War Zone

22. fejezet

Olivia

Minden porcikám égett, de mégsem ez ébresztett fel az alvásból, amely kétségkívül az egyik legjobb volt, amiben az elmúlt években részem volt. Hanem a dudálás, ami olyan hangos volt, hogy még a hangszigetelt falakon túl is úgy érződött, mint amit a fülem mellett nyomtak meg újra és újra.

Mi a...

Lustán pislogva nyitottam ki a szemem, egyenesen jobbra nézve, ahol az ablakom állt, de megdermedtem, mikor a szürke függöny helyett törtfehér fal fogadott. Másodpercekig némán meredtem előre, szerencsére azonban hamar rájöttem, hol a hiba.

Ez nem az én szobám volt.

Meglehet, akkor rá kellett volna jönnöm, hogy valami nem stimmel - hiába volt üres a mellettem lévő oldal - amikor valaki más illatát éreztem az ágyneműből, ami félig rám csavarodott az éjszaka során, elfedve a teljesen meztelen felsőtestem. Mintegy varázsütésre, minden kép a helyére került.

Amikor megérkeztünk a klubba. A tánc Vanessával. Garcia önelégült mosolya és Liam dermesztő pillantása.

A veszekedésünk abban a szobában, amikor azt mondta, akar engem... és mindaz, ami itt történt.

A puszta gondolat elég volt, hogy a torkom kiszáradjon, és mindenem lángolni kezdjen. Hirtelen úgy éreztem, ha nem jutok friss levegőhöz azonnal, tényleg felgyulladok.

Körbepillantottam félhomály uralta helyiségen, ahol a minimális fényt a csak félig behúzott függönyök szolgáltatták, az elhagyott ruháim után kutatva, azonban az egyetlen darab, amit sikerült kiszúrnom, az Liam felsője volt az ágy végében. Némi hezitálás után, a matrac végére kúsztam, felkaptam a földről, és egy gyors mozdulattal magamra húztam. Csak ezután merészkedtem el odáig, hogy ki is keljek az ágyból.

Beletelt vagy fél percbe, hogy stabilan meg tudjak állni a saját lábamon.

- Jézusom! - motyogtam.

Soha életemben nem voltam még ennyire szétcsúszva.

Óvatosan a szobából nyíló erkélyajtóhoz léptem, és résnyire kinyitottam, hogy megcsapjon a hűvös reggeli levegő. Éreztem, hogy a testemet kínzó hő és pánik némileg csillapul.

Elég volt egyetlen pillanatra lehunynom a szemem és már elém is tárultak a történések. A bőrömön éreztem az érintését, ahogy az ujjaival bejárja minden egyes szegletét és a szívem őrölt vágtáját. Láttam, ahogy a szemeivel fogva tartja az enyéimet, miközben eléri, hogy a külvilág megsemmisüljön körülöttünk, míg végül csak mi ketten maradtunk. Láttam, ahogy az ujjait összekulcsolja az enyéimmel és azok úgy passzolnak, mintha egymásnak teremtették volna őket.

És láttam, ahogy szépen lassan összeomlok a karjaiban, miközben úgy szorítom magamhoz, mintha az életem múlna rajtam.

Becsuktam az erkélyajtót és visszasétáltam az ágyhoz. Nem tudtam, hol lehet Liam, és azt sem, mennyire örülne annak, ha itt találna, de szükségem volt még pár percre, hogy összeszedjem magam. Egyáltalán hogyan kellene viselkednem? Hogy fogunk viselkedni egymással? Mit fog...

Az elülső szoba ajtaja kinyílt, mire felkaptam a fejem. Másodpercekkel később Liam alakja tűnt fel a háló küszöbén.

Próbáltam nem megbámulni. Tényleg igyekeztem. De nem tehettem róla, hogy mágnesként vonzotta a tekintetem, valahányszor belépett egy szobába. Különösen, hogy bármit is vett fel, egyik sem hagyott túl sokat a fantáziámnak a felsőtestét illetően, ami így volt a mai fekete rövidujjújával is.