Változások [Lee Taeyong]

🌹Az a bizonyos húsvéti vacsora #2🌹

EunHa

Amikor leadtuk a rendelésünket a pincérnék, anyu a jövőbeli terveiről kezdett mesélni.

-Arra gondoltam, hogy a konyhát kicsit átrendeznénk, a nappalit átfestenénk, és Eun szobáját is átalakíthatnánk. -áradozott anyu az ölteteiről

-Rendben édesem, de mi lenne, ha nem csak a te terveidről, és ötleteidről lenne szó, hanem Eunéról is. -szakította félbe apu anyu szónoklatát

-Az én terveimről? -kérdeztem

-Igen. Például, hogy milyen a lakásod, mit akarsz rajta változtatni, a munkádról is beszélhetsz, ja és, hogy hova akarsz suliba menni.

-Öhm. Ez hirtelen ért. -motyogtam

-Semmi gond.

-Öhm. Hát a város szélén van egy kis otthonos lakás, amit bérlek, majd szeretném feldobni egy-két mintával a falaimat. Hát öhm. -mondtam

"Ez de kínos!" -gondoltam

-Hol dolgozol? -tett fel egy újabb kérdést apám

-Hát egy kisboltban. Közel a lakásomhoz. -válaszoltam kínosan, láttam az értetlenséget a szemében.

-Egy kisboltban? -kérdezett vissza

-Igen.

"Ez csak nekem kínos!?" -gondoltam

-És ki a főnököd? -nézett rám összeszűkített szemekkel

-Hát egy néni. -mondtam elhúzva szám

-Egy néni!?

-Hát. Igen. Öhm.

Apa nem tudott erre mit mondani, mert hozták a rendelésünket.

O O O O O

A kaja befejezése után apa kitalálta, hogy még ne menjünk haza, hanem beszélgessünk tovább. Nem rajongtam az öltetért, de ha már ők hoztak el, nem illene elmenni. Gyalog amúgy is rohadt messze van a lakásomtól, szóval nem mentem sehova, hanem maradtam a seggemen.

Anyu valami másfél órán keresztül csak a házról beszélt. Nem értem. Minek olyan sokat mesélni arról, hogy milyen színű lesz a ház, és hogy hol fogja venni a festéket. Kész őrület.

-Elmegyek mosdóba. -szóltam közbe, mire válaszul csak egy bólintást kaptam apàmtól.

Nem siettem vissza. Nem nagyon érdekelt, hogy milyen lesz a ház, miután elemegyek onnan. Anyu soha nem szeretett festeni, főleg nem házat. Akárhányszor elmentünk egy olyan ház előtt amit festenek, mindig azt mondta, hogy ő utálja az ilyet. De hogy miért?

Amint befejeztem a dolgom. Kiléptem a mosdó ajtaján. Viszont azzal a lendülettel vissza is mentem a finom illatoktól elzárt szobába. Hogy mi történt. Valaki olyat láttam, akit nem igazán akartam. Taeyongot láttam ahogy bemegy a férfi mosdóba. Mit keres ez itt? Nem tudtam, hogy hol volt 2 kicseszett hétig, de nem így képzeltem el a találkozást, mint ahogy történt. Mivel anyuékkal a buditól elég messze lévő asztalhoz ültünk, nem féltem, hogy észrevesznek.
Kiléptem az ajtón, de mostmár kint is maradtam, és megvártam ameddig Taeyong kijön a férfi mosdóból. Igazából nem tudom mit csinált 10 percig. Lehet, hogy problémája van a vécézéssel? (i. sz. nem vagyok normális😂) Csak nem...

Hirtelen azt éreztem, hogy valaki nekem ütközik. Ennek hála a földre estem. De nem tudtam, hogy ki volt az illető, mivel nem ismertem a fószert. Na az biztos volt, hogy kondizik, mert eléggé ki volt gyúrva. Valakivel ordibált, veszekedett. A másik személyt nem láttam, mert ez az óriás eltakarta. Igazából próbáltam felállni, de nem ment. Csak az volt a baj, hogy ezt sem tudtam, hogy miért. Én tényleg ennyire hülye vagyok?

Azt, hogy sikerült? Megtaláltam a felkelésemet megakadályozó "dolgot". Igazából, egy dög nagy váza és a fal közé szorult be a lábam. Valószínűleg amikor leestem, akkor történhetett. Megpróbáltam megint a felkelést, de nem jött össze. Aha. Persze. Mi a jó égnek kell azt a retkes vázát odaszögelni a padlóhoz? Ezek még mindig veszekedtek, én pedig tehetetlenül kellett hogy ott üljek a történéseket figyelve. Jó igazából nem kellett volna figyelnem, de mit csináljak? Számoljam azt, hogy hány fonálszálból vannak a függönyök?

-Te meg mit bámulsz?! -ordított az egyik, aki közelebb volt hozzám

-Én. Se.. semmit. -válaszoltam megijedve

Hirtelen odalépett, és legugolt elém.

-Megint megkérdezem. MIT BÁMULSZ?!

-Én semmit. Csa.. csak beregadtam i..ide. -néztem a vázára.

-És ez szerinted kit érdekel?! -fogta meg a nyakam, amit a falhoz szorított

Egyre nehezebben kaptam a levegőt. Néha már az ájulás is kerülgetett.
Esküszöm, azt hittem, hogy ezek a rohadék biztonságiőrök, akik amúgy itt álltak 2 méterre, soha nem fogják leszedni rólam ezt az idiótát, és hagynak megfulladni. Hogy ezt miért mondom? Mert megéreztem, hogy egyre enyhül a szorítása, aztán pedig leveszi a kezét.

-Ha mégegyszer hozzáérsz.. esküszöm, hogy KINYÍRLAK! -mondta ennek a nem is tudom minek... Taeyong

-Tae... Taeyong. Kh.. kh..-próbáltam egy köszönömöt is kinyögni, de arra már nem futotta, sötétülni kezdett a kép....
Még hallottam, hogy valaki kiabálja a nevemet...

O O O O O

Lassan kinyitottam szememet. Eléggé frászt kaptam, amikor egy fehér kórházi szobában találtam magam. Egyedül voltam, infúzióra kötve. Senki nem volt a szobában, várva, hogy mikor ébredek fel. Észrevettem, hogy itt van a telefonom, az ágy melletti éjjeliszekrény tetején. Elvettem a készüléket és megnéztem mennyi az idő. Délelőtt 11 volt. Anyu küldött egy üzenetet, hogy ma nem tudnak bejönni, mivel dolgozniuk kell. Húsvét utáni nap soha nem mennek dolgozni. Ez nekem gyanús. Visszaakartam tenni a mobilt az éjjeliszekrényre, de megakadt a szemem egy papírfecnin.
Ez állt rajta:

"Szia. Remélem jobban vagy. Beszéltem az étterem tulajdonosával, hogy a biztonsági őrök nem végzik a munkájukat rendesen. Majd a nap folyamán elmegyek hozzád ;)

Tae"

Az üzenetet olvasva, melegség, és valami furcsa érzés fogott el. Nem tudom mi lehet.

De... Taeyong írt egy üzenetet NEKEM. Jó nyugi. Mostanában eléggé kivagyok a fiúktól. Először az, hogy Felix elhívott sétálni, aztán meg ez a kis üzenet Taeyongtól.
Szerintem kezdek megbolondulni...

***
Sziasztok!
Itt is van a következő rész!
Na vajon mi lesz ebből a kórházas találkozásból, és a hétvégi sétából?
A következő részben kiderül.
Remélem várjátok!📚
Sziasztok!

(Mivel jó kedvem volt, előbb kiraktam 💗)