War Zone

3. fejezet

Liam

Az ablakon keresztül figyeltem, ahogy Scott a kocsihoz kíséri a lányt, aki legalább háromszor a háta mögé nézett, mióta kiléptek az épületből. Nem mintha annyira meglepett volna. A helyében én sem éreztem volna magam valami komfortosan. Azonban a korábbi makacsságához képest, most mégis úgy tűnt, szó nélkül követi Scott-ot és nem is próbálkozott semmivel, hogy kiszabadítsa magát, bár túl sok esélye nem lett volna vele szemben.

Egész körültekintő volt. Milyen kár, hogy hazudott.

Józan paraszti ésszel összeraktam, hogy egy ilyen lány nem mászkál egyedül New York azon részén, ahol a fiúk összeszedték. Mindenesetre úgy voltam vele, a hazugsággal ráérek később foglalkozni. Valószínűleg kellőképpen sok időt fogok Olivia Dyer társaságában eltölteni a közeljövőben., hogy rétegről rétegre megsemmisítsem a védőfalát.

A merengésemből az ajtó felől érkező kopogás rángatott ki. Elfordultam az ablaktól.

- Gyere be!

Alig két pillanat múlva belépett Ethan és Jai, az utóbbi szemlátomást feszengve.

- Veled meg mi van? – kérdeztem tőle, mire Ethan elröhögte magát.

- Volt egy kis incidense Mandy-vel.

- És mindez annyira megviselt, hogy egy kibaszott puncivá változtál? – intéztem a szavaimat egyenesen felé, mire sikerült magát annyira összeszednie, hogy végre megszólaljon.

- Nem én kezdtem.

Bárcsak ne szólalt volna meg.

Az égnek emeltem a tekintetem, és az irodában található szekrény felé intettem.

- Inkább tedd magad hasznossá, és tölts valamit inni – morogtam.

Jai szó nélkül úgy tett, ahogy kértem. A szánalmas képe láttán akaratom ellenére elgondolkoztam azon, mégis mit tett vele, ami miatt olyan képet vágott, mint akinek megölték a kiskutyáját, bár Mandy-ből bármit kinéztem. Jai helyében még talán még én is meghunyászkodtam volna, azonban kettőnk között az volt egy óriási különbség. Én megtehettem azt, hogy magasról szarok mindenkire.

Úgy rendezték le a hisztériát egymás között, ahogy akarták. Jobban jártak, amíg én nem avatkozom bele.

- Na, mit sikerült kideríteni róla? – fordultam Ethan felé.

- Olivia Jane Dyer. Huszonegy éves, Brooklyn bázisú, az egész família az, de ő maga egyedül él. Frissen diplomázott, évfolyammásodikként. Kriminológián - lecsapott az asztalomra egy mappát, aminek a tetején ott virított a lány fényképe néhány évről korábban.

Figyeltem, ahogy Jai megereszt egy elismerő pillantást a diploma szó hallatán. Magamban megmosolyogtam, milyen ironikus is tud lenni a sors, hogy ezzel a szakmával pont az én utamba sodorta ezt a lányt.

A legjobb helyen jársz, ha látni akarsz néhány igazi rohadékot, Olivia. Fel tudom neked sorakoztatni a város krémjét.

- Mit tudunk a családjáról? – A tekintetem továbbra sem szakítottam el a képéről.

Nem tagadtam a nyilvánvalót, hogy szép lány volt. Mélyzöld, tüzes szemek, dús hajzuhatag, amely nagyrészt eltakarta a dekoltázsát. Vékony derék és hosszú lábak, de a ruhája elég keveset hagyott a fantáziának ahhoz, hogy lássam az izmosabb típust képviseli. Vonzó volt, én pedig férfiból voltam, így hagytam magamnak egy másodpercet, hogy elképzeljem, milyen látványt nyújthat textil nélkül. De a bicskanyitogató stílusa némileg rontott a képen, hiába találtam roppant szórakoztatónak, ahogy feldühítem.