra elárulja nekem, hogy már tíz perce be kellett volna hívnia a főorvosnak. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz jel. Inkább nem is gondolkozom ezen, csak idegesebb leszek, amire egyáltalán nincsen szükségem.

Hogy eltereljem a gondolataim, körbe pillantok a nyüzsgő folyosón. A recepciónál ülő hölgy feszülten a számítógépet nézi, a folyosó végében két nővér áll, akik nevetgélnek, aztán van még pár látogató is. Ahhoz képest, hogy mekkora ez a kórház, elég nyugodt és otthonos az egész.

Egy lágy mosollyal behunyom a szemeim és hátra döntöm a fejem. Veszek pár mély lélegzetet és elmondok magamban néhány imát, hogy minden jól menjen.

Ez volt az álmom, most pedig úgy ülök itt, mint egy kupac romhalmaz. Meg vagyok ijedve, nem érzem magam ide valónak. Mondjunk, mit is vártam?

– Miss. Rom, sajnálom, hogy meg kell szakítamon a szendergését – gyorsan kinyitom a szemeim. A főorvosi iroda ajtajában egy sötétszőke hajú, szemüveges, meglepően fiatal férfi mosoly rám.

A gyomrom összerándul. Kijelenthetem — egy nyomorék vagyok.

– Ízé, bocsánat – hadarom le. Felveszem a földről a táskám és ügyetlenül felállok a fehér műanyagszékből. Remegő lábakkal oda lépek és kinyújtom a kezem. Sunyiban veszek egy pillantást a férfi névtáblájára — Dr. H. Shane.

– Blair Rom – nyüszögöm. A férfi elfogadja a kezem és erősen megszorítja – huh.

– Doktor Hudson Shane. Lépjen be! – elengedi a kezem, arrébb áll és tesz egy kézmozdulatot. Hálásan megteszem amire kért.

Az iroda kicsi, de annál érdekesebb.

Az ajtóval szemben a fal ablakokból áll, amik a nem messze lévő strandra néznek. Az ablakok előtt van a hatalmas tölgyfából készült íróasztal, melyen egy iMac, pár papír és egy kép, amit nem látok. Az íróasztalhoz persze tartozik egy kényelmes gurulós szék. Az asztallal szemben két világos fotel van elhelyezve, amik mellett nem messze egy plafonig erő szekrény tele mappákkal és dokumentumokkal. Az iroda falai fehérre vannak festve, aminek pár absztrakt kép van felakasztva.

– Szép az irodája – az orvos bólint, hogy üljek le, amit szívesen meg is teszek. Kicsit szédülök az izgalomtól.

Az orvos is helyet foglal az íróasztalnál, majd maga elé veszi a papírjaim.

– Nos, Miss. Rom... – gyorsan félbeszakítom.

– Szólítson Blairnek, kérem – mondom. A férfi felnevet.

– Nos, Blair, bocsánat amiért ilyen sokat várnia kellett a visszajelzésemre. Rengetegen jelentkeztek, kellett egy kis idő a csapatnak, míg döntöttünk – Hudson kényelmesen hátradől a székében. A jobb kezében lévő golyóstollat az állához vezeti.

– Semmi baj – az orvos bólint és a kezébe veszi a jelentkezésem.

– Szóval Blair, az UCLA diákja. Ez már egy előny önnek. A kórházunknak sok jó tapasztalatai vannak az egyetem gyakornokaival. Most kérdem én öntől, miért hiszi, hogy készen áll erre a kihívásra? – szürke szemei rám siklanak a papírokról.